Kelet-európai térségünkben a hivatalos világnézet rangjára emelt ateizmus évtizedeken át azt sulykolta az iskolákban és a nyilvánosság minden fórumán, hogy hit és tudomány kizárják egymást. Ha tehát valaki természettudományos képzettséggel rendelkezik, és ennek megfelelően szigorúan az ok-okozati összefüggések szerint gondolkodik, az nem lehet vallásos, istenhívő ember. Aki mégis ilyennek vallja magát, az megrekedt az emberi gondolkodás fejlődésének valamilyen gyermeki, naiv, babonás fokán. A valóságban azonban mégiscsak úgy van, hogy a hívő ember is éppoly racionálisan viszonyul a világ látható, tapintható és megszámlálható dolgaihoz, mint a nem vallásos társa. A hívő is komolyan veszi azt, hogy bizony van gravitáció, és nem ugorhat ki a tízedik emelet erkélyéről, ha kedves az élete. Ha nyolcvan lej értékben vásárol és százassal fizet, ugyanúgy húsz lejt vár vissza a kasszástól, mint a nem hívő, vagy éppen a hit és hitetlenség között tapogatózó agnosztikus. Az imádságos lelkületű autóvezető éppen olyan jól tudja, mint bárki más, hogy szigorúan tudományos összefüggés van a jármű sebessége és aközött, hogy meddig nyomja a gázpedált – és ehhez is tartja magát. Hívő és hitetlen, vallásos és nem vallásos között e téren semmi különbség nincs. Ezért voltak és vannak olyan mélyen hívő emberek, akik kiválóan képzett természettudósok is egyben – vagy egyenesen a tudománytörténet meghatározó alakjai. A régebbiek közül Kopernikusz, Kepler, Galilei vagy Pascal említése mellett elég, ha csak az angol lángelmére, Isaac Newtonra gondolunk (1642-1727), aki meg volt győződve arról, hogy a világmindenség csodálatos elrendezése és harmóniája csak egy mindenható és mindentudó lény tervében születhetett meg; ezt a gondolatot tartotta egyébként a legnagyobb felismerésének – túl azoknak az alapvető fizikai törvényeknek a felfedezésén, amelyek nélkül ma nem beszélhetnénk modern tudományról. De a huszadik század legjelentősebb tudósai közül is szép számmal vannak olyanok, akik nyíltan tanúságot tettek Istenbe vetett hitükről. Max Planck például úgy vélekedett, hogy „a hívők számára Isten van a kezdetben, a fizikusok számára Ő van minden megfontolás végén.” Ez pedig azt jelenti, hogy a tudomány nemcsak hogy nincs ellentétben a hittel, hanem egyenesen a hithez vezető út szerves részét képezheti. Természetesen nem minden esetben van ez így, hisz sok tudós ateistának vallja magát (S. Hawking, R. Dawkins, Jim Watson). Ebből is nyilvánvaló, hogy (a) a tudomány és az abban való elmélyülés önmagában nem vezet hitre, mert ezt csakis Isten Szentlelkének munkája végezheti el kinek-kinek az életében; ám (b) nem is lehet annak az akadálya, sőt (c) az olyan tudósok esetében, akik nyitottak Isten világa felé, ismeretük gazdagsága hitük elmélyülését eredményezi. Az tehát, hogy valaki hisz-e vagy sem Istenben, nem a világról szerzett pontos információik mértékétől függ. Nem ebben van e két szemlélet közötti különbség, hanem alapvetően abban, hogy ki milyen választ arra a kérdésre, hogy honnan származik a kozmoszban, a csillagok járásában, az ásványok világában, a növény és állatvilágban, végül pedig az emberi szervezetben és szellemben megmutatkozó rendezettség és képesség, valamint az ezeket szabályozó törvények sokasága? Ki helyezte a mindenségbe ezt a rendet? Azt a legvehemensebb ateisták is belátják, hogy nyilvánvalóan nem az ember: a világot, és azon belül annak lehetőségét, hogy ember szülessék a Földre, nem mi alkottuk. Elvileg háromféle válasz adható az előző kérdésre. 1. A valamilyen formában létező anyag, és az azt mozgató, abba életet lehelő törvények örökkévalóak. 2. A vak véletlen műve a mindenség és az élet. 3. Kezdetben teremtette Isten a látható és láthatatlan világot, az életet, betetőzve azt az ember létbe hívásával. Az első válasz keretében gondolkodott sok tudós is nagyon sokáig. Az külön érdekes, hogy akik Istent ki akarják zárni a világ képletéből, maguk is olyan „vallásos” elképzelést használtak itt, mint az örökkévalóság. Az ősrobbanás elméletével viszont ez a szemlélet végérvényesen megdőlt, hisz ma már általánosan elfogadott nézet az, hogy a világmindenségnek, az időnek, az anyagnak márpedig volt kezdete – éppen úgy, mint a bibliai szemléletben. A második választ, a véletlenre mint teremtőre való hivatkozást lehet ugyan hangsúlyozni, de – amellett, hogy ez nem lehet komoly válasz, ha szem előtt tartjuk a valóság lélegzetelállító összetettségét és precizitását – akkor tudatában kell lennünk annak, hogy ezzel megfosztjuk a világ és az ember létezését minden alapvető értelemtől. Azok, akik a harmadik válasz mellett kötelezték el magukat hálaadással, derűvel és békével vallhatják Nobel-díjas tudósunkkal, Szent-Györgyi Alberttel együtt: „Uram! Te nagyobb vagy, mint teremtett világod, És a Mindenség a Te lakhelyed.”

