Nem tudom, van-e itt valaki közöttünk a világi sajtótól? Ha van, akkor diktálom a szalagcímet és az összefoglalót. Isten gyűlöli Ézsaut. Kató Szabolcs Ferencz teológiai tanár az ERLÉSZ szovátai találkozóján prédikációját arra építette, hogy Isten haragjában nem engedi meg az edomitáknak az újrakezdést. Ezek szerint Jhwh, Izráel Istene, egy keresztény-konzervatív Isten, idegengyűlölő, rasszista és xenofób, kijelentései pedig összeegyeztethetetlenek az emberiség 21. századi értékeivel.

Hatásvadász felütés, mondhatná bárki. Pedig az ilyen és hasonló igék alapján mondtak már még cifrábbakat is Izráel Istenéről. A gnosztikusok és Markión pl. azt, hogy ő egy gonosz, erőszakos demiurgosz, aki nem azonos Jézus Krisztus kegyelmes Atyjával. A humanisták fejedelmeként emlegetett Rotterdami Erasmus is egy Capitonak címzett levelében értetlenségének ad hangot, hogy hogyan lehet a zsidók Ószövetsége még mindig olyan központi jelentőségű az egyedül elégséges Krisztus mellett. De a fiatal és még liberális szellemiségű Karl Barthra nagy hatást gyakorló Adolf von Harnack is az egyház bénultságának nevezi az Ótestamentum modernkori használatát. És a példák sorát egy kortárs szerzővel zárom. Napjainkban a berlini dogmatikus Notger Slenczka követeli az Ószövetség dekanonizálását. Az egyháztörténetben és az egyház jelenében tehát folyamatosan ott van a küzdelem a nehéz ószövetségi textusokkal, amely nem egyszer e szövegek vagy az egész gyűjtemény mellőzéséhez vezet. Remélhetőleg a mostani igehirdetés hatására nem megerősödik bennünk az Ószövetséget elutasító zsigeri hang, hanem látni fogjuk benne az újszövetségi evangélium csíráit. Igen, ebben a textusban az evangéliumot.

Hogy teljesen nem tudjuk figyelmen kívül hagyni épp a felolvasott igét, mi sem mutatja jobban, minthogy Pál apostol is idézi azt a kegyelmi kiválasztás kapcsán (Róm 9,11–13), és hasonló értelemmel szán neki egy fél paragrafust Kálvin is az Institucióban (III. 21. 6.). Az első értelmezési keret tehát a predestináció felől adott. Isten kiválasztotta Jákóbot, és Ézsaut nem választotta ki. Ennek örököse az egyház, amely Krisztusban az isteni ígéretek birtokosa, tehát a jákobi sors továbbélője.

Mindazonáltal a gyűlölet kifejezés mégiscsak zavaró, és míg Isten szeretetét mindenhol képviselni lehet, megizzasztana bennünket egy újságíró, ha Isten gyűlöletéről kérdezne. Sok magyarázat ezért nyelvi szinten próbálja meg feloldani belső feszültségünket. A Szentírás sokszor használja párban a szeretni és a gyűlölni igéket, és gyűlölni sok esetben valóban nem jelent többet, mint kevésbé szeretni. Pl. a Gen 29,30-ban Jákóbról azt olvassuk, hogy jobban szerette Ráhelt, mint Leát, és következő vers ezt héberül már gyűlöletnek nevezi. Nyilván nem feltételezhető, hogy Jákób ne szerette volna feleségét, hanem ebben a versben a mellőzöttséget fejezi ki a magyarul gyűlöletként fordítandó szó. Mielőtt azonban hátradőlnénk, hogy megoldottuk a kérdést, figyeljünk a 4. versre, amely Isten örök haragjáról beszél Edómmal kapcsolatban. Tehát lehet mégiscsak gyűlöletről van itt szó. Mélyebbre kell tehát eveznünk.

