A szerző, a Ferencz József unitárius püspök által szerkesztett, 1864-ben kiadott és napjainkban is használatban levő unitárius káté fontosabb átdolgozásait (1879, 1947, 1973) elemzi és az évenkénti kiadásokat mutatja be.

Ebben a tanulmányban azokat a pontokat vizsgálom, ahol az emberi életre vonatkozó meglátásaik találkoznak vagy szétválnak ugyan, de adott szakaszon át párhuzamosan haladnak, miközben sejthető, hogy mindkét egyenes ugyanahhoz a szamárvezetőhöz igazodik. Vizsgálódásom nem a szokványos tartalomismertetés vagy pszichológiai rendszerbe való besorolás útját követi, nem is a közös antropológia megírására vállalkozom. Inkább azt szeretném felmutatni, hogy miként olvasható Frankl Böszörményi-Nagy kontextusában.

Amennyiben az evangélium a benne kifejezésre jutó viszonyulások dinamikája által fejti ki hatását, úgy a Filippibeliekhez írott levél első fejezetében ennek a dinamizmusnak a hívő ember által felismert evilági vonatkozásai állnak előttünk. Azok a vonatkozások, amelyek a hétköznapi élet eseményeinek a szintjén, az evangélium szolgálatában álló és az evangéliumon tájékozódó életben vagy az evangéliumhoz valamilyen módon viszonyulni kénytelen helyzetben megragadhatók és kifejezésre juttathatók.

Angolból fordította: Ruth Jochanan Weiniger

Szerzőnk szemléletében az idő is éppen úgy változik, mint a folyó, melybe nem léphetünk be két alkalommal. A szenvedés okozása és tapasztalata e két transzcendens valóság együttese átalakítja a tettest és áldozatot; ennek alapján lehetne elévültnek tekinteni a vétket. Az elévülés azonban sohasem helyettesítheti a bocsánatot. A felejtés nem morális aktus. A hiányos emlékezet felületesség, a túl erős emlékezés azonban haragot szül. Spirituális kapzsiságra utalhat azonban, ha valaki a gonosz tapasztalatának integrálását a megbocsátás útján mintegy hőstettet kívánja véghezvinni.

Igetanulmány Jn 1,1-5.9-14(16-18) alapján.

A huszadik században egy olyan jelenség következett be, amely nemcsak fizikai világunkban hozta létre a „határtalanság” érzését, hanem egy egészen új vagy más világot alakított ki. E világ eszközei ugyan valóságosak, de maga ez a világ nem valóságos, mivel virtuális, látszólagos, azonban aki bűvkörébe lép, könnyen rabjává válik. E látszólagos világ, virtuális valóság, más néven szimulakrum egyik létrehozója, alkotó eleme és hordozója az internet.

A tanulmány a református gyülekezetekben élő népszokások közül a halál átmeneti rítusához kapcsolódakat gyűjti össze, a teljesség igénye nélkül. A virrasztó és a halotti tor napjainkig élő hagyományai változatos formákban maradtak fenn a gyülekezetekben.
Ezeknek gyűjteménye a tanulmány, mely összefoglalásként megállapítja, hogy ezek a régi szokások ma is élnek, és néprazi, valamint lelkigondozói szempontból nagyon fontos, hogy fenn is maradjanak.

Nagy horderejű döntésekbe nem szólhat bele mindenki; beszélni viszont minden ember beszél. És az is kommunikál, akinek valamilyen betegség korlátozza beszédkészségét. A homo loquens tágabb értelemben a kommunikáló ember. Dolgozatunk elsősorban a beszéd etikájának az alapkérdéseit kívánja feltárni és kritikailag bemutatni, ezt azonban csakis ennek a tágabb kontextusnak a figyelembevételével tehetjük meg.

Minden tudomány szükségképpen eljut a maga határáig, a horizontnak addig a vonaláig, ahol összeér az ég és föld. A fizikai valóság vizsgálata metafizikai kérdésekbe torkollik. Aki például asztrofizikusként az ősrobbanással foglalkozik, óhatatlanul is beleütközik az olyan jellegű kérdésekbe, melyeket a szoros értelemben vett tudomány aligha válaszolhat meg. Mi okozta magának a Big Bangnek a szinguláris eseményét? Miféle idő és miféle tér képzelhető el a téridő keletkezése előtt? Működhetnek-e ott törvények, ahol még egyetlen atom, egyetlen elektron sem létezik?

Amikor az Ószövetséget a feltámadás kérdése kapcsán a keresztyén teológia és hermeneutika összefüggésében vizsgáljuk, akkor ezt kétféle szempontból tehetjük. Egyrészt tudatában kell lennünk annak, hogy a keresztyénség és a zsidóság többsége számára magától értetődő volt, hogy az Ószövetség beszél az ember feltámadásáról, tehát a jelenség mint olyan létezik. Másrészt a keresztyén igehirdetés számára az Ószövetség az a forrás is volt, ahol nemcsak általában a feltámadás, hanem konkrétan a Krisztus feltámadása is meg van írva.