A zsinatpresbiteri elveket valló erdélyi református egyház a gyakorlatban lelkipásztor központú, ezért az egyház megújulása nagymértékben függ a lelkipásztori szolgálat megújulásától. A rendszerváltást követő negyed évszázad alatt az egyházi és társadalmi folyamatok az egyházi hivatalnok irányába torzították a lelkipásztori hivatásképet, s ez az igehirdetői hivatás kárára történt: a hivatás a hivatal árnyékába került. A lelkipásztori hivatás aktuális újraértelmezéséhez az egyház tudománya, a teológia nyújt segítséget azzal, hogy az Ige alapján világít rá az egyház és a lelkipásztor legfontosabb feladatára, valamint arra, hogy bármilyen fokú és jellegű változás következzék is be az egyházban és a társadalomban, az igehirdetés nem kerülhet egyéb feladatok árnyékába. Az erdélyi társadalom és a református egyház belső szekularizációja miatt már nem magától értetődő az egyház és a lelkipásztori tisztség tekintélye. Ilyen körülmények között egyre nagyobb szükség van a lelkipásztor szakmai és személyes kompetenciáinak fejlesztésére, valamint a prófétai bátorsággal, személyes közvetlenséggel és lelkigondozói szeretettel megszólaló hiteles igehirdetésre, amely még mindig képes megérinteni a mai embert.