Lélekjelenlét

Lehet, hogy már unjátok, hogy azoknak akik az esti áhítatot mutatjátok be nekem, a visszajelzésben mindig azt mondom, hogy adjatok címet a beszédnek, mert úgy gondolom, hogy ez segít az üzenet megfogalmazásában. Persze kérdés az, hogy a cím után írom meg a prédikációt és végig ott lebeg előttem a cím vagy a már megírt beszédnek adom a címet, mintegy összefoglalva a mondanivalót. Hiszem azt, hogy mindkét út lehetséges, úgy ahogy egy dal megszületésénél is vannak megzenésített versek és vannak dallamok, amelyre íródik az énekszöveg.

Ezt a fényképet a lányom készítette a barátnőjével együtt, és a feleségem több más fényképpel együtt megosztotta és x ember lájkolta. A többi fénykép közül kiválasztottam, azt a címet adtam neki, hogy Meghívtál, hogy vízre lépjek, avagy a hit reflexiója és háromszor annyian lájkolták. Most nem a lájkvadászat győzelmen van a hangsúly, hanem azt akarom érzékeltetni, hogy egy kép, egy üzenet, egy képhez kapcsolódó üzenet több emberhez eljutott ily módon.

A kép mögött van egy történés, egy folyamatnak a kimerevített képkockája ez a fénykép. Én, aki tudom, hogy született ez a fénykép, tudom azt, hogy benne van két kislány önfeledett játéka az esőben, ahogy próbálták megragadni a pillanatot, ahogy örvendtek az esőnek, hogy szabadon pancsolhattak a pocsolyában. Ahogy címet adtam a fényképnek, a gondolatokat továbbvittem a jól ismert ifjúsági énekre és erre a bibliai történetre, amit most felolvastam. Egy konfirmációi táborban megmutattam ezt a fényképet és kértem a jelenlévőket, hogy adjanak címet a fényképnek. Nagyon sokféle válasz érkezett. Amikor előhívattam a fényképet, a fényképész fordítva tartotta a fényképet, nem úgy, ahogy az eredetileg elkészült és egészen mást jelentett neki, mint a fiataloknak. Nézőpont kérdése, hogy milyen szemüvegen keresztül nézem, éppen milyen kérdések kavarognak bennem, mire keresem a választ?

A felolvasott részben 5 csoda történik, mégis a legtöbbször Péter a vizen jár címet adják ennek a résznek. (Jézus a vizen jár, Péter a vizen jár, megmenti Pétert, hogy el ne süllyedjen, megállítja a vihart, a hajót a kikötőbe vezeti) Tudjuk, hogy ezek a címek, szerkesztői betoldások, de sokat elárulnak arról, hogy a szerkesztők hogyan olvasták a történetet, hogyan olvassuk mi is a bibliai történeteket.

A mai beszédnek azt a címet adtam, hogy Lélekjelenlét. Miért? Hiszen ebben a történetben nincs is szó a Szentlélekről. Szeretem ezt a szót, mert többértelmű, benne van az, hogy valaki figyelmes, penge, azonnal és hirtelen és ráadásul jól dönt, de az is, hogy mindez nem a légüres térben, hanem a Lélek jelenlétében történik.
Pünkösd ünnepéhez közeledve olvassuk most így ezt a történetet, ennek a címnek az értelme alatt. Hol van jelen a Lélek ebben a történetben? Hogy munkálkodik a Lélek a történet szereplőiben? Hogy van jelen a Lélek bennünk, hogy lélekjelenlétünk legyen az életünk viharaiban?

Három részre osztom ezt a történetet, vizsgáljuk meg mi történik a vihar előt, a vihar alatt és a vihar után.
A vihar az általában egy tőlünk független esemény. Nem mi idézzük elő, viszont tőlünk függ, hogy hogyan készülünk rá, hogyan viseljük el, mit tanulunk belőle, mivel maradunk utána.

I. A vihar előtt

Jézus Krisztus kényszerítette a taníványait, hogy hajóba szálljanak. Mire volt jó ez a sietség? Ha tudta, hogy jön a vihar, nem lett volna biztonságosabb a szárazföldön? Az 5000 ember megvendégelése után vagyunk. Nem lehetett volna egy kicsit fürödni a sikerben? Nem lehetett volna egy kicsit töltekezni, erőt meríteni abból, hogy ilyen csodatevő, élelmet megszaporító Mester tanítványai vagyunk?
Jézus Krisztus nem akarta, hogy a tanítványok a tömeg hatása alá kerüljenek. Jézus hirtelen népszerű lett, mert egy fizikai, testi szükségletet elégített ki, az éhező népnek eledelt adott. De Jézus nem földi, hanem lelki királyságot épített. A földi dicsőség kísértése elől parancsolta hajóra a tanítványait.

Fölment a hegyre imádkozni. A vihar előtti csend. A csoda, az 5000 ember megvendégelése utáni csend, a magány, az imádkozás. A levegővétel, amikor nem beszélek, hanem hallgatok arra, amit az Úr mond. Milyen érdekes, hogy legtöbbször az imádságra úgy gondolunk, hogy Isten elé visszük kérdéseinket, kéréseinket, amikor Istennel beszélgetünk. De a beszédben, párbeszédben az is fontos, hogy van amikor hallgatok, figyelek arra amit Isten mond. Próbálom megérteni. Ez a Lélek jelenlétében sikerülhet.