Közelítsünk a történetek és a történelem felől. Jákób és Ézsau egy ókori ikerpár, akik folyamatosan csatároznak egymással. Ézsau kínjában eladja az elsőszülöttségi jogát, Jákób alattomban ellopja az atyai áldást, leszármazottaik pedig a pusztai vándorlás során felsorakoznak egymással szemben (Num 20). De ha a múlt eseményeit vizsgáljuk, akkor is hasonló vonásokat figyelhetünk meg a két nép történelmi arcélén. Ikersorsok nemzeti távlatban. Mind Izráel mind Júda először az asszír majd a babiloni birodalom árnyékában próbált meg fennmaradni, javarészt a nagyhatalmak hűbéreseként túlélni. Tiglát-Pileszer ugyanazon adólistáján szerepel Izráel és Edóm királya. Jeruzsálemet 586-ben veszik be a babiloniak, de Bocra is hasonló sorsra jut 553-ban. Nincs nagy különbség Júda és Edóm történelme között. Ez azonban meglepő, hiszen akkor miben is látszik meg Isten szeretete és gyűlölete, ha mindkettőnek lényegében ugyanaz a sors jut osztályrészül?

Abban, amit az ige második felében olvasunk, hogy Isten nem engedi újjáépülni Edómot. Amit Ézsau fiai építenek, Isten lerombolja. Míg a babiloni fogság után újra régi pompájában tündököl a Jeruzsálemi Templom, Jeruzsálemet ismét városfallal és zárt kapukkal őrzik, addig az edómi pusztulás után az országot lassan-lassan más népek veszik át, jelesen a nabateusok, és a nép örökre eltűnik a történelem süllyesztőjáben. A próféta korában Jákób és Ézsau között nem a múlt, hanem a jövő tesz különbséget. Mindez pedig az egyházra, a hívők közösségére is igaz.

Isten hozzánk való szeretete nem abban nyilvánul meg, hogy a jelenben a hívő nem betegszik meg, nem viseli a gyász súlyát, hogy nem akadnak gazdasági gondjai, hogy nem fogja próbára tenni a gyereknevelés számtalan kihívása, vagy neki minden sikerül. Júda és Edóm ikrek, Asszíria vazallusai és Babilon célpontjai. Az életben mi is olyan jelenségekre számíthatunk, mint más, velünk is csak az lesz, mint a többivel. Mégis, Jákóbot szerettem és Ézsaut gyűlöltem. Júdának van jövője, Edómnak nincs. Ha mi megbetegszünk, el tudjuk énekelni, hogy „az áldott orvos közeleg” (MRÉ 446). Ha mi gyászolunk, szól felénk a bíztatás, „én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11,25). Ha a családunkban nem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene, családfőként és családanyaként a mennyei Atya gyermekének tudhatjuk magunkat szeretteinkkel együtt. Krisztussal van jövőd, életed, házad, hazád, országod. Isten kiválasztottjának lenni egy ígérettel jelent többet a többieknél. Egy szó a különbség, de az az örök élet ígérete. Nem az emberi sorsokban rejlik tehát a különbség, hanem az Istennél. Amit mi ellentétben látunk, Istennél még lehet egységben. Mert, ahogy Pilinszky fogalmaz:

„Különbség csak egy van,
ha azt mondják: «én jó vagyok»,
vagy - ami ritka - azt mondják: «te jó vagy»,
de ez is olyan különbség csupán,
amire Isten azt mondja magában:
mindkettő ugyanaz.”

És fordítva is igaz, amit mi azonosként látunk Isten kegyelmi végzése bontja szálaira.

Ha a teológiai perspektívából egy kicsit a profán életünk eseményei felől közelítünk az igéhez, akkor is lényeges dolgokat tudatosíthatunk magunkban. Jákóbot szerettem, Ézsaut gyűlöltem. Az egyiknek sikerül a másiknak nem… Nem lehet mindenkinek hat ökre… Nem nyerhet mindig mindenki. Valakinek a sor végén is kell álljon. Valakinek a rövidebbet is húzni kell. Ez az élet törvényszerűsége, s így a felolvasott alapige lehet nem tesz egyebet, mint teológiai szempontból dolgozza fel az emberi lét esetlegességét, annak minden fájdalmas véletlenszerűségével együtt. Míg a jövő bizonyos, az örökélet felől biztosak lehetünk, addig az evilági életünk történéseit nem tudjuk előrevetíteni, a jelen eseményeit nem tudjuk kiszámítani. És kérdés, hogy el tudjuk-e venni ebben az életben mind a jót, mind a rosszat, és akkor is ki tudjuk-e mondani, hogy legyen meg a te akaratod, ha az nem egyezik az mienkkel. A teológiai válasz a feltett kérdésre persze egyértelmű. Azonban a világ sikerorientáltsága megzavarja a teológiai küldetéstudatunkat. Célunk, nekünk lelkipásztoroknak is az önkiteljesítés, önmegvalósítás, beteljesedett és kiegyensúlyozott élet. Nem is lenne ezzel semmi baj, de nekünk Isten szolgáinak szükségünk van az alázatra is. Mert hol marad ebben az életpályamodellben az áldozatvállalás, a lemondás, az önmegtartóztatás, az egymás elszenvedése, a bárány eszménye, amely megnémul az őt nyírók előtt (Ézs 53,7), és nem átkozódik és nem keresi a maga hasznát, hanem mindent eltűr (1Kor 13,5.7). Ebben jó példával jártak előttünk eleink, és most is van, közöttünk is van, akiről példát vegyünk. Soha ne feledjük tehát, hogy mi soha nem szabad indulatba jöjjünk, hanem az az indulat kell bennünk legyen (Fil 2,5), amely volt a Jézus Krisztusban, aki életét adta váltságuk sokakért (Mk 10,42).

