Koronás példázat
– elhangzott a marosvásárhelyi rádióban, 2020. áprilisában –

Textus: Mk 4,10–13: "Amikor egyedül maradt, a körülötte lévők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról. Jézus így szólt hozzájuk: Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívül valóknak minden példázatokban adatik, hogy látván lássanak, de ne ismerjenek, és hallván halljanak, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak."
Mt 13,10–14: "A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: Miért beszélsz nekik példázatokban? Ő így válaszolt: Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg... Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek, és beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek!

Kedves testvéreim, ha kellő előrelátással, március elején kiálltam volna a Főtérre, és harsány hangon azt kiabáltam volna, hogy „Térjetek meg, mert elközelített az Isten országa!”, majd sokatmondó, vésztjósló hangon azt, hogy „Isten azt üzeni, hogy ha folytatjátok bűnös életviteleteket, súlyos csapást zúdítok a földre!” – akkor – ki tudja, most egy új egyház, vagy legalább egy szakadár szekta vezéreként szólhatnék ma, elégedetten csettintve: na, ugye megmondtam, egy picinyke vírus is erősebb nálatok, ti gőgös, öntelt népek!

Persze, ettől én magam sem lennék jobb a Deákné vásznánál, mert mint annyi önjelölt próféta-elődöm, én magam sem lépnék túl a félelemkeltésnél, és – mint tudjuk – Jézus óta a vallás nem az Isten-félelemre, hanem Isten szeretetére épül! Tudok a bibliai csapásokról, tudok a Jelenések Könyvének vég-jövendőléseiről, de azt is tudom, hogy az isteni üzenet megértése mostanság nem kollektív feladat, hanem egyéni, hosszú és nehéz hit- és értelmi munka. És bár többszörös világvége-túlélő vagyok – túléltem már a megjövendölt 1975-ös világvégét, túléltem 1984-et, túléltem a ’89-es eseményeket, túléltem az Y2K számítógépes problémával riogató ezredfordulót, a 666-os számmal fémjelzett 2006. 6. hó 6-át is, most felhúzott szemöldökkel nézem – vajon ezeket a napokat hogyan lehet ép ésszel, egészséges lélekkel túlélni, és vajon ezzel a vírussal, mit is akarhat nekünk üzenni Isten?

Mert – bármennyire is próbáljuk minimalizálni – sokaknak „világvége”-hangulata van, és ez azért másabb, ezt sokkal komolyabban kell venni! A lányomnak „világvége”, hogy nagycsoportosként, nem tud a szeretett óvónénikkel és pajtásaival együtt játszani, majd egy szép évzárón elköszönni! Végzős diákjainknak „világvége”, hogy a hat évet nem tudják méltóképpen befejezni, tisztességesen elballagni, templomi áldással elindulni a papi pálya felé! Érettségiző ismerősömnek „világvége”, hogy nem lesz bankett, nem lesz János Zsigmondos udvari bál, nem lesz az iskolás éveket lezáró rítus, szép ballagás! És világvége van annak a kisiskolásnak, akiknek nincs laptopja, és világvége annak is, aki a reggeli csípős hidegben a domboldalon vadássza a térerőt, és a google classroom meg a zoom világvége a személyes varázsából élő, tisztességben megőszült tanítónak. És világvége nekünk, akik még gyermekek is vagyunk, mert ma anyák napja van, és a távolság miatt, vagy elővigyázatosságból nem tudjuk megölelni édesanyánkat! És világvége szüleinknek és nagyszüleinknek is, akiknek azt kell megérni, hogy életük alkonyán kétórai (na jó, pár napja több!) kimenőt kapnak, és a rend őrei potenciális bűnözőknek tekintik őket! És emellett, egyik napról a másikra, munkahelyek szűnnek meg, sokakra rádől a hitel, úszik a fejük fölül a ház, a kórházakban betegek és orvosaik kínlódnak – na, ez az igazi világvége – óh, Istenem, mit akarsz mondani, mit akarsz üzenni: mi tegyünk, hogy szándékodat megértsük?

