A felolvasott részlet a klasszikus példája annak, hogy miért fontos a Szentírás eredeti szövegét is olvasni és értelmezni. Azért, mert a magyar fordításban, amit Károli a látni igével fordít, az az eredeti szövegben három különböző ige alakjában szerepel.

Látni és látni között különbség van, ami első olvasásra a magyar fordításból nem derül ki. Közismert Saint Exupéry gondolata A kis hercegből: Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan.

Nemcsak a látás igéi hemzsegnek ebben a történetben, de a mozgás igéi is és ezek kapcsolatban vannak a látás igéivel is. Az állóképbe a mozgást, a dinamizmust a látás igéi generálják, aszerint mozdulnak meg Mária Magdaléna, a tanítványok, hogy mit látnak, illetve mit szeretnének látni.

Látás és mozgás vagy más szavakkal nézés és járás. Figyeljük meg a tanítványok nézését meg a járását. A csípőjüknek a mozgását, most figyelmen kívül hagyjuk.
Odament Mária Magdaléna a sírhoz, látta az elhengerített követ és elfutott a tanítványokért, ezzel az üzenettel, hogy elvitték Jézust. Elindult Péter és János, elmentek a sírhoz. Együtt futottak, de János gyorsabb volt, előrefutott. Előrehajolt és látta a lepedőket, de nem ment be. Megérkezett Simon Péter levegő után kapkodva, bement a sírba és már nemcsak a lepedőket látta, hanem az összegöngyölített kendőt is. Bement János is, látott és hitt. Azután hazamentek. A 9. versben van egy rövid magyarázat, hogy miért van mindez, mert még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.
Hogyan látták Jézust akkor a feltámadás után tanítványai és hogyan látjuk ma Jézust, a mai tanítványai?

Mária Magdaléna a hét első napján odament a sírhoz és látta, hogy el van hengerítve a kő a sír szájától.
Az eredeti szövegben a blepo ige szerepel, ami azt jelenti, hogy lát, fölfigyel valamire, óvakodik valamitől. A szemek tudatos aktív használatára utal, nemcsak passzívan néz, hanem rajta tartja a szemét. Megfigyeli, megtekint, előre gondosan megfontol, megnéz valamit.

Mária Magdaléna a halott Jézusnak kijáró tiszteletet akarta megadni, a többi evangéliumból tudjuk, hogy a testet akarta bebalzsamozni, úgy ahogy azt szokás ilyenkor, de csak az üres sírt találta.

Vannak ilyen emberek ma is az egyházban, akik a hagyományt követve, eljönnek Jézushoz, de igazándiból nem látják őt. Megteszik azt, ami szokás, hagyomány, de nem látják Jézust. Konzerválni akarják a Kisjézust, ahogy azt a vallásórákon, gyermekként megismerték, de a hatalmas, feltámadt Krisztust nem látják. Van amikor azért, mert tényleg rosszul keresik, rossz helyen, egy sírrá lett egyházban, ahova mindent, amit értékesnek tartunk megpróbálunk begyűjteni, konzerválni. Van, amikor az élő egyházban keresik, de elkeserítő módon nem találják ott sem, mert nincs az egyházban, mert a hívek sokasága kiszorítja onnan Jézust, ahogy a Zákeus történetében olvassuk, a hívők sokasága eltakarja Jézust az őt keresők szeme elől.
Mária Magdaléna hangot adott csalódottságának, rémületének, elszaladt (trekho-versenyt futott) a tanítványokhoz és elmondta a tanítványoknak, Péternek és Jánosnak, hogy Jézus eltűnt arról a helyről, ahol lennie kellene.

Péter s János elindultak (exerkhomai), együtt futottak. Mint mikor eszembe jut, hogy elfelejtettem Lilláért menni az iskolába és elkezdek szaladni, de a Balcescunal tovább nem bírok szaladni, onnan már csak gyors léptekkel megyek tovább, de közben kattog az agyam, hogy vajon mit gondol a lányom, hogy nem vagyok ott időben, biztoz sírni kezd, újból elkezdek szaladni, az utca sarkáig, aztán megint elfáradok és lihegve érkezem meg az iskolához, az utolsó lépteket újból szaladva, hogy lássa, siettem.

Így képzelem valahogy a Péter szaladását is. Nekilódul, de a kor és a plusz kilók miatt lemarad Jánoshoz képest, nem tudja tartani a versenyt az ifjabb tanítvánnyal, aki hamarább odaér a sírhoz.

János odahajol (paraküpto), odahajol, hogy lásson valamit. A jeshivákban, a rabbi iskolában úgy olvassák az Írást, hogy odahajolnak a Írás fölé. Ez egy odahajoló látás, alaposabban szemügyre veszi azt, ami a sírban van, de még mindig csak úgy néz János, mint Mária.

Péter is megérkezik és bemegy a sírba, többet is lát, mint Mária és János, gyolcsot, kendőt, a gondosan összehajtott kendőt, de Jézust nem látja. Csak annyit lát, hogy itt valaki járt.
Itt a theoreó ige szerepel. Teória-elmélet. Úgy lát, hogy közben továbbgondolja mindazt, amit lát. Megszemlél, szemügyre vesz, megvizsgálja a terepet. Észlel. Észrevesz, tapasztal. Ez a látás már elkezdődött akkor, amikor a sír felé sietett és elképzelte, hogy vajon mit fog látni.

Vannak ilyen emberek is az egyházban, ma is, akik egészen közel vannak, sok mindent látnak, erőfeszítéseket tesznek is ezért, hogy részt vegyenek az egyház életében, látják azt, hogy itt valamikor volt élet, hogy itt járt valaki, de Jézust nem látják.

