Textus: Lk 2,8–11: „Valának pedig pásztorok azon a vidéken, a kik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett. És ímé az Úrnak angyala hozzájok jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének. És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen. Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”

1989 decemberében, 15 éves suhanc voltam, és advent utolsó napjaiban Szentivánlaborfalvára utaztam, hogy együtt karácsonyozzak anyai nagyszüleimmel. Ekkor már a Kossuth rádió jóvoltából tudtuk, hogy mi történik Temesváron, de ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy egy kis háromszéki faluban biztonságban leszek, jöhet bármilyen égszakadás-földindulás. A családi helyzet így nézett ki: édesapámat berendelték a katona kórházba, öcsém valahol Félixfürdőn edzőtáborozott, édesanyám dolgozott a Tehnofrigban és közben őrizte a családi fészek melegét, én meg fölkerekedtem, hogy pap nagyapámmal és óvónő nagyanyámmal töltsem az ünnepet.

Gondoltam, ha már ott vagyok, megnézem a katolikus templomban megszervezett pásztorjátékot, úgy mint annyiszor az előző években. Szokás szerint, szép gyülekezet várta, hogy a fiatalok előadják a karácsonyi történetet, amikor egyszercsak megjelent a templomban egy fiatalember, akinek egy puska volt a vállán. Odalépett a plébános úrhoz, súgott valamit a fülébe, akinek arca picit elhalványodott, de erőt vett magán, kiállt a templom piacára, és határozott hangon így szólt: Emberek, drága testvéreim, ne ijedjetek meg, de M. barátunk azt a hírt hozta, hogy terroristák fészkelték be magukat a temetőkertbe, ünnepségünket így nem tudjuk megtartani, arra kérek mindenkit, hogy ne pánikoljon, hanem szépen, fegyelmezetten, csendben és rendben menjen mindenki haza, ki-ki a maga otthonába!

El lehet képzelni, hogy szavai nyomán rögtön kitört a riadalom, az emberek tülekedve próbáltak kitódulni a templomajtón, ám ekkor a plébános sztentori hangon elkiáltotta magát: Emberek…, emberek, ne féljetek! Legalább ma ne féljetek! … Majd így folytatta: Menjetek Isten hírével!
Ennek hatására, a riadt tömeg, egy szempillantás alatt megnyugodott. Az asszonyok egymásba karultak, a férfiak, a temetőt kémlelve, terelgetni kezdték kifelé a gyermekeket, és mi, fiatalok, „halálmegvető bátorságot” színlelve, egy kupacban indultunk haza – utólag belegondolva, könnyű célponttá válva akár egyetlen árva „terrorista” számára is!

Azóta, minden karácsonykor számomra a katolikus plébános hangján szólal meg a lukácsi „ne féljetek!” Ugyanígy a karácsonyi evangélium is inkább Károli Gáspár nemesveretű szövegével hatol el a szívemig, és még most is hallom Szabó Dezső bácsi vagy éppen Nagyapám hangját, amint a szószéken ünnepélyes hangon felolvassák: „Valának pedig pásztorok azon a vidéken, a kik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett. És ímé az Úrnak angyala hozzájok jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének. És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen. Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,8–11)

Egy héttel ezelőtt, amikor a teológus hallgatókat készítettem fel a karácsonyi légációs szolgálatokra, többen kérdezték: mit lehetne mondani valami biztatót erdélyi magyar népünknek ebben a pandémiás világban? – És erre azt válaszoltam, hogy ha én ott ülnék a templomban, akkor csak arra vágynék, hogy a pap, a lelkész, a légátus álljon ki a szószékre, és mondja el: ember, ne félj, mert neked is megszületett a Megtartó, ebben az esztendőben is részesülsz karácsony megújító ajándékában!

Tehát az evangélium idén is így hangzik: Ne féljetek, mert nektek, mindannyiatoknak született a Megtartó!