Végül még egy kérdéskörre fontos odafigyelnünk és az a kiválasztottság közösségi jellege. A korszellem individualizmusa oda vezet, hogy ma már mi is egyénileg olvassuk az igét. Mit mondott nekem, megszólított-e engem? Ez azonban egy komoly hangsúlyeltolódás a bibliai igazsághoz képest. Sem az Ószövetségnek, sem az Újszövetségnek nincs egyetlen olyan ígérete sem, amely ne a közösségnek szólna. Izráel a kiválasztott, a hívők közössége és az egyház. Isten a közösségnek ígéri kegyelmét és irgalmát, és ebben az ígéretben én csak annyira vagyok részes, amennyire a címzett közösség tagja vagyok. Isten nem választ ki egyetlen izraelitát sem, és nem utasít vissza egyetlen edomitát sem. Izráelt választja, és Edómot bocsátja el üresen. A határok így átjárhatók, ha a közösség része akarok lenni. Az idegen is megeheti a páskát, ha körülmetélkedik, és az edómiak harmadik nemzedéke bemehet az Úr közösségébe. A parázna kánaánita Ráháb hitvallása okán egyedüliként menekül meg Jerikó ostroma után, a vérfertőzésből származó nemzetség leánya, a moábita Ruth a zsidóságba való betérése után nemcsak, hogy Izráel megbecsült tagja, de Dávid dédanyja és a mi Urunk, Jézus Krisztus felmenője is lehet. Jézus vámszedőt hív el tanítványul, meggyógyítja a pogány százados szolgáját, a szíro-főniciai asszony leányát, és kegyelmet hirdet a kereszten vonagló köztörvényes bűnözőnek. A kiválasztott közösség nem vérségi, vagy etnikai, esetleg hatalmi határok mentén rajzolódik ki, hanem mindig az Istenhez való viszony alapján. Az Ószövetségben, ha valaki megvallja Izráel Istenét, legyen bármilyen nemzetiségű, megmenekül. Az Újszövetség pedig még tisztábban villantja ezt fel nekünk, amikor a hit alapján határozza meg az egyházat, és nincs többé zsidó, barbár, szkíta és görög, hanem minden és mindenekben Krisztus (Kol 3,11). Az ígéret tehát a közösségnek szól, és az egész részeként az egyénnek.

Nem szabad azonban ezt összetévesztenünk a megbízással. Természetesen tele van a Biblia egy-egy szolgálatra elhívott, kiválasztott egyénekkel. Bírákkal, királyokkal, prófétákkal, apostolokkal stb. De ezek a kiválasztott közösség egy-egy különleges feladattal megbízott személyiségei, akik nem a fenti értelemben kiválasztottak, hanem megbízottak. Ez ránk is igaz. A gyülekezet, az egyház a kiválasztott, az a közösség, akik között töltöd a mindennapjaidat. Néha ezt másképp érezzük, kimondva kimondatlanul, hogy mi többre hívattunk, nekünk valami jobb járna. Hiszen hányszor mi voltunk a választottak? Egykor a felvételi bizottság választott ki tudásunk alapján, majd egy gyülekezet megválasztott, és lehet még egyéb választott tisztségünk is van. Mégis mi megbízottak vagyunk a választott közösség szolgálatában, és a közösség tagjaként a kenetben részesek. Nézz úgy azokra az emberekre, akik között szolgálsz, akik között sokszor nem egyszerű, és akik fogynak és egyre csak távolodnak, hogy Isten kiválasztottai, a szeretett lelki Izráel ők. A feladatunk pedig épp az, hogy pusztulásra szánt Edómból Krisztus útján a Kánaán földjére vezessük az embereket. Erre kapjuk a megbízatást, áldást és az ígéretet. Jákóbot szereti, Ézsaut gyűlöli, de „minden nemzetben kedves ő előtte, a ki őt féli és igazságot cselekszik. (ApCsel 10,35)”. A felolvasott ige tehát nem tesz egyebet, mint elmondja, Istenen kívül nincs üdvösség, térjünk hát az Úrhoz. Mi ez, ha nem az evangélium?

