lelkészképzés

2013. július 11-én került sor Illyefalván a Kárpát-medencei magyar nyelvű teológiai képzések közös találkozójára, a Coetus Theologorumra. A Coetus utoljára Debrecenben ülésezett 2013. augusztus 23-24. között. A mostani találkozó abban a tekintetben rendhagyó volt a Coetus történetében, hogy a rendezvényen nemcsak a lelkészképző intézetek, hanem a fenntartó református egyházak püspökei is jelen voltak. A megbeszélés témája, akárcsak 10 évvel ezelőtt, a lelkészképzés jövője volt.

2023. július 9-10. között került sor a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet oktatói és az Erdélyi- és Királyhágómelléki Református Egyházkerületek közös találkozására, 2016 óta immár negyedik alkalommal. A rendszeresen megrendezett találkozó célja, hogy a Teológiai Intézetet működtető református egyházi vezetőkkel értékeljük az intézményben folyó munkát, illetve közös tervek szülessenek a KPTI és a fenntartó egyházak jövőbeli együttműködéséről.

În perioada 9-10 iulie 2023, profesorii Institutului Teologic Protestant din Cluj-Napoca (ITP) și reprezentanții Eparhiile Bisericilor Reformate din Ardeal și de pe lângă Piatra Craiului s-au întâlnit pentru a patra oară.

On July 9-10, 2023, the teachers of the Protestant Theological Institute and the Reformed Church Districts of Transylvania and Királyhágómellék had their joint meeting for the fourth time.

ITP și-a lansat programul de revitalizare instituțională în 2021. În cadrul zilelor porților deschise, parte a acestui program, desfășurată în data de 17 februarie 2023, 44 de liceeni (39 reformați și 5 unitarieni) din Arad până la Cristuru Secuiesc, din Satu Mare până la Turda și Târgu Mureș au vizitat instituția.

PTI launched its institutional revitalisation programme in 2021. The Open Day, part of this programme held on 17 February 2023, was attended by 44 high school students (39 Reformed and 5 Unitarian) from Arad to Cristuru Secuiesc, from Satu Mare to Turda and Târgu Mureș.

A KPTI 2021-ben indította intézménynépszerűsítő programját. A 2023. február 17-én megrendezett nyílt napra 44 középiskolás diák érkezett (39 református és 5 unitárius) Aradtól Székelykeresztúrig, Szatmárnémetitől Tordán át Marosvásárhelyig.

La cea de-a patra întâlnire de la Ilieni, care a avut loc în 15-16 iulie 2021, reprezentanții bisericilor reformate și cadrele didactice ale ITP au evaluat prezentul și viitorul educației pastorale.

On 15-16 July 2021, at their fourth meeting in Illyefalva, representatives of the Transylvanian Reformed churches and the teachers of the PTI evaluated the present and future of education for ministry.

2021. július 15-16-án tartott negyedik illyefalvi találkozón az erdélyi református egyházak képviselői és teológiai tanárai a lelkészképzés jelenét és jövőjét értékelték.

Oldalak

Subscribe to lelkészképzés