Nincs tehát ellentét tudomány és hit között mindaddig, míg egyik is és másik is tiszteletben tartja a maga illetékességi körét. A vallás alapvető kérdése például a világ eredetére nézve az, hogy ki és mi célból teremtett, míg a tudományt a fizikai folyamatok hogyan-ja érdekli, és ezt próbálja rekonstruálni. Attól, hogy az ember egy bizonyos evolúciós folyamaton ment keresztül a történelem során – ahogyan az anyaméhben kivétel nélkül mindenki a megtermékenyített petesejtből fejlődik ki – még ugyanúgy Isten teremtménye marad, mintha csak varázsszóra, egy szempillantás alatt jelent volna meg a semmiből. A vallás kérdéseit (Isten, megváltás, örök élet) nem lehet a tudomány laboratóriumi eszközeivel megválaszolni, és fordítva: a tudomány sajátos kérdéseit sem a hitvallások vagy a Biblia alapján kell eldönteni. Ez utóbbiak ugyanis nem arra rendeltettek, hogy helyettesítsék a tudományt, hanem hogy az üdvösség és az Istenhez vezető út közvetítői legyenek számunkra. Mindkét út egyformán fontos: egyiken a látható, míg a másikon a láthatatlan világhoz közelítünk. Egyszerre érvényes például az, hogy a szivárvány Isten szövetségének a jele (bibliai értelmezés), ugyanakkor az esőcseppek prizmáján felbontott fény (tudományos magyarázat).

Kálvin szintén ebben az egymásmellettiségben és összhangban látta a két terület viszonyát, amikor egyenesen azt állította, hogy az ember hit általi újjászülése végső soron ugyanannak a Léleknek a munkája, mint aki „az általános dolgok” területén – államkormányzás, kézművesség, csillagászat, orvostudomány, matematika, művészetek – bölcsességet ad.

A hit ellentéte nem a tudomány, hanem a hitetlenség; a tudomány ellentéte pedig nem a hit, hanem a tudatlanság.

