Az Erdélyi Református Egyházkerület közigazgatásának történetéről viszonylag keveset tudunk. A 19. század második felében ugyan jelentős területi változásokra került sor, ám mindezek csak részlegesen vannak dokumentálva.
A soron következő előadás egy átfogó képet igyekszik nyújtani az Erdélyi Református Egyházkerület helyzetképéről, kiemelve a fontosabb határozatokat, történéseket, melyek következtében területi változások következtek be az említett időszakon belül.
Nagy Dávid
Az Erdélyi Református Egyházkerület közigazgatásának történetéről viszonylag keveset tudunk. A 19. század második felében ugyan jelentős területi változások következtek be, ám mindezek csak részlegesen vannak dokumentálva.
Jelen dolgozat igyekszik egy átfogó képet nyújtani az Erdélyi Református Egyházkerület helyzetképéről, kiemelve a fontosabb határozatokat, történéseket, melyek területi változásokat idéztek elő az említett időszakon belül.
A felvilágosodás jegyeit magán hordozó, annak racionalizmusából kifejlődő liberális teológia meghatározta a 19. századi erdélyi református egyház gondolkodásmódját. Ennek az irányzatnak egyik fő jellemzője volt a hitvallások, illetve dogmatikai tételek megkérdőjelezése, végső soron pedig azoknak kiszorítása az egyházi életből. Noha számos erdélyi liberális teológus erőteljesen hangsúlyozta a dogmatikai tantételek elavúltságát, ennek ellenére az erdélyi református egyház nem számolt le velük teljesen, csupán átértelmezte azokat. Jelen tanulmány igyekszik nagy vonalakban bemutatni a 19.