Az Ószövetség (Héber Biblia) tanulmányozásában a héber nyelv ismeretén túl az ókori Közel-Kelet szövegei jelentik a legfontosabb segítséget. Az Ószövetség egy olyan környezetben keletkezett, amely társadalmi szerkezetében és szellemvilágában számtalan módon kötődik az ókori Izrael társadalmi struktúráihoz és ideológiájához. Ezt a kötődést a bibliai szerzők olykor jelölik is, máskor pedig további kutatás szükséges ahhoz, hogy fény derüljön ezekre a párhuzamokra.

Az ókori klasszikus és közel-keleti kultúra ismeretének hasznosítása a bibliai szövegek értelmezésében nem új keletű. A 9-10. századi zsidó exegéták (pl. Szádja Gáon) is fölhasználták arab nyelvi és kulturális ismereteiket abban, hogy megmagyarázzanak problémásabb héber szövegeket. S bár e tágabb kontextus ismeretében rejlő lehetőségek iránti érdeklődés a reformáció századaiban, a bibliai magyarázatok megszületésének korszakaiban tovább erősödött, az igazi áttörést mégis csak a 19. század felfedezései jelentették. Az ókori egyiptomi, akkád, hettita, ugariti stb. szövegek megfejtésével egy új korszak indul el a bibliatudományok terén is. Német és angol nyelvterületen ennek eredményeképpen keletkeztek olyan ókori keleti szövegekből készített kompendiumok, amelyek a Biblia jobb megértését hivatottak szolgálni. Néhány példa:

Az első ilyen szöveggyűjteménytől az legfrissebbig óriási változások történtek. Nemcsak tartalmilag lett szinte áttekinthetetlen az az irodalommennyiség, amely rendelkezésre áll, hanem a bibliai és biblián kívüli szövegek egymással való kapcsolatának leírása is számtalan termékeny disputát eredményezett. Egy dolog azonban vitán felüli: az ókori keleti szövegek ismerete kétségtelenül megtermékenyítő hatással van a bibliatudományra. Ennek a ténynek ékes bizonyítéka az a számtalan monográfia, amely egy-egy bibliai témát dolgoz föl ókori keleti szövegek vagy ikonografikus leletek ismeretének birtokában. S bár mára már külön szakterületté vált az ókori keleti és bibliai nyelvészet, historiográfia, vallástörténet és epigráfia, az ezek között vezető utat éppen e termékeny együttműködés miatt nem nőheti be a fű.

Viszont az Ószövetség magyar olvasója (egyetemi oktatásban és azon túl) meglepően szembesül azzal a ténnyel, hogy magyar nyelven rendkívül kevés az a segédanyag, amely ebből a szempontból rendelkezésre áll. Néhány tanulmánytól eltekintve, amelyet ezen a téren publikáltak, bizonyos értelemben ide sorolható a Harmatta János szerkesztésében megjelent Ókori keleti történeti chrestomathia (Budapest, 2003, 2. kiad.), amely ókori keleti történelmi vonatkozású szövegeket gyűjt össze. De ez a gyűjtemény nem bibliaolvasók számára készült, mely oknál fogva tartalmában tágabb (pl. a Távol-Kelet szövegeiből is ízelítőt ad), másrészt pedig jegyzetanyagában nem az Ószövetség olvasóját tartja szem előtt. Valójában elenyészően kevés olyan jegyzetet találunk itt, mely az Ószövetség és az ókori keleti szövegek között bármiféle kapcsolópontot teremtene. Arról nem is beszélve, hogy terjedelmi korlátok miatt kimarad számtalan olyan szöveg, amely a Biblia szempontjából fontos lenne, vagy amely a könyv (első kiadásának) korai keletkezése miatt nem kerülhetett be a gyűjteménybe.

Kutatásomnak távoli célja egy olyan reprezentatív szöveggyűjtemény összeállítása, amely az Ószövetség világából származó, annak megértését elősegítő kompozíciókat tartalmaz fordításban és a szükséges jegyzetanyaggal. A kutatásnak ebben a stádiumában a Kr.e. 14-5. században keletkezett akkád nyelvű szövegekre fogok összpontosítani. A gyűjtemény elkészítése rendjén elsősorban történeti szövegek fordítása és jegyzetelése a cél.