„Két ember közt a legrövidebb út az egyenes beszéd.” (Szilágyi Domokos)

Aligha vitaható, hogy a keresztyénség egész történelmén belül a protestantizmus hangsúlyozza legerőteljesebben a beszéd fontosságát. Ez nem csupán egy kommunikációs eszköz a többiek sorában, például a képi kiábrázolás mellett: szakrális jelentősége van, hisz Isten maga is mindenható szavával teremt, a hirdetett és meghallott Ige pedig életre vezet. Hát a mindennapi beszéd? Szent és profán elválaszthatatlansága a megszentelődésben szintén a reformáció lényegi öröksége. Beszédünk mai elsilányosodása, hitelvesztése, vulgarizálódása a hírek és álhírek, a féligazságok és színtiszta hazugságok özönében része az általános tájékozódásvesztés bábeli tapasztalatának. A szív teljességéből szól a száj. A szó egylényegű az emberrel: ennek a ténynek az elfelejtett erkölcsi-egzisztenciális igazságát őrzi ma is kisebb-nagyobb közösségében a protestáns lelkipásztor, amikor azt hirdeti, hogy a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, és ami túlmegy ezen, az a gonosztól van – ezzel pedig magát az életet, a reá bízottak jó-létét és üdvösségét munkálja.

De mit gondoljunk a kegyes és hasznos, olykor netán életet mentő hazugságról, mint amilyen a Ráhábé is volt? Minden beteget szembesíteni kell a kegyetlen diagnózis igazságával? A háborúba kényszerített kárpátaljai családapának nincs-e joga akár hamis orvosi igazolással is kibújni a hadkötelezettség alól, hogy továbbra is gondoskodhasson övéiről? De hol húzódik a hamis beszéd – és általában a félrevezető magatartás – etikai elfogadhatóságának a határa? Meghatározható-e ez kazuisztikus módon? Szemináriumunk ezt a kérdéskört kívánja körüljárni, miközben kikérjük minderről Platón, Augustinus, Luther, Kant és Bonhoeffer véleményét is. Pillantást vetünk a mai magyar médiaetikai szabályozásokra, és – uram bocsá’ – arról is beszélhetünk, hogy a csúsztatásnak és hazugságnak milyen formái kísértenek ma az egyházban.

Kétórás találkozásunk nem titkolt célja a szellemi műhelymunka és az információszerzés jó tapasztalatán túl, hogy minden résztvevő megerősödjön meggyőződésében: a beszéd igazságának napi őrzőszolgálata a vallásórán és igehirdetésben, a lelkigondozásban és a kommunikáció minden formájában – bérmennyire nem látványos ez – az Igazság beszédét szolgálja.