Nem tudom, van-e itt valaki közöttünk az egyházi sajtótól? Ha van, akkor diktálom a szalagcímet és az összefoglalót. Isten szereti Jákóbot. Kató Szabolcs Ferencz teológiai tanár az ERLÉSZ szovátai találkozóján prédikációját arra építette, hogy Isten mindig a közösséget választja és az egyén a közösséghez való csatlakozás által az örökéletre elválasztott nép tagja lehet. Ezek szerint Jhwh, Izráel Istene, kegyelmes és irgalmas az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy. Zsolt 145,8, és irgalmasságot cselekszik ezeríziglen azokkal, akik őt szeretik és parancsolatait megtartják (Deut 5,10). Ámen.

Imádság:
Mennyei Édesatyánk a Jézus Krisztus által, a Szentlélek egyességében! Nagyságos Úr vagy, hiszen csak az irgalmazhat, akinek hatalma van ítélni és büntetni. Erős Isten vagy, aki birodalmakat döntesz meg, és népek sorsát határozod. Szerető Atya vagy, aki soha el nem utasítod az idegenből hazavágyó tékozló fiaidat!

Atyánk, kamasz tanítványaidként állunk most eléd, akik már azt hiszik, többet is megbírnak az édes anyatejnél, és titkaidat is tudják érteni. Sokszor mégis görcsbe rándul a gyomrunk, ha nem veszi be a kemény beszédet, és diétát tartunk a tőled származó igében. Ne engedd ezt, Urunk! Adj bölcsességet, kijelentést alázatos prófétáidnak, hogy értsük és szóljuk a te nagyságos dolgaid! Ne engedd, hogy mi legyünk az ige mércéje, hanem beszéded mértéke szerint szabjuk át életünket, amelynek jóságod legyen szélessége és hosszúsága, mélysége és magassága.

Urunk, gyűlölj te inkább, minthogy szeressen a világ, mert a te haragod szent és tisztító indulat, amely arra az élettérre néz, ahol nélküled próbál az ember a maga ura lenni. De kérünk, szent Fiadra tekints, aki ezt az átkot magára vette érettünk, hogy mi, ha feléd igyekszünk, tárt karjaidba érkezzünk.

Te Izráelt, egyházadat választod! Formálj hát bennünket igaz közösséggé, ahol nem egyenként vagyunk együtt, hanem a közösség tagjaiként vagyunk külön, ha feladatokat kell végezzünk, és az életet élnünk. Add belénk a testvéri indulatot, hogy azzal a végtelen nyitottsággal nézzünk itt egymásra, amellyel te tártad fel az egeket! Ne egymás háta mögött beszéljünk egymásról, hanem a te jelenlétedben beszélgessünk egymással! Ne kibeszéljünk, bebeszéljünk egymásnak dolgokat, hanem megbeszéljünk mindent, amit kell! Add, hogy akarjunk igazán találkozni a másikkal!

A jövő bizonyos nálad, de a jelen bizonytalan itt lent nálunk. Tedd, hogy az örökélet ténye áthassa a változékony jelent, és abból erőt, reményt, bizalmat nyerjünk. Engedd Edómból Krisztus útján az Ígéret földjére vezetnünk minden népeket, hogy az egyháznak tett esküvésedben mind részesek legyenek. Erre hívsz itt mindenkit, erre adtad nekünk szolgálatodnak szentségét. Legyünk ehhez méltók, és Szentlelkeddel teljesítsd be rajtunk a tanítványoknak tett ígéreted, hogy te megadod mindenkor, amit csak szólniuk kell. Áldunk és magasztalunk, mert te kegyelmes és irgalmas Úr vagy. Türelmed hosszú, szereteted nagy, és irgalmasságot cselekszel ezeríziglen azokkal, akik téged szeretnek és parancsolataidat megtartják. Áldott vagy, Atya, Fiú, Szentlélek! Ámen.

Elhangzott 2024. okt. 15-én, az ERLÉSZ szovátai találkozóján