Kovács E. Bellát, a teológia intézetének új ifjúsági lelkészét kérdezem életről, hivatásról, diákokról és családról. Régóta ismerem őt, ezért nem is lepődöm meg azon, hogy válaszai egyenesek és frissek. Aki a beszélgetésbe belefülel, találkozni fog a szeretet illatával, egy tételes igennel, a rövidebb úttal, tisztázó fájdalmakkal, sziszifuszi faragással, a lelkész anyanyelvével, fehér tigriskölyökkel. De nemcsak. A holnap elé nevetve néző szempárokban, mint égő csipkebokrok, ragyognak és feltűnnek azok az emberek is, akiken keresztül szólítja és hívja, küldi és tereli az Úr ma is a maga szolgáit. A résnyire nyitott történetek morzsolgatásából hamar kiderül az, hogy az Úr tüzébe mártott és ránk boruló szavak lámpássá és úttá válhatnak ott, ahol ködfátyolosan tekerednek az élet fonalai.

1. Mi az, amit egy bemutatkozásnál fontosnak tartasz?

A fontosság fokmérője mindig a kérdező, a befogadó. Ha a személyemre kíváncsi, akkor akár az egész szereptortámat is megoszthatom vele, de ha főleg a hivatás felől érdeklődik, akkor csak egy szelettel kínálom meg.

2. Melyek a gyermekkorod ízei, tárgyai, helyszínei?

A kása illata mindig visszarepít arra a tornácra, ahol hosszú perceket kellett várni a kihűléséig. A gondoskodó szeretet illata, íze ez. A képes Gyermekbiblia látványa is hasonló hatással van rám. Az volt az én „meséskönyvem”. A helyszínek: a tornácos ház mögötti málnás, a hátsó udvaron lévő hinta és kas-tély, a kert végében levő „erdős” rész, ami tavasszal tele volt ibolyával; a szomszédos nagycsalád udvara, ahol nem márkás, jobbnál jobb minőségű játékok, hanem a szekér, pár fadarab és rossz edény is elég volt egy csodálatos világ felépítéséhez.

3. Égi hívás, földi pálya. Gyakran emlegetik így a lelkipásztori hivatást. Hogyan éled meg ezt a kettősséget, ill. mi indított a lelkipásztori pálya felé?

Az első magocskák valószínű már akkor el lettek ültetve, amikor a bibliai történetek világának szerelmese lettem. Később a számomra kedves Esti néném, aki a történetek felolvasója is volt, kezdte mondogatni, hogy „milyen jó is lenne, ha lelkipásztornak tanulnék, mert hát a lelkészcsaládban békesség van”. Akkor még dacosan hallgattam ezt a tanácsot, de már IX. osztályban gondolkodtam, hogy infóról jó lenne teológiára váltani, ha majd tényleg lelkész szeretnék lenni. Végül nem váltottam, de XII. osztály elején egyességet kötöttem az Úrral: én tanulok, Te majd kérlek szólj, ha tényleg ott akarsz látni. Lejárt az érettségi, az előfelvételi tábor, s még mindig nem volt meg az az elhívás, amire vártam, haza is akartam menni, pedig tényleg rengeteget készültem a felvételire. Aztán az első vizsga reggelén, édesanyám felhívott sok sikert kívánni, gyorsan le is akartam tenni a telefont, de ő ragaszkodott a napi áhítat felolvasásához, amit végül sírva hallgattam végig. Akkor és ott, az utolsó pillanatban, igén keresztül szólt végre az Úr, hogy itt akar látni. A lelkem a bizonytalanság mélységéből katartikus magasságba emelkedett. S ha ez „csak” belső megerősítésnek számított volna, akkor kaptam mellé külsőt is: olyan tételt húztam bibliaismeretből, amit aznap reggel ötször is elolvastam, így szinte szó szerint tudtam idézni. Megkaptam a mennyei, majd a földi igent, felvettek.

4. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet ifjúsági lelkésze lettél október elsejétől. Ennek apropóján készül ez az interjú is. Mi motivált téged abban, hogy megpályázd az ifjúsági lelkészi állást?

Ti, a barátaim rámutattatok arra, hogy megvan bennem az, amire ezen a pályán szükség van. Soha nem volt bennem olyan gondolat, hogy én csak az ifjúsággal szeretnék foglalkozni. Nagyon szerettem gyülekezetben élni, felnőttekkel, idősekkel beszélgetni, dolgozni.

Tény, hogy szeretem ezt a fajta pezsgést, sokszínűséget, ami az ifjúsági lelkészi munkával jár. Beszélgetni, meghallgatni, excelben dolgozni, szervezni, tanulni, utazni – mind olyan dolgok, amiket élvezettel teszek, végzek. A felnőtté bontakozó diákokkal való munka különleges kihívás. Úgy éreztem, láttam, hogy lelkésznőként, anyaként van olyan a tarsolyomban, amivel gazdagíthatom az életüket.