2. A BIOLÓGIAI EVOLÚCIÓ

“A Teljesség mindig egy, a részek ezzel szemben mindig számosak, mivel tökéletlenek”
(Eckhart mester)

A legtágabb értelemben vett definició a biológiai evolúcióra:

S. Wright definíciója: “az evolúció a populáció genetikai transzformációja”. Ezt Juhász-Nagy Pál az evolúció szükséges (nem elégséges) feltételének tartja, kiindulópontként (ahogyan Ő kifejezte, “archimédeszi pontként”) értelmezte. A biológiai evolúció elemi történése tehát géngyakoriság-változás. Mindazon hatások, amelyek 1-1 gén frekvenciáját megváltoztatják, az evolúciós hatóerők (pl. migráció, szelekció, genetikai sodródás és meiotikus sodródás). Juhász-Nagy az evolválódás elégséges kritériumának az “adott evolúciós szituációban kibontakozó optimumkeresés”-t tartja.

Röviden a biológiai evolúció tehát a bioszféra genetikai átalakulása és optimumkeresés-adaptáció (Juhász Nagy Pál).
A genetikai átalakulás véletlenszerű (pl. mutáció, deléció, inzerció, génátrendeződés), az adaptáció nem véletlenszerű, hanem szelekciós, migrációs, izolációs folyamatok következménye, a környezethez való alkalmazkodást segíti elő.
A földi bioszféra evolúciója valószinűleg szingularitás, földi körülmények közötti eseménysor. Lehetséges (pontosabban nem kizárható), hogy más élő rendszerekben az evolúció a földitől eltérő más jelenségek és törvényszerűségek szerint ment/megy/ végbe.
Az evolúciós modellt nagyon sok természettudományos bizonyíték támasztja alá, ezek között többek között biogeográfiai, őslénytani, morfológiai, embriológiai és molekuláris genetikai evidenciák szerepelnek.

Milyen rendszerekben jöhet létre evolúció?

Az evolúció lejátszódik minden olyan rendszerben, melynek részegysegei reprodukálódnak (R), az utódaik változatosak (V), tulajdonságaik öröklődnek (H).
Az élőlények nem alkotnak Arisztotelész által elképzelt merev típusokat, hanem változatok sokaságai mentén helyezkednek el. Ez Darwin alapvető biogeográfiai (Galapagos szigetek) élménye, és az ebből származó populációs fajfogalom Darwin nagyszabású fogalmi hozzájárulása, amely a huszadik században bomlott ki teljesen, a gondolkodást alapjaiig átalakította, a filozófiától a biológián át a nyelvig. Ez tette lehetővé, hogy Darwin elmélete, modellje létrejöjjön, és hogy annak révén az embert elhelyezzük az élőlények között, megnyitva az utat ahhoz, hogy a legalapvetőbb, legfontosabb, legégetőbb emberi kérdésekre tudományos válaszok szülessenek.

Milyen tudomány az evolúció?

Az evolúció tudománya tapasztalatokon és modelleken alapuló természettudomány, amely az R,H,V tulajdonságú rendszerekben lezajló folyamatokat vizsgálja. Mint minden tudomány, új eredmények napvilágra kerülésekor egyes tanai esetleg cáfolhatóak (falcifikációs feltétel). Ezen folyamatok alapján viszont feltételezhetjük, hogy mi és miképpen zajlott le korábban egy olyan rendszerben, amelynek jelen állapotát ismerjük és egyben evolúciós rendszer.

Természetesen a tudomány nem tehet 100%-os kijelentéseket, de az oksági viszonyokat mégis feltételezzük, ha valószínűbb magyarázatot nem találunk. (Ennek megkérdőjelezése mindenféle /természet/tudományos módszert megkérdőjelezne. )

Mond-e bármit az evolúció a teremtésről?

Az evolúció csak az R, H, V tulajdonságú rendszerekről beszél, arról nem, hogyan jönnek létre ezek a rendszerek. Arra sem keres választ, miért pontosan ilyen folyamatok zajlanak le ezekben a rendszerekben.

Miről nem beszél még az evolúció?

