A Teológiai Intézet első- és másodéves református és unitárius diákjai március 5–6. között, a Gyülekezetismereti gyakorlat keretében gyülekezetlátogató körúton vettek részt Sógor Árpád ifjúsági lelkész vezetésével. A gyakorlat célja az erdélyi gyülekezetek megismerése. A mostani körút során a teológus hallgatók a Maros- és Küküllőmente néhány gyülekezetébe látogattak el. De a gyülekezetek sokszínűségének felfedezése mellett nem elhanyagolható célkitűzés az önmaguk és egymás jobb megismerése, az egymással kiépített kapcsolatok megerősítése is.

Kolozsvári indulásunkat követően utunk első állomása Marosludas volt, ahol a Marosi egyházmegye esperese, Czirmay Csaba Levente, felesége Izabella (a gyülekezet kántora) és Márton István segédlelkész fogadtak. A helyi pékség jóvoltából alkalmunk volt egy kis falatozásra is, ami a hosszú út után jól is esett.

Sógor Árpád áhítatot tartott (5Móz 8,6), amelyben szólt az Isten útján járásról, reflektálva az áldozatokkal és lemondásokkal járó, de áldásokkal gazdag lelkészi szolgálatra. Arra bátorított, lássuk meg Isten munkáját a gyülekezetben és saját életünkben, és a döntéshozatalban merjünk tőle kérdezni, tanácsot kérni.

A segédlelkésszel arról beszélhettünk, hogy az egyetemi elméleti oktatás nem elegendő ahhoz, hogy a gyülekezeti problémákkal szembesülve azokat orvosolni tudjuk, hanem fontos a gyakorlati felkészülés, legációban, gyakornoki évünkben és bármilyen jellegű szolgálatunk végzése közben járjunk nyitott szemmel és akarjunk tanulni. A gyülekezet lelkipásztora azt hangsúlyozta, hogy a gyülekezeten belül fontos a tagokkal kialakított munkatársi viszony. Összehasonlítva hivatásunkat az építkezésben dolgozók sikerével, arra is kitért, hogy a belső építkezés sosem lesz annyira látványos, mint a külső, de a befektetett energia sosem lesz fölösleges. A közösség múltjáról és különböző gyülekezeti alkalmakról is szó esett, de az egyházmegyében vezető szerepet betöltő lelkész nem mulasztott el arról is beszélni, hogy milyen ügyekkel szembesül nap-mint nap szolgálatának második nagy területén.

Reggeli után tovább utaztunk Mezőpanitba, ahol igei köszöntővel, kávéval és ropogtatnivalóval várt bennünket Kovács Tibor templomépítő gyülekezeti lelkész, felesége, Sarolta és a gyülekezet elöljárói és munkatársai. Az imádság lélek és közösségformáló erejéről, az ige építő erejéről és a gyülekezeti munka sokszínűségéről szóltak, kiemelten arról, hogy nem érdemes leragadni a múltban, hanem célkitűzésekkel kell nekivágni a lelkészi pályafutásnak. Különleges élmény volt azt látni, hogy létezik olyan gyülekezet, amely az elidegenedő társadalom ellenére templomot nagyobbít az istentiszteletlátogatás egyre növekvő igényéhez igazodva.

Hivatástudatunkban megerősödve, egyre frissülő erővel mentünk tovább Mezőbergenyébe, ahol Domahidi Béla lelkész és felesége, Emese és a gyülekezeti diakóniai csapat vártak bennünket ebéddel, majd később Jakab István maros-mezőségi esperes is csatlakozott csapatunkhoz. A lelkész családlátogatásra, hitvallásos és hiteles igehirdetésre, életvitelre, és a folytonos készenlétre vonatkozó gyakorlati tanácsait tarsolyunkba téve meggyőződtünk afelől, hogy a Szentírásban élve éreznünk kell majd gyülekezetünk szívdobogását, és nem szabad megfeledkeznünk a kölcsönös bizalomról és egymás iránti szeretetről.

Jakab István esperes a Maros-Mezőségi egyházmegye rövid múltját felelevenítve beszélt a gyülekezetek közötti együttműködésről, táborokról és más alkalmakról, és ő is elmondta, hogy a lelkipásztorokkal való kapcsolattartás az egyházmegyei kormányzat egyik fő teendője. Nemcsak szívünkben és lelkünkben vittünk tovább tanulságokat és élményt, az esperes úr jóvoltából saját prédikációskötetének egyik példányát is megkaptuk, amely hasznos forrásanyag egy teológus életében.

