Prédikáció előkészület Jézus csodatételéhez, amikor a negyed napja halott Lázárt feltámasztja és az örök életet ígéri a benne hívőknek.

Az Ószövetségben közel 650 helyen találkozunk a "Jeruzsálem" névvel. Ám ezek a referenciák jobbára a Dávid királyságát követő korszakra vonatkoznak, amikor Jeruzsálem politikai és vallási szempontból a királyság központjává válik. De milyen is volt ez a város, mielőtt Dávid fővárossá tette volna? Ez a tanulmány előbb röviden áttekinti azokat a bibliai utalásokat és régészeti eredményeket, amelyek fényt vetnek a monarchia korát megelőző Jeruzsálem életére.

Ez a téma és kérdésfelvetés korántsem új keletű – egyébként mi az, ami még annak számíthat a mai teológiában? Az egyház- és teológiatörténet során, amióta az Ószövetség bekerült a képbe, sokan és sokféle módon keresték már a választ a fenti kérdésre, és ezek eredménye számtalan könyvben és tanulmányban áll előttünk.

A Heidelbergi Kátéban nem találkozunk az embert önmagában vizsgáló kérdésekkel. A Káté szerzői valahányszor az ember természetére, állapotára vagy akár rendeltetésére vonatkozó kérdést tesznek fel, egyértelműen éreztetik, hogy soha nem önmagában, hanem kizárólag Istennel való kapcsolatában szemlélik az embert. Mindjárt a Káté preambulumában találkozunk ennek világos kifejezésével, amikor az egyetlen vigasztalásra vonatkozó kérdés-feleletben kifejtik, hogy az ember nem rendelkezik önmaga fölött, ugyanis elsősorban a megváltás jogán Jézus Krisztus tulajdona.

Resheph and Qeteb from Deut 32:24 are considered in modern scholarship as demons. This short paper argues this theory and points out a possible alternative explanation: literary paganism.

According to Gen 1, the “classical” story of the origin of humanity, God began and finished the creation of man on the sixth day. In this view, creation is a one-time divine act dated to the dawn of history. Psalm 139,13-16 provides an alternative concept regarding human origins. The ideas permeating this Psalm are less widespread in the Bible, and they were far less influential for later theological works than the classical biblical accounts of creation. Nonetheless, these anthropological notions appear to be firmly rooted in folk religion.

Bár Ézs 19,16-25-t gyakran a késő fogság utáni időszak eszkatologikus próféciáival hozzák kapcsolatba, a prófécia szövegének, teológiájának és lehetséges történelmi hátterének vizsgálata arra indít, hogy megkérdőjelezzük ezt a feltételezést. Ézs 19-ben nem egyszerűen „univerzalizmusról” van szó, hanem ennek a JHVH világuralmát valló képzetnek arról a formájáról, amely a JHVH-nak való szolgálatot és az idegen népekhez való viszonyát nem eszkatologikus, hanem történeti keretek között képzeli el (vö. pl. 19,23: „szolgálni fogja Egyiptom Asszíriát”).

Die Religion des Gebiets Israels erscheint aufgrund der erschießenen ikonographischen und archäologischen Quellen als eine Bild verehrende, polytheistische Religion. Dies wieder-spricht der traditionellen Sicht, die mit einem genuinen anikonischen Jahwismus zählt. In der Forschung sind verschiedene Erklärungsparadigmen ans Licht getreten, die immer wieder dar¬auf hinweisen, dass die Bildverehrung eine Devianz der Volksfrömmigkeit sei.

Das alttestamentliche Weltbild und seine Rezeption bei Calvin

http://www.lelkesztovabbkepzo.hu/?modul=igazsageselet&oldal=lectio

Jób testamentuma tipikusan hellenista zsidó irat. Olyan lírai részekkel gazdagított elbeszélés, amelyben fel lehet fedezni a görög tragédia hatását is. Missziós céllal hirdeti a monoteizmust, éspedig a szektás kegyesség különféle irányzatainak ötvözeteként. Ószövetségi minták alapján szerkesztett erkölcsi intelem a hellenista zsidó apokaliptika, a korai merkava-misztika, a qumráni dualista (különösen a 43. fejezet) és a therapeuta szemléletmód, a zsidó mágia (46,3–47,6) és a karizmatikus nyelveken szólás színeivel.