Szektavezérként milyen egyszerű lenne a válasz: térjetek meg, bánjátok meg bűneiteket, engeszteljétek ki Istent, és Ő majd megszabadít titeket – de ez? – ez csak olcsó vigasz, és ez nem kielégítő! Az önmagát komolyan vevő vallás, és hivatását betölteni kívánó egyház nem fizethet aprópénzzel – a felelősen gondolkodó, hittel hívő ember ennél többet érdemel! – Mit mondhatunk? Mibe kapaszkodhatunk? – Hiszen csak azt látjuk: a jelen és a valóság eléggé rejtélyes, a helyzet talányos, olyan, mintha Isten egy rejtvényt adott volna nekünk: emberek, szeretett gyermekeim, itt van, tessék megoldani!

És mi úgy állunk Isten előtt, mint a valamikori tanítványok Jézus előtt, miután a sokaságnak elmondta első példázatát, a magvetőről szólót. El tudom képzelni, hogy elhangzik a példázat – kiment a magvető vetni, némely magok az út szélére hullanak, mások tövisek közé, és némely a jó földbe stb., ám amikor a nap végére csak úgy, magukra maradnak, valamelyik bátrabbb megkérdezi: na, Mester, most komolyan, miért beszélsz nekik ilyen példázatokban? Miért tanítasz így direktben, egyszerűen, tézisszerűen, „ez van, ezt kell szeretni”-módon? Mire valók ezek a példázatok? – És elképzelem, hogy mekkorát néznek, amikor Jézus így válaszol a Mk evangéliuma szerint: Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívül valóknak minden példázatokban adatik, hogy látván lássanak, de ne ismerjenek, és hallván halljanak, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak." Aztán a Mt evangéliumában meg így: „Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek, és beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek!”

Micsoda? – Már a novice elsőéves teológus is hallja, látja, hogy itt valami nem stimmel, itt valami komoly ellentmondás van! A másodéves már tudja: meg kell nézni a kontextust, meg hogy van-e valami kisbetűs megjegyzés? És a harmadéves rögtön észreveszi, hogy a legnagyobb baj azzal van, hogy Mk-nál úgy van, hogy azért, hogy – azaz Jézus azt szeretné, hogy ne értsék, Mt-nál meg így van: azért, mert – tehát Jézus azért beszél példázatokban, mert szeretné, hogy megértsék! És a negyedévesek tudják, hogy Mk evangéliuma a korábbi, tehát Mt-nak feltűnhetett, hogy Mk szerint az igazság homályos, nem elérhető, és így valószínűleg ezt helyrehozandó, a példázatot nem valami ezoterikus tudománnyá tette, hanem a tanítás eszközévé. És a mesterisek már mondják is, hogy a különbség a hina és a hoti között keresendő, ahol az első célhatározós kötőszó, a második pedig okhatározós kötőszó, és a szakirodalmat olvasva tudják, hogy ez a kérdés nagyon megosztja a hallgatóságot.

Akkor hogy van ez? Mit is akar mondani Jézus? Mit mondanak a példázatok?

Van, aki azt mondja: egy példázat olyan, mint egy kód – a példázatok Istenországát szimbolikusan mutatják be – tehát csak a beavatottak számára érthető. Aki KÓD-ként érti a példázatot, azt mondja: Aha, megfejtettem, értem!
Van, aki azt mondja: a példázat olyan, mint egy tárolódény – nagy igazságok, teológiai koncepciók és gondolatok vannak benne – ezeket meg kell találni, és alkalmazni kell a gyülekezet életére nézve. Aki tehát EDÉNY-ként tekint rá, azt mondja: Aha, látom, hogy mit akar mondani!
És van, aki a példázatokra úgy tekint, mint METAFORÁKRA, mint művészi alkotásokra, amelyek meghívják az olvasót arra, hogy másféleképpen lássák és értelmezzék az emberi létet. Aki így tekint a példázatokra, azt mondja: minden példázat rejtélyes, mert olyan, mint egy megoldásra váló rejtvény: az az üzenete, amit meg tudsz belőle érteni! Aki tehát így tekint a példázatokra, csak annyit tud mondani: Úr-Isten!

Akkor vajon ezzel a koronavírusos helyzettel, mit akar nekünk az Úr üzenni ebben a 2020-as esztendőben?

Testvérem, ha te érted, hogy mi történik velünk, akkor megfejtetted már a kódot, akkor beavatott vagy – kérlek, mondd el nekünk is, hogy mi is értsük! Ha megtaláltad már a teológiai igazságot, ha látod, hogy mit akar ezzel a különös idővel mondani Isten, akkor ezek szerint te jobban érted Mátét, érted, hogy azért van a példázat, hogy a „bennfentesek” megértsék az üzenetet, és ha így van, akkor kérlek, mondd tovább, hadd tudja meg mindenki!