II. A vihar alatt

A nagy szél besodorta a tenger közepébe a hajót, eltérítette őket. Sokkal rövidebb utat terveztek a hajóval, de útjuk nem a tervek szerint alakult. A szél szembe fújt. Ez az új helyzet, pont a csoda után, megpróbálta őket. Talán halálfélelmük is támadt. Fontos azt látnuk, hogy nem az engedetlenségük miatt kerültek viharba, nem Jónásként menekülve, hanem engedelmeskedve Jézus parancsának szálltak a hajóra. A sötétben érkező vihar még félelmetesebb volt. És Jézus nem volt a hajóban. Eszükbe juthatott egy korábbi eset, amikor Jézus lecsendesítette a háborgó tengert (Mt 8,23), de most nem volt velük. De az, hogy nem volt a hajóban, nem jelentette azt, hogy megfeledkezett volna róluk. A párhuzamos helyen, a Mk 6,48-ban azt olvashatjuk, hogy látá Jézus, amint vesződnek az evezéssel, vagyis nem adják fel a küzdelmet, próbálnak visszatérni a korábbi célhoz. Elgondolkodhatunk azon, hogy mik ezek a viharok a mi életünkben, amelyek eltántorítanak, elsodornak eredeti céljainktól, arról az útról, amelyre Jézus küld bennünket. A külső körülmények és a belső félelmek megakadályozzák a tanítványokat abban, hogy felismerjék a közelítő Jézust. Az eredeti szöveg szerint fantáziálnak, azt hiszik, hogy kísértetet látnak.

És Jézus ezt a képzelgést úgy teszi helyre, hogy szól hozzájuk, úgy ahogy korábban számos alkalommal és ezután is, a feltámadás után: Bízzatok! Én vagyok! Ne féljetek! A viharban nincs szükség hosszú prédikációra csak néhány ismerősen csengő bátorító szóra, hangra.

Ez a pár bíztató szó lelket önt a tanítványokba. Már nem félnek annyira. Ha egészen pontosan akarok fogalmazni, akkor Péter meghívatja magát Jézussal, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken. Nem a sima víztükrön, hanem a háborgó tengeren. Érdekes jelenet ez, egyik pillanatban még a félelemtől kiáltozó, rémeket látó, másik pillanatban már vakmerően a hajóból kiszállva Jézus felé elinduló tanítvány. Van, amikor ki kell lépni a hajóból, hogy megtapasztald a csodát. Látszólag egyedül, hiszen a többiek ottmaradtak a hajóban, de mégsem magányosan. A Lélek jelenlétében léphetett Péter ki a hajóból a háborgó tengerre. A teremtés történetéből tudjuk, hogy Isten Lelke lebegett a vizek felett. Nem tudjuk,hogy ez pontosan mit jelentett, de hiszem azt, hogy a háborgó tenger fölött is ott vagyunk Isten erőterében. A Lélekjelenlétben.

Amíg Jézusra szegezte tekintetét, működött is a csoda, Péter a vizen járt, de ahogy a habok, a szél, a hullámok nagyobbnak tűntek, süllyedni kezdett. És Jézus megragadta őt. Volt lélekjelenléte. Azt gondolom, hogy ez a dorgálás, ami itt elhangzik, kicsinyhitű, miért kételkedtél, ez nekünk is szól, azokban a helyzetekben, amikor csodák részesei vagyunk, amikor érezzük, hogy általunk munkálkodik az Úr és kicsit kihúzzuk magunkat, hogy azért vagyunk valakik és kiderül, hogy a Lélek nélkül senkik. Jézus a megragadott Péterrel visszatért a hajóba, a tanítványok közösségébe.

III. A vihar után

Jézussal a hajóban elállt a vihar. és a vihar után felismerték Jézusnak nemcsak emberi, hanem isteni nagyságát: Bizony, Isten Fia vagy! Kellett a vihar, hogy erre a felismerésre eljussanak a tantványok. Mondhatták volna az 5000 ember megvendégelése után is, de így volt igazán mélyből, belülről jövő meggyőződés, amikor a viharból megmenekülve mondhatták el ezt a hitvallást.

Tanítványként fel lehet készülni a vizen járásra? Mire készít fel a Teológia? Lelkészek szoktak panaszkodni arról, hogy a szolgálat különböző kihívásaira nem készítette fel őket a Teológia. Vannak részei a szolgálatnak, amire fel lehet készülni, meg lehet tanulni, hogy mit csinálj a viharban, vihar előtt, vihar után, hogyan kell hajót vezetni, halászni, egy csapatban dolgozni. A vizen járást nem tudjuk megtanítani, még gyakorolni sem, de gyakorolni tudjuk ezt a Jézusra figyelést, azt ahogy megbízom benne, ráhagyatkozom. A meg nem tanulható élethelyzetekben, a szolgálat legváratlanabb pillanataiban, amikor úgy érzem, hogy meg sem tudok szólalni, akkor lesz lélekjelenlétem és nem esem kétségbe, ha a Lélek jelenlétében élem életemet, vesződöm az evezéssel, figyelek Jézus szavára, együtt hajózunk a háborgó vagy csendes tengeren. Ámen

Előadás típusa: 
Szakmai