Jézus felszólítja az örök élet lehetősége felől érdeklődő gazdagot, hogy adja el minden vagyonát, ossza szét a szegényeknek, és kincse lesz a mennyben, majd induljon és kövess őt (Lk 18,22b). A korábban még lelkes kérdező némán, megszomorodva távozik. Az ár, amit Jézus szab, túl magas, neki ugyanis nagy vagyona van. Ekkor fordul Jézus a tanítványaihoz és ecseteli előttük, hogy milyen nehéz is, sőt, szinte lehetetlen a gazdagnak bejutni az Isten országába. A megállapítás súlyát a gazdag szomorú esete még inkább megnövelik; nincs senki, aki védelmére kelne a gazdagoknak.
Prelegerile lui Kállay Dezső
2024
Sárospatak · 2024-04-05 · Követés konferencia - Sárospatak 2024 |
2023
Cluj-Napoca · 2023-09-11 · Lelkésztovábbképző 2023: Egyház a társadalomban A Nagy Konstantin császár alatt végbement változások folytán az üldözött Egyház komoly társadalmi és politikai tényezővé vált a Római Birodalomban. Pozícióját tovább erősítette Nagy Theodosius, aki a keresztyénséget államvallássá tette. A világi hatalom és Isten országa egybefonódott a földi életszférában: az állam hatalmat kínált az egyháznak, az egyház pedig – Isten országának a letéteményeseként – isteni fénnyel vette körül a császár alakját. A világ egypólusúvá vált. A helyzeten Augustinus igyekezett változtatni, kifejtve a két városról szóló tanítását. |
2022
Várkudu · 2022-05-23 · Egyházmegyei lelkészértekezlet Az Újszövetség szövegállományát figyelembe véve általában igen keveset mondhatunk az ember megigazításáról, jóllehet reformátori örökségünknek megfelelően ebben foglalható össze megváltásunk titka. Egyházi gyakorlatunkban ezt a kérdést leginkább a reformációra emlékezve feszegetjük. Akkor is azt tapasztaljunk, hogy viszonylag kevés, és a fogalmi zártsága miatt alig oldható textus áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy kilépve a nehézkes dogmatikai nyelvezetből a prédikáció vagy a gyülekezetnek szánt rövidebb előadás szintjén bontsuk ki azt, ami a megigazulásról világossá tehető. |
2021
Online · 2021-08-23 · Doktorok Kollégiuma 2021 A Fil 2,12–13 magyarázata két sajátos értelmezési problémával szembesít: milyen értelemben beszél Pál az üdvösség véghezviteléről a keresztyén ember lehetőségeként, amikor ő azt rend szerint Isten kizárólagos kegyelmi tettének tekinti, és hogyan viszonyítható egymáshoz az isteni és emberi munkavégzés a végső üdvösségre nézve úgy, hogy a kettő el ne nyomja egymást, az emberi cselekvés pedig ne váljon az isteni üdvmunka feltételévé. |
2018
Nagykőrös · 2018-08-22 · Doktorok Kollégiuma 2018 A Filippibeliekhez írott levél első fejezetében nem az evangélium fő tartalmi elemeit leíró elvi alapvetés áll az érdeklődés középpontjában, hanem az evangéliumhoz és az evangélium ügyéhez való viszonyulás, legyen szó akár a gyülekezetről, akár az apostolról és az evangélium más munkásairól, vagy éppenséggel arról a pogány környezetről, amelyben az apostol, a munkatársak és a gyülekezet az evangélium ügyét valamilyen módon képviselik. |
Cluj-Napoca · 2018-04-11 · Feltámadás, húsvét, új élet. Továbbképző lelkipásztorok számára - 2018. április 9-13 Mivel magyarázható a keresztyénség eredete, és mi az oka annak, hogy éppen abban a formában jelent meg, amelyben látható? E felvetésekre válaszolva – amelyeket nem kerülhet meg egyetlen történész sem – N.T. Wright neves Újszövetség-kutató a központi kérdésekre irányítja figyelmét: Mi történt valójában húsvétkor? Mire gondoltak az első keresztyének, amikor állították, hogy a názáreti Jézus feltámadt a halálból? Mit mondható el ma e feltámadáshitről? |
Cluj-Napoca · 2018-04-10 · Feltámadás, húsvét, új élet. Továbbképző lelkipásztorok számára - 2018. április 9-13 Üdvtani szempontból a keresztyén teológia mindenekelőtt Krisztus kereszthalálának hasznát hangsúlyozza. Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért, halálával kibékített bennünket Istennel, kereszten kiontott vérével megigazulást szerzett mindazoknak, akik hisznek benne. Krisztus feltámadásának üdvtani jelentőségét jobbára a halottak eszkatologikus (végidőbeli) feltámadásával kapcsolatban hangsúlyozzunk a halál felett aratott diadal valóságaként: ha Krisztus feltámadt a halálból, bizonnyal feltámadnak a halottak is, mivel Ő az első zsenge (vö. 1Kor 15,12.20). |
