Beszámoló a berekfürdői csendesnapról

Nagy izgalommal és kíváncsisággal indult neki a 135 személyből álló nagy csapat a 2024. október 22–24. között zajló Csendesnapokra. Három busz várta a meglepetésszerűen elosztott utazókat. Így, egyesek számára talán már az indulásnál felkínálkozott a komfortzónából való kilépés lehetősége.


Nagy izgalommal és kíváncsisággal indult neki a 135 személyből álló nagy csapat a 2024. október 22–24. között zajló Csendesnapokra. Három busz várta a meglepetésszerűen elosztott utazókat. Így, egyesek számára talán már az indulásnál felkínálkozott a komfortzónából való kilépés lehetősége. A több, mint öt órán át tartó utazás nemcsak a végtagok elgémberedéséhez járult hozzá, hanem a lélek felkészülését, megérkezését is segítette. Bár 2024-ben már szeretünk 40 perc alatt Marosvásárhelyről Budapestre repülni, a buszos kirándulásnak is megvan a maga varázsa: a hosszas beszélgetések, az őszbe öltözött tájba való révedezés lehetősége.

A Berekfürdőn található Megbékélés Háza (a Magyarországi Református Egyház konferencia és pihenőközpontja) adott otthont az eseménynek.

Az esemény első programpontját az Erasmus-mobilitáson levő hallgatók bemutatói képezték. A tanulmányi és szakmai gyakorlati tapasztalatok megosztása mindenekelőtt azt a célt szolgálta, hogy a résztvevőket meggyőzzék arról, hogy minél aktívabban használják ki az Erasmus nyújtotta lehetőségeket. Látogassanak el más intézményekbe, gyarapítsák tudományos és szakmai ismereteiket.

Az Erasmus-beszámolókat követően három előadás alkotta a csendesnapok további programjának gerincét, amelyeket átszőtte az áhítatok, közös étkezések, szünetek, fürdőzés, éjszakába nyúló beszélgetések kavalkádja.

Előadóink mind ifjúsági munkában jártas lelkipásztorok voltak: Harmathy Ágota és Bölcsföldi András, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának spirituálisai, valamint Ablonczy Áron, a MRE Zsinati Ifjúsági Osztályának Ifjúságépítője és a Diósdi Református Gyülekezet lelkipásztora (nem mellesleg mindegyik a KPTI Erasmus programjainak partnerintézménye is). Előadásaik során szó esett a férfi és női princípiumok megjelenéséről a lelkipásztori szolgálatban (Harmathy Ágota), a lelkészi hivatásra való készülés során tapasztalható elbizonytalanodásról (Bölcsföldi András), valamint az ifjúsági misszió lehetőségeiről a szekularizálódó társadalomban (Ablonczy Áron).

Az előadásokat feldolgozandó, a résztvevők három különböző formát is kipróbálhattak. Az első előadás témáját a nagyközönséggel együtt próbáltuk szétszálazni, a másodikat egy meditatív forma segítette elmélyíteni (novella, vers, kép, filmrészlet segítségével), a harmadikat pedig 6–7 személyből álló kiscsoportokat alkotva, egy-egy kérdésről 5–10 percet közösen gondolkodva beszélhettünk.

A közös étkezések az együttlét különleges alkalmai voltak. Hatszor is volt alkalmunk különböző asztaltársaságokhoz csatlakozni, egymást jobban megismerni.

Rengeteg impulzussal ellátva érkezhettünk haza. Többnyire az „ilyen még nem volt”, „jól telt”, „legyen folytatása” hangulata zárta az eseményt. Isten segítségével: folyt. köv.

Köszönjük szépen a lehetőséget az Erasmus programnak és a szervezőknek!