vallásfilozófia

A filozófia a bölcsesség szeretete a nemtudás tudásában. Feszültségterhes törekvése során annak a veszélynek van kitéve, hogy a gondolkodás köztes állomásai végcélként tűnnek fel előtte, holott a nemtudásban gyökerező bölcselet mindig az ismeretlen abszolútumra irányul. Mivel ez az ismeretlen abszolútum óhatatlanul előhívja az istengondolatot, az istenkérdés – akarva akaratlan, pozitívan és negatívan-minden filozófiában felmerül. Ennek tudatában könyvünk megrajzolja azt az utat, melyen az ókortól napjainkig terjedő gondolatok találkoznak.

Manapság a vita már nem az istenérvek egyes formáinak logikai érvényessége felől folyik, hanem arról, hogy 1. milyen Istenre engednek következtetni ezek az érvek, valamint 2. van-e voltaképpeni vallási jelentősége az érveknek. Aki ezt a könyvet áttanulmányozza, nemcsak a kortárs filozófiai vitákat ismeri meg, hanem megértheti a vallásfilozófia alapvető kérdéseit önmagukban is. De felfedezheti a mai vallásfilozófiai viták történeti gyökereit is, amelyek a középkori keresztény teológiáig és azon túl a klasszikus görög filozófiáig nyúlnak vissza.

A kurzus a vallás értékeit, valamint az egyetemes emberi reménységeket és ezeknek a kapcsolatát mutatja be a különböző társadalmak kultúráival. Foglalkozik a vallás eredetével, tudományos elméleteinek megismerésével, az istenfogalom elméleti és gyakorlati behatárolásával.

Oldalak

Subscribe to vallásfilozófia