A Protestáns Teológiai Intézet 2020. februári csendesnapjai áhítattal kezdődtek. Sógor Árpád ifjúsági lelkész a teológusok mindennapjaira reflektálva beszélt a teológusi és lelkészi szolgálat örömeiről és nehézségeiről, az ennek kapcsán bennünk felmerülő kérdésekről. Hogyan lehet az igehirdetésen keresztül az evangéliumot a hagyományos keretek között megszólíthatatlan emberekhez is eljuttatni? Mintegy jótanácsként és célkitűzésként megfogalmazta, hogy teológus közösségünknek el kellene indulnia a változás útján avégett, hogy ne legyünk olyanok, mint egy átlagos közösség.

Az áhítatot követően Póra Zoltán és zenekara, a Stone Hill mutatkozott be, amelyen egyéni és közösségi bizonyságtétel hangzott el. A Marosvásárhelyről érkezett csapat négysoros dala és ars poeticája (Nem választ el semmi / Jézus, szerelmedtől / Átölelte szívem / az Örökkévaló) által közösen tettünk bizonyságot arról, hogy szívünk a mi Megváltónk tulajdona, és az ő kezében biztonságban vagyunk. A főleg kisebb gyermekek közösségében tevékenykedő Póra Zoltán beszélt az ölelés és mosoly pozitív erejéről, a hívő ember lélekben megélt nyugalmáról és békességéről, valamint arról, hogy amint a hangszereket, életünket is érdemes Krisztusra hangolni. Számos gondolat hangzott el a misszióról és annak áldásairól is.

Kánya Zsolt Attila királyhágómelléki tanácsos áhítatával zárult a pénteki nap, aki a lelkipásztori munkáról, mint a harcra való készenállásról szólt, és megfogalmazta, hogy minden történés mögött ott van Isten lélekformáló ereje, amely által úgy képes beleszólni életünkbe, hogy észre sem vesszük.

A szombati napot bibliaórás együttlétekkel kezdtük tanáraink vezetésével, ahol az Ige köré gyűlve a Mt 28,18–20 alapján beszélgethettünk el a saját magunk folytatta misszió nehézségeiről, akadályairól, de áldásairól is.

Délelőtt Gede Ildikó nyugalmazott református lelkipásztornő előadásán vettünk részt, amit úgy érzem méltán nevezhetnénk a csendesnapok fénypontjának. Szolgálni és szeretni – ezt tűzte ki célként maga elé harminckilenc évvel ezelőtt a kedves tiszteletesasszony, aki elmondta, hogy visszapillantva azt látja: Isten mindezt megadta neki. Számos erdélyi és partiumi gyülekezetben szolgált, az előadásában oly sokszor hangsúlyozott alázattal és önérzettel. Felhívta az ifjú teológusok figyelmét az igényesség, valamint magyarságunk és reformátusságunk megőrzésének fontosságára. Gyakorlati tanácsokkal látott el bennünket, melyek közül talán a legfontosabb az, hogy a lelkipásztor egyik fő feladata: együtt lélegezni gyülekezetével.

Délután a Budapestről érkezett Fekete Ágnes Média és evangélium című előadásán vettünk részt, melyen a magyarországi lelkipásztor- és újságírónő a lelkészi életről szólt.

„Ha hallgattál volna, okosabb maradtál volna” – e szavakkal kezdődött ezután Gyerő Dávid unitárius főjegyző áhítata, melyben kiemelte, a fiataloknak meg kell tapasztalni a bölcsesség csendjét, hogy azt azután bölcs beszéd követhesse. Minden előadáson lehetőségünk nyílt arra, hogy kérdezzünk, a vitaindítás lehetőségét így többen igénybe is vettük.

A csendesnapokat közös vacsorával zártuk. Köszönjük a szervezőknek a kitűnő szervezést, diáktársainknak a részvételt. Egyedül Istené legyen a dicsőség mindezekért!

Füstös Paul
II. éves teológiai hallgató