A tárgy témája a kortárs teológiai párbeszéd határtudományának, a missziológiának teológiai és gyakorlati vizsgálata, megértése és elsajátítása. A hallgató egyfelől megismerkedik a missziológia fogalmával (a kérügma, koinónia és diakónia hármas egységében), valamint a missziológiára való teológiai, és a teológiára való missziológiai rálátassal és tárgyszerű reflektálással. Másfelől, a hallgató gyakorlati szempontból betekintést nyer a misszió és egyház kapcsolatának és a misszió egyházi gyakorlatának legfontosabb kérdéseibe.
Gyakorlati teológia
Preotul István Nagy (1916–2003)
Az 1916-ban született Nagy István Erdély egyik kiemelkedő lelkipásztora volt. Teológiai szemlélete azoknak a kolozsvári professzoroknak hatása alatt formálódott, akik már az 1920-as évek derekától a dialeikateológia szellemében oktattak a Kolozsvári Teológiai Fakultáson. Bázeli ösztöndíjasként Karl Bart, Eduard Thurneysen, Vischer Wilhelm Eduard, Ernst Stehelin, Oscar Cullmann, Karl Ludwig Schmidt előadásait és a kiemelkedő igehirdető, Walter Lüthi prédikációit hallgathatta, akiknek hatása meghatározta teológiai látásmódját és gyülekezeti szolgálatát.
Oicodometica (engleză: Church Growth) provine din grecul οἰκοδομή, și se traduce prin "a construi". Este știința care se ocupă cu lucrurile care țin de organizarea comunitățiilor religioase. Scopul subiectului este ca studenții să învețe diferite metode de susținere ale comunităților, metode de implementare a unor programe care vizează dezvoltarea acestor comunități. Comunitățiile religioase de astăzi sunt clădite pe baze biblice, în special al primelor comunități creștine, dar trebuise să cunoască noile tehnici de dezvoltare care ajută la buna funcționare a diferitelor organizații, .
Az egyházelmélet (Kirchentheorie), ismertebb nevén ekkléziológia, a keresztyén (református) egyháztan mellett jelöli a keresztyén egyházértlmezést is a gyakorlati teológiai tudományágban. Ez az egyházértelmezés egyfelől a rendszeres teológiára, másfelől a társadalmtudományokra, főleg a szociológiára támaszkodik.
Oldalak