5. Rövid idő alatt gyökeres változásokat éltél meg együtt a családoddal. Hogy van most a családod?

A fiam még mindig azt hiszi, hogy csak kirándulni vagyunk, s előbb-utóbb hazamegyünk Borzásra… Az elsős lányom, meglepetésünkre nagyon hamar beilleszkedett, megszerette az osztályt. Köszönet érte a tanító néninek, aki a diákok szívében, már szeptemberben készítette a helyet Opál számára… Szokjuk. Mivel nagyon gyorsan történt, és nem voltunk felkészülve arra, hogy a férjem is vált, időbe telik, amíg elgyászoljuk azt a csodálatos hat évet, amit a magyarborzási gyülekezetben kaptunk ajándékba. Ezzel egy időben nyitogatjuk a lelkünket az új gyülekezetben, amely otthonunkul szolgál.

6. Mit jelent számodra és egyházunk számára az ifjúsági lelkészség? Vannak konkrét elképzeléseid, terveid, esetleg vágyak, amelyek megfogalmazódtak benned? Szakmailag hogyan tudnál hozzájárulni a teológusok lelki neveléséhez?

Nagyon fontos, hogy legyen egy olyan ajtó, amelyen be lehet kopogni, egy tér, ahol ki lehet pakolni, és ott lehet hagyni biztonságban az érzéseinket, gondolatainkat. Elsősorban ezért vagyok itt. Az egyéni lelkigondozáson túl a közösség jól-létéért is szeretnék dolgozni: fórumbeszélgetéseken, családias légkörben igyekszem lehetőséget teremteni a falak lebontására, félreértések tisztázására. Kapunyitogatónak is látom az ifjúsági lelkészt, ezért szeretnék minél többet megmutatni abból a valóságból, amelyben a hat év után élni, szolgálni készülnek.

7. Mi jelentene kihívást vagy nehézséget ezen a pályán?

Egyelőre a legnagyobb kihívás számomra a meghallás, megértés. Úgy tapasztalom, hogy időre lesz szükségem ahhoz, hogy jól értsem őket. Bár ez egy olyan környezet, ahol törekszenek a pontos fogalmazásra, mégis úgy látom, hogy a szavakon túl levő valóságot kell jobban megismernem.

8. Nemrég a nőszövetség fórumbeszélgetésén vettünk együtt részt. A diákság részéről érkezett egy izgalmas kérdés, melyet röviden idézek: „miben látjuk annak előnyét, hogy nőként végezzük a lelkipásztori hivatást?” A beszélgetésből kiderült, hogy nagyon személyes, egymástól eltérő válaszok és történetek vannak bennünk, körülöttünk, amelyek nem engedik azt, hogy sztereotipikusan lássuk az erdélyi női lelkipásztorok szolgálatait, közszerepléseit. Hogyan éled meg ezt a női sokféleséget? Te milyen előnyöket nevesítettél?

Talán a leginkább az anyaságomban tudom megragadni azt a pluszt, amit lelkészként is adhatok. A háromféle szülésélmény, az élet-halál szűk mezsgyéjébe való bepillantás olyan mélységeket nyitott meg bennem, ami az ige-értésemben, szószékről való szólásomban is változásokat hozott. Késedelmesebb lettem az ítélkezésben, érzékenyebbé váltam mások szenvedései iránt.

9. Fel tudnád idézni mit jelentett számodra a teológián eltöltött diákévek alatt az ifjúsági lelkész?

Árpád volt számomra Az ifjúsági lelkész. Egy igen művelt, kedves, csendes, kreatívan író, prédikáló személyt láttam magam előtt, aki nem volt tolakodó, de mindig örömmel fogadott, ha beszélgetni szerettem volna. Emlékszem, egyszer csomó kavargó gondolatomat, érzésemet rázúdítottam, és ő egyetlen rövid kérdéssel teljesen új fényben láttatta meg velem a helyzetünket.

10. Milyennek látod 7 év után a teológiát? Hogyan éled meg a visszatérést? Milyenek a mai teológusok?

Külsőre szebb, rendezettebb. A diákok életkori kérdései, félelmei kb. ugyanazok, mint a mieink voltak. Mások olyan szempontból, hogy nem ugyanaz az élménytartományuk, mint a miénk volt. Kissé máshogy gondolkodnak (éppen ebből fakadóan) az egyházunkban, intézményünkben létező rendszerekről.

Ambivalens érzésekkel vagyok itt egy hónap után is. Diák voltam, úgy is gondolkodtam, léteztem e falak között, most pedig diák-közeli szívvel, de már nem diákként, hanem lelkipásztorként kell megtanulom jelen lenni.

11. Említed a Qou Vadis bemutatkozásban, hogy „egyetlen szabály van az arany… úgy szólj hozzám, ahogy szeretnéd, hogy én is beszéljek veled. Te-én, én-te”. Miért találtad fontosnak az „arany” kommunikációra való utalást?

Lassan 35 éves vagyok, és merem remélni, hogy egyrészt egyre jobban fogadom a kritikát, másrészt fárasztanak már a plusz körök. Szeretném tőled hallani, és nem rólad azt a bizonyos fontos információt. Szeretném, ha tőlem kérdeznének, s nem rólam pletykálnának. Ez a rövidebb, a tisztább út. Ezt próbálom én is begyakorolni, s remélem a teológusok számára is kedvezőbb lesz ez a fajta beszédmód.

