Nagy hévvel zajlanak az előkészületek a reformáció ötszázadik évfordulójának méltó megemlékezésére. Bár a reformációt nem helyes egy bizonyos időponthoz kötni, fontos szerepet kap az 1517. október 31-es dátum, és fontossá válnak az azt követő események is. Kevesebbet beszélünk azonban az előzményekről, amelyek a reformáció kibontakozásához vezettek.

A keresztyén humanista Erasmus reformátor volt az előreformációban. Neve legtöbbször a külföldi tanulási lehetőségek kapcsán hangzik el vagy jelenik meg előttünk, a nevet pedig a „+” szimbólum követi. Azt, hogy ki volt Erasmus, és mi volt az a plusz, amit a tudós a keresztény Európának nyújtott, már kevesen tudják. Egy évvel a reformáció születésnapja előtt, az 1516-os Novum Instrumentum (így nevezte elsőként Erasmus az általa lefordított Újszövetséget) előszavában, a Paraclesis traktátusban Erasmus már hangsúlyozta a Szentírás minden ember, tehát laikusok által való olvasását. Műveiben számtalanszor kritizálta a papságot és a kiüresedett rítusokat, és a belső, mélyebb kegyesség felé próbálta irányítani az olvasóközönségét. Pacifistaként toleranciát propagált a háborús helyzetekben, és 3000-nél több levelet vált Európa vezető egyéniségeivel, akik között a pápa, király, herceg, katona, politikus és teológus vagy későbbi reformátor egyaránt kap tőle tanácsot vagy útmutatást.

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet könyvtárának legrégibb könyve, az Erasmus által 1516-ban írt Institutio principis christiani – A keresztény fejedelem neveltetése című könyv idén 500 éves.

Márton István (BA IV) teológiai hallgató

A cikk teljes terjedelmében elolvasható a Teológiai Intézet Könyvtárának honlapján.