Úgy tűnik, a morális imperatívuszok konjunktúrájának korszakát éljük, és ettől nem mentes a teológia és az egyházi élet sem. Elérkezett volna a keresztyénség „etikai” korszakába? De vajon kimerülhet-e az evangélium üzenetének kommunikálása erkölcsi intelmekben? A reformátorok számára a hit és az értelem nem jelentettek kibékíthetetlen ellentétet. A megismerésre törekvő hit, illetve a teológiai értelmezésre szoruló hittapasztalat még egy egységet alkottak (a cognitio Dei experimentalis értelmében). Később győzött a racionalizmus – a hittapasztalat a rajongás gyanúja alá esett, az egyházban és a teológiában is, cserébe csak az minősült a kijelentés helyes ismeretének, amit észszerűen meg lehetett magyarázni. Napjainkban egy újabb jelenség ölt aggasztó méreteket: morális töltetű, pontosabban moralizáló intelmekkel kerül azonosításra a keresztyén üzenet, anélkül, hogy a józan értelem bárminemű szerepet játszhatna. Az előadás ennek a jelenségnek a kialakulását, konkrét formáit és káros hatásait vizsgálja, azzal az igénnyel, hogy felmutassa: az Istenre hivatkozásnak és a keresztyén valóságértelmezésnek van létjogosultsága korunk vallási és közéleti diskurzusaiban.