A találkozó Kiss Jenő dékán áhítatával kezdődött, János evangéliuma 10,22–30 alapján. Az áhítat központi gondolata a textus mély egzisztenciális üzenetét és a Krisztushoz való tartozás identitásformáló erejét emelte ki, szervesen egybefonódva Ágoston ismert imádságával: „Hadd ismerjelek meg téged, ismerőmet, hadd ismerjelek meg úgy, amint engem is megismertek.” Krisztus előbb ismer minket, mint mi őt. A jó Pásztor ismeri a juhait, még mielőtt azok őt megismernék. Ez a megelőző ismeret minden kapcsolat alapja. A magyarázat rávilágított, hogy a jó Pásztor és a nyáj közötti viszony nem puszta elméleti tudás, hanem személyes, kölcsönös és mély kapcsolati ismereten alapul, amely békességet, védettséget és valódi identitást ad a szolgálatban. Ezt a belső tapasztalatot legtisztábban és legérthetőbben a „juh-identitás” metaforája adja vissza: az Ágoston által megfogalmazott törekvés – az isteni ismeret mintájára épülő őszinte ön- és Isten-ismeret – arra hívja a lelkipásztort és a gyakornokot, hogy saját korlátaik és elvárásaik helyett a Krisztussal való mély közösségből merítsék elhívásukat. Az emberi teljesítménykényszerrel és a külső elvárásokkal szemben a lelkipásztori szolgálat lényege ugyanis a Krisztusban való meggyökerezés és a Vele való személyes kapcsolat.

Az áhítat után a mentorok és a gyakornokok beszámolói következtek. Ezek adták a találkozó gerincét.
A mentorok felé megfogalmazott elvárás, hogy kísérjék, felügyeljék és értékeljék a gyakornokok szolgálatát. A beszámolók főként a mentori szerepkör ezen hagyományos elvárásait érintették. A mentorok bemutatták azt a gyülekezetet, ahová a gyakornok érkezett. A gyülekezeti helyzetek sokfélék, és különböző kihívások elé állítják a szolgálatra készülő teológusokat. A legtöbb mentor arról számolt be, hogy a gyakornok új lendületet hoz a gyülekezetbe, és a hívek értékelik a szolgálatát. A nyári és az őszi blokk alatt sikerült egymásra hangolódniuk. Fontosnak tartották a szakmai és a személyes beszélgetéseket is.

A gyakornokok sokféle tapasztalatot szereztek. Nyári programokat és táborokat szerveztek, presbiteri jegyzőkönyvet vezettek, adminisztratív munkát végeztek, igét hirdettek és katechézist tartottak.

Több mentor elmondta, hogy a gyakornok alapos felkészülése őt is ösztönzi, a kapcsolat kölcsönös. Ilyenkor újragondolja saját, olykor hanyagabbá vált gyakorlatát. Szó esett a megszólításról és a tegeződésről is. Megbeszélték azt is, hogyan lehet a kísérést a gyakornok személyiségéhez igazítani, és hogyan lehet erősíteni a határozottságát.
A mentori kérdések többsége az igehirdetésre, illetve a liturgiai elemekre nézett. Mennyi szabadsága van a gyakornoknak a textus üzenetének kibontásában? Nincs-e túlságosan szabályozva a felkészülésnek ez a része? Hogyan lehet közös nevezőre jutni, ha az énekválasztásról eltérő vélemények vannak? Kié ilyenkor az utolsó szó: az oktatóé, a mentoré vagy az egyházé?

Ebéd után folytatódtak a gyakornoki kiértékelések. A legtöbbjükön látszott, hogy a gyülekezeti munkában szárnyakat kaptak. Beszámolóikat áthatotta a szolgálat öröme. Hálával beszéltek a mentorral kialakult különleges kapcsolatról, valamint a gyülekezet és a presbitérium nyitottságáról és befogadó szeretetéről. Ugyanakkor megterhelő számukra, hogy kevés idő jut a felkészülésre. Sok hatás éri őket, és a hívek sokféle gondjával kell foglalkozniuk.

Ezután az igehirdetésre való felkészülésről esett szó. A résztvevők áttekinthették az igehirdetés előkészítésének szemléleti alapjait, valamint lépéseit a textus első, reflektálatlan, szubjektív olvasatától kezdve egészen a módszeres exegetikai elemzésig. Az oktatók hangsúlyozták annak fontosságát, hogy a mentori visszajelzések ne csak szóban hangozzanak el, hanem rögzítsék azokat a Studium felületén is, ahol lehetőség van a többféle értékelés és reflexió összevetésére. Külön foglalkoztunk a szoros határidők kérdésével is. Végül abban konszenzus volt, hogy ezek betartása a szakmai és a lelki fejlődés szempontjából egyaránt szükséges. A beszélgetés során az oktatók készségesen válaszoltak a felmerült kérdésekre, tisztázva a gyakornoki év struktúrájával, az előírt szolgálatokkal és módszertannal kapcsolatos bizonytalanságokat.

A záró körben a résztvevők megosztották a találkozással kapcsoaltos benyomásaikat. Többen bizonytalanul, izgatottan érkeztek, némelyek „első bálosként”. A találkozó végül mindannyiukat bátorította. Hasznosnak tartották, hogy közelebbről megismerhették az oktatás menetét, és meghallgathatták mások tapasztalatait. Megtapasztalták a közösség megtartó erejét. Az is megerősítést nyert, hogy a mentorok gondosan kísérik a gyakornokok fejlődését.

Minden jelenlévő fontosnak és hasznosnak ítélte a találkozót. Egyúttal igény fogalmazódott meg külön mentori továbbképzésekre. Ezeken a mentorálás módszertanát, a kísérés kihívásait és a visszajelzés technikáit lehetne elmélyíteni. A találkozó olyan kérdéseket is felvetett, amelyeken érdemes tovább gondolkodni. Milyen mentori önértelmezés él a mentorokban? Miben látják saját szerepüket? Mi a feladatom mentorként? És mi a gyakornokság célja?