Én csak annyit tudok mondani, hogy Úr-Isten! Számomra egyelőre mindez csak rejtély, egyelőre csak sejtéseim vannak, még csak találgatok, és megpróbálom olvasni a rejtvényt. Úgy érzem, kaptunk egy újabb példázatot, és most készen állok arra, hogy ez a metafora megérintsen, beszippantson, hogy általa megértsem Isten országának jeleit, hogy megértsek valamit a „végső dolgokból”. Ahogy egy bibliakutató egyszer megfogalmazta: „A metafora sokkolja a képzeletet, és új világlátást eredményez!” (Norman Perrin) Ezt az új világlátást szeretném megérteni! De egyelőre még Márk-nál vagyok, még nem értek mindent! Lelkem mélyén tudom, hogy biztos valamilyen teológiai megfontolásból rejti el a példázat értelmét, lehet, hogy azt súgja, hogy még túl korán van a megértéshez, még túl felszínes minden, és tudom, hogy az evangélium ennél sokkal mélyebb! És azt is tudom, hogy a körülöttünk levő valóság sokszor nem egyértelmű, hanem sokkal inkább példázatos, és így többféle értelmezést kínál. De azt is tudom, mert húsvétkor megtapasztaltam, hogy az evangélium a biztató jövő ígéretét hordozza, még akkor is, amikor a jelen éppen mást mutat!

Történt, hogy egyik gyülekezetben konfirmációra készülődtek. Úgy gondolták, hogy egy kicsit megmutatják a nagyvilágnak, hogy mit is tudnak a gyerekek, ezért a kátékérdések mellett kiadják megtanulásra a Római levél 8. fejezetét. A konfirmálás napján a növendékek kint álltak a templom piacán, és a szigorú tekintetű lelkész egyenként kérdezte őket:
- Jánoska, mi választhat el (Téged) Isten szeretetétől? – És János válaszol a Róma 8,38 alapján: "Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől.” A lelkész bólint, Jánoska szülei megkönnyebbülten bólogatnak, a gyülekezet elégedetten nyugtázza a nyilvánvaló felkészültséget. - Péterke, mi választhat el téged Krisztus szeretetétől? – jön a következő kérdés. Péterke kihúzza magát, és mint a vízfolyás, úgy darálja le a Róm 8,38-at: sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek stb. nem választhat el minket Krisztus szeretetétől. A gyülekezet elégedettségi szintjével együtt azonban növekedni kezdett a feszültség és az aggodalom is. Vészesen közeledett ugyanis a sor vége, ahol egy ragyogó tekintetű, széles mosolyú, kis vöröshajú, … Down-kóros lányka álldogált, és izgatottan várta a kérdést. Olyan nincs, hogy be tudta volna vágni a Róm 8,38-at! De a lelkész kérdezi: Ráhel, mi választhat el Téged Isten szeretetétől? – A templomban megállt az emberek szívverése, amint Ráhel kihúzta magát, és nagy komolyan ennyit felelt: – Semmi!
Azon a vasárnapon Ráhel maga volt az Istenországáról szóló példázat - élő bizonyítéka annak, hogy mégha a jelen nem is azt mutatja, Isten ígérete maga a bizonyossága annak, hogy mindig az Övé az utolsó szó, merthogy semmi, de semmi nem választhat el Isten szeretetétől! (Thomas Long nyomán)

Anyák napja van, ezért idekívánkozik az anyák példázata is:
Az egyik anyát megkérdezték, hogy gyermekei közül kit szeret a legjobban?
Ő így válaszolt: A beteget, amíg meggyógyul. A távollevőt, amíg haza nem ér. A kisebbiket, amíg fel nem nő. És mindegyiket, amíg csak élek!
Én ma ezt az Anya-Istent hiszem, Akinek szeretetébe bele tudok kapaszkodni, és Akiről tudom: nem a „vég jeleit” akarja megértetni velem, hanem egy új kezdet lehetőségével ajándékoz meg. De mivel nem lehet mindig mindent direktben kommunikálni, erre mondta Jézus: ezért beszélek én nektek példázatokban! Azért, hogy... vagy azért, mert... Egyszer majd hátha mindent megértünk! Ámen.

.