Azzal együtt, hogy antropológiai tény, miszerint az ember istenkereső lény, a biológiai evolúció tudománya nem beszél az istenképűségről, nem beszél arról, mikortól tekinthető fajnak az ember (hominizáció), nem beszél bűnről, megváltásról, nem beszél csodáról. (Az utóbbiról implicite igen, hiszen a csoda a természetes törvényszerűségek meghaladása). Nem beszél (mint általában a természettudományok) a végső és a morális kérdésekről.

Van-e célja, iránya az evolúciónak?

Jelen elképzelésünk szerint nincs. Az evolúció erősen kontingens folyamat. A fejlődés (filogenetikailag) nem definiálható fogalom. A komplexitás növekedése a rendszer egyoldalú korlátosságából adódó melléktermék.

A “hatodik nap” kérdése, a lélek bekerülése az emberbe

Nem az evolúciós tudomány része, de lényegesnek tartjuk leírni, hogy az emberi lényeg része a transzcendentálisra való igény. A legprimitívebb, elszigetelt népcsoportokban is megtalálták az istenhitet, és nagyon fontos, hogy mindenhol megtalálták. Tehát akkortól van lelkünk, amióta Istennel keressük a kapcsolatot, amióta hiszünk Benne. Ezt valószínűleg nem egyszerre, még a mai értelemben vett fogalmi gondolkodásnak is magasabb szintjén, minden bizonnyal egy hosszabb folyamat végeredményeként érték el őseink. A sorok írója krédójának része, hogy az emberi lélek az Istennel való kapcsolat képessége. Az emberi gondolkodás szükségképpen jut el az Isten hitéig.

Kreácionizmus, “intelligens tervezés”

A biológiai evolúció tudományos elméletét sokan nem tartják elfogadhatónak, mert többen nehezen képzelhető el, hogy a fajok sokasága pusztán a véletlenszerű mutációk és a természetes kiválasztódás útján jöttek volna létre. Így alakultak ki az alternatív kreacionista elméletek, melyek ugymond a teremtést részesítik előnyben. A teremtés kontra evolúció vitája hitvita és már jó ideje tart. Sajnos nagyon gyakran sem az evolúció elmélet képviselői, sem az ellenzői nem tudnak kilépni saját korlátjaik mögül miközben saját igazukat, felfogásukat hangoztatva nem gondolkodnak átfogó elvekben.
Az evolúcionizmus és a kreácionizmus kifejezések ideológiák, a vulgáris materializmus és a vulgáris teológia eszközrendszerébe sorolandók.

Az evolúció tudomány (amely értelemszerűen nem mindenható) a hit pedig világnézet, így az ember Istenbe vetett hite, a keresztyén ember Szentháromság hite is. A kettő keverése blaszfémia.
Az evolúció tanulmányozása biológiai megfigyeléseken, méréseken és következtetéseken alapuló tudomány (amelynek egyes állításai bizonyíthatóak és cáfolhatóak) míg a kreácionizmus (így a teljesen hipotetikus Intelligent Design is) dogmán és feltételezéseken alapuló elmélet, amelyek nem összevethető, nem alternative és nem szembeállítható fogalmak.

Összefoglalva

Az evolúció tudományos elmélet , modell, amely véletlenszerű genetikai változásokon és környezeti alkalmazkadásokon /nem véletleken/ alapuló adaptációs folyamatok kettőssége.

Az evolúciós tudomány nem állít semmit
-- az élet keletkezéséről
-- a halhatatlan emberi lélekről
-- a teremtő és az újrateremtő Isteni aktusról

Az evolúciót tagadók érvei között szerepel:
-- „az nem történhetett másképp”
-- az átmeneti formák hiánya (paleontológiai eredmények egyre inkább arra utalnak, hogy ez nem igaz), de értelemszerűen a bizonyíték /aktuális/ hiánya nem a hiány bizonyítéka

Az evolúció nem hit kérdése, hanem tudományos modell, s mint ilyen megerősíthető vagy /és megcáfolható.