Előadásom arra tesz kísérletet, hogy egy kellőképpen nem kutatott egyház- és irodalomtörténeti témát vázoljon fel. A magyar és francia reformáció történetének különösen 1681 utáni szakaszában számos analóg helyzet és hasonló fejlemény ismerhető fel (pl. a vallási perzekúció). Ezek komparatív szempontú értékelése mindezidáig elmaradt. Arról nem is beszélve, hogy az 1680 utáni németországi, svájci és holland peregrinációk alkalmával diákjaink számos hugenotta szöveggel, intézménnyel és gondolkodóval találkoztak, ezek hatását pedig haza is hozták magukkal. Figyelembe véve a korszak mediális sajátosságait, a jezsuita vezérlésű cenzúrát és a Habsburg-adminisztráció valláspolitikáját, érthetővé válik, hogy miként maradt, sőt terjedt egy relatíve nagy számú franciából készült fordítás kéziratban, amit alig vizsgált, vagy éppenséggel ignorált a kutatás.

Következésképp előadásomban egy olyan kánoni nézet körvonalait mutatom meg, amely Pápai Páriz Ferenc Pax Animae (1680), azaz Pierre du Moulin le fils munkájából készült fordításától egészen Balogh Benjaminnak az Áhitatosságról való trákta (1806) Pierre Jurieu francia szövegéből készült fordításáig terjed. A szövegekből rekonstruálható kánont térben is pozicionálni tudjuk, így a kánonnyitó szövegtől és szerzőjétől (Pápai Páriz) elmozdulva, de Nagyenyedet és szellemi környezetét figyelembe véve további fordítókat, olvasókat, sőt másolókat azonosíthatunk be, akiket francia nyelvtudásuk és műveltségük mellet a hugenotta perzekúció és kegyesség iránti érdeklődésük is összekötött.