Persze, tudom, az újabb fordítású bibliákban a lukácsi szöveg nem így van, hanem a Megtartó helyett „Üdvözítő” szerepel. Az eredeti görög szövegben is a σωτήρ – szótér, azaz „üdvözítő”, illetve „szabadító” áll. De azt is tudni kell, hogy az evangélium szerzője, Lukács, aki foglalkozására nézve orvos volt, nagyon tudatosan szerkesztette így ezeket a szövegeket! Szinte sebészi precizitással írja meg tudósítását az eseményekről: „Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki…”; „Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó…”; „Elment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt…” stb. A bevezetőben tényszerű, hajszálpontos, részletes eligazítást kapunk! Ám ezután jön a költőiség, a gyönyörű, lelket melengető, narratív elbeszélés: „Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt…”; „És ímé az Úrnak angyala hozzájok jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének….” Majd: „hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal…” Mert az evangéliumot, a jó hírt hirtelen kell közölni, gyorsan kell elmondani, hogy mi is történt! És Lukácsra oly jellemző, hogy az angyalok mondják el a jó híreket! Már korábban megjelentek Zakariásnak és Erzsébetnek, és a józan ész ellenében is, de megjövendölték Keresztelő János születését, és ugyanígy, az a αγγελος-ok, az angeloszok a hírnökök, akik Máriának is megjövendölték, hogy gyermeke születik, és ő lesz majd a Messiás! És az is nagyon lukácsi, hogy az angyalok nem Heródesnek, nem az írástudóknak, nem a gazdagoknak jelennek meg, hanem a pásztoroknak, a szegényeknek, a marginalizáltaknak, mert ezzel jelezni akarja, hogy a születés „az egész népnek öröme lészen”. hiszen a Megtartó nekik is, mindenkinek megszületett! És bár sok évszázados teológia épült arra, hogy Jézus volt az Üdvözítő, a Szabadító született meg a betlehemi istállóban, és hogy az azt jelentette, hogy meg kell szabadulni a bűntől, a halálfélelemtől, mégis, jó arra gondolni, hogy mi, unitáriusok ezt a kérdést visszaadtuk az embernek. Nem gondoljuk azt, hogy „az egyházon kívül nincs üdvözülés”, nem gondoljuk, hogy egy külső tekintélynek kell minket átsegíteni a „mennyek országába”, sem azt, hogy a hitünkért cserébe kapjuk az üdvözülést! Inkább így mondjuk: az üdvözülés az ember belső megváltozásának kérdésköréhez tartozik, és nagyon egyszerűsítve, így gondoljuk: ha sikerül egyik napról a másikra jobbá lenni, akkor az üdvösségünk többé már nem kérdéses.

Talán tudat alatt ezért kedvesebb számunkra a Megtartó gondolata. Néhányan talán ezért szeretjük jobban a Károli-féle megfogalmazást: született néktek ma a Megtartó, az született meg, aki meg fog tartani minket a legnehezebb pillanatokban is, az született meg, aki némelyeknek Megváltó, sokaknak Szabadító, de végülis mindenkinek: Megtartó. Az az ember született meg, aki akkor fog megtartani, amikor mi már nem tudjuk megtartani magunkat, aki megtámogat, hogyha kell, aki ölbe vesz, ha már nincs jártányi erőnk sem. Így az evangélium ebben az esztendőben is az, ami szó szerint elhangzik itt, Lukács evangéliumában, mi szerint εὐαγγέλιον, eüángélion, azaz jó hír, örömüzenet hirdettetik meg nekünk: ne féljünk, mert nekünk is megszületett a Megtartó!