2017
Cluj-Napoca · 2017-11-08 · Továbbképző lelkipásztorok számára - 2017. november 6-10 Mivel magyarázható a keresztyénség eredete, és mi az oka annak, hogy éppen abban a formában jelent meg, amelyben látható? E felvetésekre válaszolva – amelyeket nem kerülhet meg egyetlen történész sem – N.T. Wright neves Újszövetség-kutató a központi kérdésekre irányítja figyelmét: Mi történt valójában húsvétkor? Mire gondoltak az első keresztyének, amikor állították, hogy a názáreti Jézus feltámadt a halálból? Mit mondható el ma e feltámadáshitről? |
Cluj-Napoca · 2017-11-07 · Továbbképző lelkipásztorok számára - 2017. november 6-10 Üdvtani szempontból a keresztyén teológia mindenekelőtt Krisztus kereszthalálának hasznát hangsúlyozza. Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért, halálával kibékített bennünket Istennel, kereszten kiontott vérével megigazulást szerzett mindazoknak, akik hisznek benne. Krisztus feltámadásának üdvtani jelentőségét jobbára a halottak eszkatologikus (végidőbeli) feltámadásával kapcsolatban hangsúlyozzunk a halál felett aratott diadal valóságaként: ha Krisztus feltámadt a halálból, bizonnyal feltámadnak a halottak is, mivel Ő az első zsenge (vö. 1Kor 15,12.20). |
Budapesta · 2017-07-12 · Doktorok Kollégiuma 2017 A Filippi levél 2. fejezetének Krisztus-himnusza számos kérdést vet fel nemcsak keletkezésére nézve, hanem a Filippi levél okfejtésében betöltött szerepe szempontjából is. Mennyiben tekinthető a himnuszban leírt Krisztus-esemény példaként a keresztyének számára? Jézus megaláztatása és engedelmes kereszthalála példaértékű lehet az alázatos és engedelmes keresztyén élet alakításában, de a Krisztus-esemény leglényegesebb mozzanatai nem vontakoztathatók a keresztyén életre. Mi tehát a helye és jelentősége e szakasznak Pál etikai érvrendszerében? |
Cluj-Napoca · 2017-02-15 · Továbbképző lelkipásztorok számára - 2017. november 6-10 Jézus feltámadásáról szóló keresztyén híradás történelmi gyökereinek bemutatása N. T. Wright The Resurrection of the Son of God c. könyve alapján |
Cluj-Napoca · 2017-02-15 · Továbbképző lelkipásztorok számára - 2017. február 13-17 Mivel magyarázható a keresztyénség eredete, és mi az oka annak, hogy éppen abban a formában jelent meg, amelyben látható? E felvetésekre válaszolva – amelyeket nem kerülhet meg egyetlen történész sem – N.T. Wright neves Újszövetség-kutató a központi kérdésekre irányítja figyelmét: Mi történt valójában húsvétkor? Mire gondoltak az első keresztyének, amikor állították, hogy a názáreti Jézus feltámadt a halálból? Mit mondható el ma e feltámadáshitről? |
Cluj-Napoca · 2017-02-14 · Továbbképző lelkipásztorok számára - 2017. február 13-17 Üdvtani szempontból a keresztyén teológia mindenekelőtt Krisztus kereszthalálának hasznát hangsúlyozza. Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért, halálával kibékített bennünket Istennel, kereszten kiontott vérével megigazulást szerzett mindazoknak, akik hisznek benne. Krisztus feltámadásának üdvtani jelentőségét jobbára a halottak eszkatologikus (végidőbeli) feltámadásával kapcsolatban hangsúlyozzunk a halál felett aratott diadal valóságaként: ha Krisztus feltámadt a halálból, bizonnyal feltámadnak a halottak is, mivel Ő az első zsenge (vö. 1Kor 15,12.20). |
Cluj-Napoca · 2017-02-14 · Továbbképző lelkipásztorok számára - 2017. november 6-10 Üdvtani szempontból a keresztyén teológia mindenekelőtt Krisztus kereszthalálának hasznát hangsúlyozza. Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért, halálával kibékített bennünket Istennel, kereszten kiontott vérével megigazulást szerzett mindazoknak, akik hisznek benne. Krisztus feltámadásának üdvtani jelentőségét jobbára a halottak eszkatologikus (végidőbeli) feltámadásával kapcsolatban hangsúlyozzunk a halál felett aratott diadal valóságaként: ha Krisztus feltámadt a halálból, bizonnyal feltámadnak a halottak is, mivel Ő az első zsenge (vö. 1Kor 15,12.20). |
2016
