A filozófia története és elmélete
Most első ízben lát napvilágot olyan filozófiai tankönyvegyüttes (a szerző által összeállított, külön megvásárolható szöveggyűjtemény és ez a ráépülő, összefoglaló mű), amely a bölcselet egész múltjának és jelenkori főbb irányzatainak ismeretéhez segíti az olvasókat. Elsősorban azoknak a középiskolai tanároknak és tanulóknak készült, akik iskolájuk választása szerint egy vagy több évig filozófiai tanulmányokkal is foglalkoznak - de roppant hasznos kézikönyvet nyerhetnek vele a felsőfokú tanintézetek hallgatói is, továbbá a művelt nagyközönség. Dörömbözi János könyve nyomon követi a keleti és az európai gondolkodás történetének nagy ívű folyamatát. Az eredeti források beható ismeretében, tárgyilagosságra törekedve nyújt gazdag információkat az egyes korszakokról, egészen napjainkig. A szövevényes kérdésekről is világos stílusban szól. "Kezdők és haladók számára" egyaránt ajánljuk.
Hivatkozó kurzus
Az alábbi kurzus órái bibliográfiai tételként hivatkoznak a fenti publikációra.