"Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus". Élet és halál összekapcsolódik ebben a hitvallásban, azért élhetek, mert Krisztus meghalt értem, szeretett és önmagát adta értem. Sőt, Pál apostol azt is mondja, hogy Krisztussal együtt megfeszíttettem. És immár új életet élek. Érzem, hogy az örökélet már e földön az enyém lett. Káténk beszél az óember megöldökléséről és az új ember megelevenítéséről. Igen, a feltámadásban vetett hit gyümölcse ez is, hogy ezt a harcot, naponta újrakezdem és bízom abban, hogy sikerrel járok, mert Krisztus seregének katonája vagyok. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Fokozatosan vagy hirtelen, mindegy, de engedjem át az uralmat életem fölött Istennek. Hagyjam, hogy ő irányítson. Amikor elküld a feleségem a boltba paradicsomléért, a lelkemre köti, hogy nehogy valami olcsó piros lét vegyek, hanem 100 %-os paradicsomlevet. Van olcsóbb, de ott már csak 70 vagy 50 % a paradicsom a lében, és van még olcsóbb is, amit paradicsomlészerű valamiként árulnak. És egyértelmű, hogy a minőségibb árút részesítjük előnyben. Akármilyen silány, bizonytalan eredetű terméket nem eszünk meg.

És mégis az életünkben, a hitéletünkben megengedjük azt magunknak, hogy nem engedjük át 100 %-osan az életünket Krisztusnak. Csak az ünnepnapjainkban, vagy a vasárnapokon 1 órát. 1 óra a 168-ból, az pontosan 0.59 % hetenként. Az életünk, amiről sokszor olyan büszkén állítjuk, hogy hívő, keresztyén élet, az csak nyomokban tartalmazza Krisztust. Megelégszünk a felhígított keresztyén, Krisztust követő élettel. Hol vagyunk mi a 100 %-os Krisztus követéstől? Ha a gasztronómia terén megnézzük azt, hogy minőségi áruból főzzünk, minőségi árút fogyasszunk, akkor a hitéletünk terén is ne elégedjünk meg az olcsó, felhígjtott keresztyénséggel, ami csak nyomokban tartalmazza Krisztust, hanem Keresztelő Jánossal, Pál apostollal együtt mondjuk, nem én, hanem Krisztus, neki növekedni kell, nekem pedig alászállnom.