Sárospatak · 2016-04-27 · Erasmus mobilitás 2016 Márk evangéliumának első három fejezetében (Mk 1,21 - 3,12) számos csodaelbeszélés található. A jelzett szakaszban azomban a látszólag lazán, szinte csak műfaji azonosságuk szerint kapcsolódó gyógyítástörténetek és démonűzések különös értelmező szerepet töltenek be az elbeszélés menetében. Az evangélista már ebben az egységben olyan képet fest Jézusról, amelynek teológiai súlya meghatározó az evangélium egészére nézve. Az előadás során a csodaelbeszéléseknek a történések menetében betöltött különleges szerepéről kívánunk számot adni. |
Sárospatak · 2016-04-27 · Erasmus mobilitás 2016 A páli etikai intelem ráépülhet a krisztológiára, az üdvtanra, a sákremantumokról és a Szentélekről szóló tanításra, vagy akár az eszkatológiára is. Mindez végső soron azt tanúsítja, hogy az apostol, különböző írányból közelítve meg az egyes etikai problémákat, mindig az isteni üdvtettre épülő keresztyén létmeghatározottság alapján inti és bizdítja a gyülekezeteket. |
Sárospatak · 2016-04-26 · Erasmus mobilitás 2016 Jézus maga hívja el a tanítványait, és arra kötelezi őket, hogy kövessék őt. A követésnek azonban mensszemenő köetkezményei vannak: a tanítványnak készen kell állnia arra, hogy mindentől, ami addig meghatározta az életét (család, foglalkozás,otthon, anyagi javak), távolságot tartson, sőt teljesen lemondjon Jézusért. Hogyan értelmezhető a Jézus követésének e kemény feltétele? |
Sárospatak · 2016-04-25 · Erasmus mobilitás 2016 A páli textusok arról tanúskodnak, hogy az apostol a keresztségről mély értelemben beszél, amikor azt úgy magyarázza, mint amelyben Krisztussal együtt meghaltunk a régi világ számára, hogy már e mostani világban új életet nyerjünk Isten előtt, az Ő ereje által. Üdvösségünk reménységének a már elnyert új élet az alapja. |
2015
Nagyszeben · 2015-02-27 · Romániai Biblikusok Szövetségének éves konferenciája Înainte de a începe tratarea problemei formulate în titlu, trebuie să fac câteva observații justificatoare la începutul referatului. |
2011
Bálványosváralja · 2011-05-10 · Egyházmegyei lelkészértekezlet 2011 Isten a hitet az evangélium hirdetése által ébreszti fel az ember szívében. Eszerint a keresztyén ember első tapasztalata a hitre jutás meghatározó pillanata. De mi mégsem a hitünk alapján válunk Jézus Krisztus tulajdonaivá, hanem a keresztség által. Mi az összefüggés a hit és a keresztség között? Mit "tesz" a keresztség, ami nem érhető el a hit által? Hogyan gondolkodjunk a gyerkekkeresztségről a hit és keresztség szoros kapcsolata láttán? |
2009
Budapesta · 2009-08-28 · Doktorok Kollégiuma 2009 A Róm 5,1-11 sajátos szerkeztésű: a szakaszzáró 11. verstől újra lehet olvasni az egész szakaszt, hiszen a 11. verssel végződő okfejtés az 1. vers megalapozása. Istennek Krisztus halálában kinyilvánított szeretete gerjeszti fel a hitet (a Szentlélek által), mely a megigazítás, vagyia a keresztyének új életének különös pillanata. Ahogy a Krisztus haláláról szóló megbékéltető bizonyságtétel áll a keresztyén élet kezdetén a megigazulás megalapozójaként, úgy Isten ezt az új életet a Krisztus életébe oltva tartja fent. |
Cluj-Napoca · 2009-06-05 · A Kolozsvári és Kalotaszegi Egyházmegyék Vallástanárainak Pedagógiai Köre 2009 Pál apostol leveleinek legszebb szövegrészei alapján bemutatni a krisztológia, üdvtan, törvény, etika körében kifejtett alapgondolatait. |
2008
Cluj-Napoca · 2008-11-18 · Segédlelkész Továbbképző Tanfolyam 2008 |
Cluj-Napoca · 2008-10-14 · A gyulafehérvári római katolikus és a kolozsvári protestáns teológiai tanárok éves találkozója 2008 A Római levél kulcsfontosságú textusai alapján kimutatható, hogy a keresztyén ember új élete Istennek a Jézus Krisztus halála által tanúsított szeretet-tettén felgerjedt, az Ő szeretete által fenntartott és folyamatos mozgósítás alatt megélt bizalmi lét, amely Istenre hagyatkozik. |
Sárospatak · 2008-08-27 · Doktorok Kollégiuma 2008 A kánon kialakulásának egyik alapvető feltétele a hitigazság, az ortodoxia védelme. A korai egyház többek között ezt az alapvető kritériumot alkalmazta több mint három évszázadon át, amíg az újszöveségi kánon kiristályosodott és megerősödött, úgy hogy a keleti és nyugati egyházrészben a ma Újszövetségként ismert 27 könyv vált a hit és a keresztyén életfolytatás zsinórmértékévé. A tiszta tanításért folytatott harc azonban olyan régi, mint az apostoli igehirdetés. Jól példázza ezt Pál apostol Galáciabeliekhez írt levelének első két fejezete. |