János udvariasan előre engedte Pétert, jóllehet ő ért hamarább a sírhoz, de Péter után ő is bement a sírba és most már nemcsak a lepedőket látta, hanem sokkal többet. Az eredeti szövegben az eiden ige szerepel, aminek a szótári alakja a horáó és ami azt jelenti, hogy látott, mert megjelent neki. Összeállt a kép Jánosban és ennek a látásnak köszönhetően hitt. Észlelte, érzékelte, felismerte a helyzetet, a dolgok mélyére látott.

Tehát ezt a három féle látást, nézést különböztethetjük meg ebben a történetben, amikor Mária meglátta az üres sírt és szólt a tanítványoknak és az előrefutó János bepillantott a sírba és látta a lepedőket, de nem ment be a sírba. Ez a kettő ugyanaz a nézés, egy felületes látás, a helyzet érzékelése. A második látásmód, amikor Péter bement a sírba és az ott látottakat észlelte, elemezte és továbbgondolta, teóriát állított fel és a harmadik látásmód, amikor János is bement a sírba szemügyre vette a lepedőket, a kendőt, de meglátta e tárgyi bizonyítékok mögött, a lényeget, azt, hogy ez azt jelenti, hogy Jézus feltámadt. A lényegre törő látás, amivel János megszemlélte az üres sírt, az hitre juttatta. NÉZNI, LÁTNI, MEGLÁTNI.

János is ugyanúgy kétségbe volt esve, mint a többi tanítvány, a 9. vers rá is ugyanúgy vonatkozott, nem értette az Írást, hogy fel kell támadnia Jézusnak a halottak közül, mikor odaért a sírhoz, akkor még csak nézett, de nem látott. Számunkra örvendetes hír, hogy János látása pillanatok alatt változott meg. Nem az volt, hogy ez az ember csak így lát és a másik csak úgy, hanem az a János, aki előbb csak megpillantotta az üres sírt, az a sírba bemenve többet látott, meglátta a lényeget. Követte Pétert, aki még nem hitt, jóllehet többet látott Péter, mint Mária és János, de még nem értette, hogy miért üres a sír, még nem hitt a feltámadt Jézusban.

János Pétert követve ment be a sírba, látta, amit láthatott és meglátta a dolgok összefüggésében, hogy ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztus feltámadt és él. Nemcsak látott, mint Péter, de meglátta a lényeget. Sarkítva mondhatnám, hogy egy hitetlen embert követve, akit tisztelt, és előre engedte, ennek köszönhetően látott és hitt. És János hitét látva, Mária és majd Péter is élő hitre jutott.
A 18. versben, amikor arról olvashatunk, hogy Mária Magdaléna is visszament a tanítványokhoz, akkor már ő is arról számol be, hogy látta az Urat, azzal a látással, ahogy János is látta. És itt újból a Hóraka ige szerepel, ami nagyon hasonlít az arkhimédeszi heuréka-megtaláltam igére, jóllehet, nem egy tőről fakadnak. De úgy gondolom, hogy mégis összekapcsolja ezt a két felkiáltást a Mária Magdolnáét és az Arkhimédeszét az az aha-élmény, amikor összeáll bennem a többféle információ, tanítás, amikor meglátom a dolgok közti összefüggést és minden egyből érthetővé válik, amikor minden olyan logikus és egyszerű és arra gondolok, hogy hogy nem láttam eddig és egyszerűen csak örülök, annak, hogy láttam, megtaláltam. Amikor úgy magyarázza meg valaki az Írást, hogy megértem azt. Ezt a nagy lehetőséget kapjátok most ezen az ünnepen, éljetek vele.

Évekkel ezelőtt a teológusokkal együtt néztük meg Visky András: A tanítványok című színdarabját és volt egy szép jelenet a drámában, amikor Tamás előbb azt mondta, hogy Hiszem, ha látom és a találkozás utáni jelenetben meg azt, hogy láttam és nem hittem a szememnek. E két állapot között ingadozik a mi hitünk is.

Nézni, látni, meglátni. Azt olvassuk, hogy János látott és hitt. Jézus a 29. versben azt mondja Tamásnak, boldogok, akik nem látnak és hisznek. Nincs itt ellentmondás, feszültség a két állítás között? Úgy gondolom, hogy ez valahogy úgy van, mint a fénnyel, egyszerre érvényes a hullám és a részecskeelmélet a fényre. A fénynek hullám és részecske tulajdonságai egyaránt vannak. Most nem megyünk bele ennek magyarázatába, de a látás és a hit kapcsolatára ez egyaránt érvényes. Látott és hitt, de ugyanúgy érvényes az is, hogy hitt és ezért láthatott.

A tanítványok siettek. Szaladtak a sírhoz, de nem látták meg Jézust. A nagy rohanásban nem találjuk Jézust. Csak, amikor lelassítunk, amikor bevárjuk egymást, amikor közösen keressük őt. A felolvasott rész, szép példa arra, hogyan lehet egymás hite, látása által épülni.
Saint Exupery mondását így is mondhatjuk: Jól, csak a hitével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

Volt nekem egy vak nagynéném, aki Magyarországon élt. Amikor találkoztunk, úgy köszöntött, hogy gyere ide, hadd nézzelek meg. Gyermekként ezt furcsálltam, hiszen úgy gondoltam, hogy ő nem lát. Ilyenkor megölelt, megfogta a vállaimat, megsimogatta az arcomat, kaptam két nagy puszit tőle és megállapította, hogy megnőttem a legutóbbi találkozásunk óta. Nézni nem tudott, de látni látott, mert a látás sokkal több annál, mint amit szemeinkkel érzékelünk. Vakon hinni Jézus szavában azt jelenti, hogy teljesen rá merem bízni az életemet. ÁMEN