Milyen távoliak azok a csodálatos, régmúlt idők, amikor Betlehem határában örömet hirdető angyal jelent meg a pásztoroknak, s nyomában a mennyei seregek hatalmas kórusa zengett félelmetesen szép dicsőítő éneket Istennek! Ha ez igaz is volt, azok az angyalok hirtelen eltűntek, s azóta többé, így nem szálltak alá a földre!

Ma már az sem csoda – csupán a technika sokszor már fárasztó vívmánya –, hogy adventtől kezdve egyfolytában az öröm és az ajándékozó örömszerzés reklámjait halljuk, és a karácsonyi énekek úgy belengenek mindent, hogy azoknak ritmusára lépdelünk, számoljuk pénzünket, vásárolunk. A technika, a fogyasztás és élvezet reklámangyalai évről évre visszatérnek.

De azok a régmúlt idők mégiscsak hasonlítanak a mostanihoz. Mert globalizált volt a világ akkor is. A Római Birodalom egyfajta unióba olvasztotta a mediterrán övezetet, Európa országait. A határok átjárhatóvá váltak, s aki tehette, ígéretesebb régióba vándorolt a jobb megélhetésért. Akkor is éppen népszámlálást rendeltek el, mint nálunk nemrégen. József és Mária tudta, hiszen környezetükben mindenki erről beszélt: a népszámlálás a krízisenyhítő új adórendszer bevezetése érdekében történik. Az ő fülükbe is eljutott, hogy Galileai Júdás ilyen szavakkal buzdította honfitársaikat lázadásra: az új adórendszer mindenféleképpen a szegény pornép nagyobb nyomorát fogja eredményezni. Akkor is egy szűk politikai és pénzügyi elit döntésein múlott sok minden. Mit tehetett ezek ellen a gondok és félelmek között élő József és Mária, a szegény kétkezi munkás vagy a pásztor? És Isten angyalai éppen nekik hirdették: ne féljetek! S miközben lázongásban forrt az ország, nekik énekelték: békesség legyen közöttetek!

Kiszolgáltatottság, szegénység, gond, félelem, lázongás… és a mennyei seregek elitje örömről és békességről énekel? Pillanatnyi örömszerzés, ünnepi hangulatkeltés ez, hogy aztán mindenki visszazuhanjon a hétköznapok hajtómalmába, ahol a gondok tömkelege alatt újból erőt vesz a szíveken a folytonosan visszatérő reménytelenség? Az ünnepi öröm elszáll, a gondok maradnak. A szép szavak jól esnek. Míg szólnak, talán még meg is győznek, hogy még van remény.

De nem érezzük-e olykor úgy, hogy mindez csak felületes vigasztalás, s hogy – úgymond – „csak papi beszéd”? És vajon nem azt érzik-e némelyek, hogy az öröm és békesség hirdetése már-már cinikusan hangzik Istennek valami más világban élő, elit küldöttjeinek ajkáról? Hogy amiként ők szólnak, már-már könnyelmű beszéd a komoly és szent dolgokról.
Isten elit küldöttjeinek, az igehirdetőknek is önvizsgálatot, bűnbánatot kell tartaniuk, hogy a vigasztalás és az örömre hívás igaz Igéi hiteltelenekké ne legyenek ajkukon.

Ami valójában különös az angyalok felszólításban, az a bátorság, az evangélium – úgymond – szent cinizmusa a Római Birodalom elitjével szemben. Hogy ti. nem a császáron múlik az öröm és békesség, aki magát Augustusnak, dicsőségesnek, szabadítónak nevezteti, s aki azt próbálja elhitetni, hogy rajta múlik a jólét és a békesség. Igaz ugyan, hogy aki kiszolgálja őt, még pillanatnyi hasznot is húzhat ebből. De az ilyen hatalom megcsal, szolgává tesz. Ezzel szemben az angyal ezt hirdeti: nekünk más Szabadítónk, Üdvözítőnk született! Igen: ez az evangélium szent gúnyolódása, iróniája: ki meri mondani, hogy nem a politikai és gazdasági hatalom szerzi és adja az igazi szabadságot, örömöt és a lelki békét, bármilyen nagynak tűnik az.

Mit jelent ez az angyalok énekelte békesség és jóakarat? Talán azt, hogy a földön akkor lesz öröm és békesség, amikor az emberek mindannyian jóakaratúak lesznek? Nem! Tudjuk, hogy ez ábránd, ilyen a földön sohasem lesz. Az angyalok azt éneklik: a földön azok között lesz öröm és békesség, akiket Isten kiválasztott magának, az ő embereivé, népévé tett, és akik irányában változatlanul jóindulatot tanúsít. Az angyalok kórusa, a nemsokára megszólaló kollégiumi kórus éneke is abban erősít meg, hogy nekünk van szabad életünk, örömünk és békességünk, akik Istenben hiszünk.

Bár a földi változó viszonyok, a globalizáció, a gazdasági krízis meg-megpróbálják hitünket, nekünk biztonságot nyújt, hogy Isten számunkra megígért jóindulatára támaszkodhatunk. Ez ad nekünk d sajátságos tartást, vigasztalást, örömet és belső békességet. Felbecsülhetetlenül nagy nyereségünk ez másokhoz képest!

Nekünk megszületett és adatott Jézus Krisztus. Úgy élhetünk, hogy bár olykor-olykor megingunk, mégis megtapasztaljuk Isten változatlan kegyelme, jóindulata állandóságának jeleit.
Mi tudjuk, hisszük:

Amint vagyok – nincs semmi gát,
kegyelmed mit ne törne át;
És ezért reménnyel kérjük ma is:
Hadd bízza lelkem rád magát:
Fogadj el, Jézusom!