Ezt követően városi gyülekezeteket látogattunk meg. A Marosvásárhely-Kövesdombi gyülekezetben Lőrincz János gyülekezeti lelkésszel, korábbi esperessel, feleségével, Hajnallal, Erdei Árpád hatodéves gyakornokkal és Orbán Mihály segédlelkésszel beszélgettünk. A presbitériumra való odafigyelés, a gyülekezetépítés és az ifjúsági munka kerültek asztalra, de a testvérgyülekezeti kapcsolatokról, az igehirdetés bizonyos kérdéseiről és a korszerűsítésről is beszéltünk. A lelkipásztor egy képes beszámolóval is szemléltette tevékenységének főbb állomásait és eredményeit.

Marosvásárhelyen egy másik gyülekezetben, a Cserealjaiban is megfordultunk. Kuriózumként hatott, amikor Papp Béni, Berekméri Melinda és Barticel-Kiss Krisztián lelkipásztoroktól a munkamegosztásról hallottunk. Itt találkoztunk a gyülekezet hatodéves gyakornokával, Varga Árpáddal is. A rotációs munkamegosztásban dolgozó lelkészek beleéléssel meséltek arról, hogy mindenkinek a saját tálentumait kell felhasználnia a neki megfelelő munkaterületen, és ez olajozottan működhet egy olyan gyülekezetben, ahol korrekt kommunikáció, alázat, kölcsönös tisztelet és elfogadás, de mindenekfelett szeretet dominál. Számos gyülekezeti programról és alkalomról hallottunk, és néhány katekhétikai fogást is megismerhettünk.

Gyülekezetlátogatásunk első napját Parajdon zártuk, ahol az Urbán Andor Konferenciaközpontban szálltunk meg. Vacsora után Kántor Csaba lelkipásztor, a székelyudvarhelyi egyházmegye esperese, kerületi főjegyző mesélt az egyházmegye múltjáról, egyházkerületünk főbb aktuális kérdéseiről és az emberek és a lelkipásztor egymáshoz való viszonyáról. Éjjelbe nyúló beszélgetések következtek, a központot betöltötte nevetésünk és lelkesedésünk az út második része iránt.

Reggeli után László Szabolcs kollégánk áhítatát hallgattuk, majd a Szovátai Református Templom csodálatos és biztonságos falai közé vonultunk. Itt Baczoni Sándor és Baczoni Szilárdka lelkészházaspár fogadtak. A lelkésznő mesélt a szolgálataiban tapasztalt nehézségekről, a ’89 előtti bonyolult rendszerről, mindezekről azonban úgy, hogy Isten gondviselő kegyelme állt minden mögött. Szó esett arról is, hogy a feladatok megosztása egymás között elengedhetetlen, mivel van olyan, aki arra kapott több tálentumot, hogy a gyerekekkel foglalkozzon, és van aki arra, hogy az idősekkel. A lelkészgyerekek neveltetésének kérdését is érintettük.

A szovátai unitárius egyházközségben Benedek Csongor lelkipásztor fogadott, aki lelkesedéssel mesélt a kicsiny, de aktív közösségről, az adminisztrációs munkáról és szórványban töltött lelkipásztori éveinek nehézségeiről.

A szovátai Teleki Oktatási központban ebédeltünk, majd Marosugra felé vettük az irányt, ahol Lőrincz Csilla és Lukács Vilmos lelkészházaspár fogadtak bennünket, 3 kisgyerekükkel együtt. Nem elhanyagolható tény, hogy Marosugra mellett Kutyfalván is ők szolgálnak. Beszéltek arról, hogy milyen házaspárként két gyülekezetben szolgálni, továbbá arról is, hogy mennyire fontos a régen kialakult kapcsolatok, barátságok fenntartása és ápolása. Ez volt az utolsó állomásunk, ezért Lukács Vilmos lelkipásztor jóvoltából egy játékkal zártuk a missziós kirándulásunkat, aminek a keretein belül– Dixites kártyák segítségével – röviden kellett beszélnünk arról, hogy hogyan látjuk magunkat lelkipásztorként. Ez méltó lezárása volt az utunknak, e tekintetben mindannyian megegyeztünk.

Témaként gyakran előkerült a lelkésznők és lelkészfeleségek gyülekezetben való aktív részvétele, az ezzel együtt járó nehézségek leküzdése, vagy örömök megélése. Azt is több lelkipásztor megfogalmazta, hogy a tégla, habarcs és mész sosem hiányzott a parókia udvaráról – a gyülekezetépítésnek határozottan két oldala van. Az ő életpéldáikból rengeteget tanulhattunk.

Köszönettel tartozunk mindezekért vendéglátóinknak, kedves sofőrünknek, nagylelkű adományozóinknak, a hollandiai Fundament Alapítványnak, akiknek támogatásával megvalósult ez a tanulmányi út, és nem utolsó sorban Sógor Árpádnak, aki végigvezetett ezen az úton.

Mindezekért Istené legyen a dicsőség!

Füstös Paul
II. évfolyam.