Gyermekkoromban a templomi pásztorjátékban én mindig valamelyik pásztor szerettem volna lenni. Ma, ha tehetném, sokkal inkább angyal lennék, hogy angyalszárnyakkal, repkedve, bepillantsak a kórházak ablakán, és magyarul, románul ennyit mondjak a szenvedőknek és ápolóiknak: ne féljetek, mert nektek is megszületett a Megtartó! Elmennék a doveri kikötőbe, és az ottrekedt kamionosoknak mondanám: ti se féljetek, mert ma nektek is megszületett a Megtartótok! És elmennék Írországba, hogy fölkeressem a fiam legjobb barátjának édesanyját, aki nem tudott az ünnepre hazajönni, mert törölték a járatát, és mélyen a szemébe nézzek, és azt mondjam: ne félj, mert neked, és odahaza a szeretteidnek is megszületett ma a Megtartó! És a Sora körül csellengő hajléktalan Lacinak is ugyanezt mondanám, és neked is, aki itt vagy a templomban, és neked is, aki otthon vagy, mert félsz, neked is, aki elmagányosodtál, és neked is, aki felőrlődtél abban, hogy egész évben tartani kellett a lelket a tieidben, és neked is, akinek már elege van az egészből, neked, nekem, mindannyiunknak mondanám, hogy ne féljetek, mert hirdetek néktek nagy örömet, amely az egész népnek öröme lészen: született néktek ma a Megtartó!!!

Az afroamerikai fekete gyülekezetekben az istentiszteleten az átszellemült hívek gyakran fordulnak a prédikátorai felé, és azt kérdezik: mit üzent ma számunkra az Úr? Lefordítva: mi számunkra ma az evangélium? – Nos, ha ma valaki netán ezt kérdezné tőlem, és sem tudnék mást mondani, mint azt, hogy angyalain keresztül üzeni, hogy ne féljetek, mert született néktek ma a Megtartó! És ha megszületett, az azt jelenti, hogy Isten azt üzeni, hogy van remény, van újrakezdés, van holnap és holnapután, azt jelenti, hogy nem vagyok egyedül, és úgy érezhetem, hogy nincs mitől már félnem!

Amikor 1989 karácsonyán a templomból hazértem a szentivánlaborfalvi papilakra, akkor otthon idillikus jelenet fogadott: nagyszüleim feküdtek egymás mellett a hitvesi ágyban, nagymamám olvasta a Nők Lapját, nagyapám elmélyülten böngészte a Keresztény Magvetőt. Diszkréten intettem nagyapámnak: jöjjön ki, mert nagy baj van! Kijött, hátramentünk a kertbe, és döbbenten néztük, ahogy a légvonalban tíz kilométerre levő Sepsiszentgyörgyön – ahogy utólag kiderült – két katonai egység lőtte egymás állásait szakadatlanul, azt gondolván, hogy az ún. terroristákkal harcol. És mindez abban a városban, ahol a család másik részéről nem tudtuk, hogy élnek-e vagy halnak-e? És ahogy álltunk egymás mellett, imádott Nagyapám átölelte a vállamat, és szelíd hangon ennyit mondott: ne félj, valahogy megsegít az Úr!

Évekkel később értettem meg, hogy karácsony akkor teljes számomra, ha a „Ne féljetek!” bátorító üzenete három helyről érkezik: Mindenek előtt, érkezik Istentől, aki angyalait küldi el a világnak, hogy hirdessék: ne féljetek! Aztán érkezik az egyháztól, és ez az üzenet nekem és egy templomi gyülekezet számára harminc esztendővel ezelőtt egy katolikus plébános hangján változtatta meg a világot. És végül érkezik az embertől, az embertárstól, nekem nagyapám szelíd szavától és gesztusától, aki képes volt egy pillanat alatt elűzni lelkemből a félelem érzetét.

Drága testvéren, ha ma hazaérsz, és valaki megkérdi tőled, hogy mi volt a textus, mit üzent ma nekünk az Úr, akkor csak ennyit mondj neki: az vót, ami minden évben kellene hogy legyen: emberek, ne féljetek, mert nagy örömet hirdetek néktek, ami az egész népnek öröme lesz: született néktek ma a Megtartó, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez az evangélium, és ennyi bőven elég! Ámen.