12. Milyen lelkipásztorokra van szüksége a mai gyülekezetnek? Mennyiben tud ehhez igazodni, felzárkózni a hatéves képzés?

Még nem született meg az az ember, aki mindazt az elvárást, ami egy lelkipásztor felé irányul, be tudná tölteni. Nem lehet valaki egyszerre fantasztikus prédikátor, lelkigondozó, mindent is lepályázó, építkezéshez is értő szakember, aki amúgy a gyülekezetben lakik, és kijár naponta kenyérért, amit 2-3 óra múlva visz haza a spontán beszélgetések miatt. Pedig ezt is várják, és nemcsak. Legyen lelkileg egészséges, ne legyenek függőségei, a családi élete szolgáljon mintaként a gyülekezetben. Nincs az a műhely, ahol ennyi készséggel rendelkező embert lehetne faragni.

Mindezeken túl azt tapasztaltam, hogy elsősorban olyan lelkipásztorra van szüksége a gyülekezeteknek, aki szeretni tudja őket. Elfogadja őket úgy, ahogy vannak, tud a nyelvükön beszélni, képes meghallgatni, meghallani őket, és úgy szólni a szószékről, hogy Isten szeretete átsugározzon rajta. Becsületes, transzparens a pénzügyeket illetően. Ha ezek az alapdolgok megvannak, mellé fognak állni, és lesz embere, aki segíti azokban, amihez nem vagy kevésbé ért.

13. Milyen tapasztalataid vannak a tanári karral? Mit tartasz fontosnak az ifjúsági lelkész és a tanárok közötti kapcsolatban?

Majdnem mindenki tanított azok közül, akik most itt oktatnak. Ezért is kissé furcsa számomra még a tegező viszony, nem is siettetem hát. Ha valaki megkér, akkor igyekszem legközelebb nem magázni, de egyelőre jól esik így, felemásan. Szeretettel, tisztelettel tekintek rájuk, igyekszem az ő helyzetüket, nehézségeiket is átlátni, hogy megfelelőképpen tudjam betölteni a mediátor szerepet tanárok és diákok között.

14. Milyen bátorításokat kaptál az elmúlt időszakban?

Úrvacsorát. Vettem, ettem, kóstoltam. Megfürödtem a Krisztus jelenlétében.

15. Hogyan fogadod a kritikát?

Van, ami jól esik, mert nagyon természetes formában érkezik, és hasznos. Van, amin sokat rágódom, talán túl sokat is. Sokan sokféle elvárással tekintenek az ifjúsági lelkipásztor személyére. Nos, van, amit ezek közül be tudok tölteni, van, amit meg kell még tanulnom, és lesz olyan is, ami nem fog menni. Ezt elsősorban én kell elfogadjam magamban.

16. Miben leled leginkább örömödet? Melyek az erőforrásaid?

Egy apró figyelmesség, egy ölelés, egy jó beszélgetés utáni megkönnyebbült tekintet.

17. Melyek életed/szolgálatod legnehezebb/legfontosabb kérdései?

Hát én immár kit, mit válasszak? – voltak a húszas éveim legfontosabb és legnehezebb kérdései. A mostaniak túl érzékeny fázisban vannak ahhoz, hogy nyíltan beszélni tudjak róluk.

18. Hogyan küzdöttél meg az egyházzal kapcsolatos csalódásokkal? Voltak ilyen jellegű tapasztalataid?

Voltak, vannak. Egy ideig meglepődtem rajtuk, ma már semmi sem lep meg. Ilyenkor fájdalmat érzek, szekunder szégyenérzetem van. És félek is attól a tudattól, hogy én is okozhatom ugyanezt másoknak. Én is ugyanúgy megbotránkoztathatok másokat szavaimmal, hanghordozásommal, kifakadásommal.

19. Melyik bibliai történetben szerepelnél legszívesebben és miért?

Szívesen belépnék az Édenkert világába, hogy megsimogathassak félelem nélkül egy fehér tigriskölyköt.

20. Mit olvasol/mit nézel szívesen? Van olyan olvasmány/film, ami a diákok számára must read/must seen?

A must seen a Chosen! Ennyire közel film még nem hozta számomra Jézus alakját. Sokfélét olvasok. Utóbbi időben a feldolgozásregények is nagy kedvenceim, de azt csak módjával lehet olvasni. Túl sokáig tart velük az utómunka… Nick Page vicces egyháztörténetírása egyszerre épít és szórakoztat. Durica Katarina könyvei sokszor túl rózsaszín világom pukkasztásán, árnyalásán dolgoznak. Lackfi, Krasznahorkai, Orwell univerzuma is érdekel.

21. Hogyan nézne ki egy ideális napirended?

36 órából állna a nap, hogy legyen idő minőségi munkára, férjre, gyermekre, sütésre, olvasásra, filmnézésre, társasozásra, utazásra is.

22. Mire az interjú nyilvánosság elé kerül, lassan az adventi kopogtatók is megjelennek. Mire késztet téged az adventi időszak?

Szeretnék csendet teremteni, helyet készíteni annak, akire várunk…