Kolumbán Vilmos József által oktatott tárgyak

Cred 3 · Sem 1 · Őszi

Ez a korszak a keresztyén egyház kialakulásától a szentháromságtani viták lezárásáig követi figyelemmel az egyház történetét. A tárgy célja bemutatni azokat az eseményeket, amelyek következtében kikristályosodik az egyház tanítása és szervezeti egysége. Ugyanakkor bemutatjuk a keresztyénüldözések korát is, kitérve azokra a jellemzőkre, amelyek révén az egyháznak sikerült megmaradni az ellenséges környezetben.

Cred 3 · Sem 3 · Őszi

A virágzó középkor egyháztörténete a megerősödött és intézményesült egyház történetének a kora. A tárgy megismerteti ennek a korszaknak a fontosabb eseményeit: az egyház megújítására tett törekvéseket, a függetelenség kivívását, a korszak meghatározó teológiai irányzatát, valamint a nyugati egyház nagy válságait is. A tárgy célja rámutatni az egyházi élet megújításának szükségességére, a középkori szerzetesrendek kialakulásának fontosságára, valamint a reformzsinatok szükségességére.

Cred 3 · Sem 5 · Őszi

A tárgy célja bemutatni a reformáció legjelentősebb személyiségeit és eseményeit. Luther, Kálvin és Zwingli életrajzán keresztül betekintést nyerünk a reformátorok meggyőződésének, teológiájának kialakulásába.

Cred 3 · Sem 7 · Őszi

A tárgy célja az, hogy bemutassa az egyetemes egyháztörténet 19-20. századi történetének legjelentősebb eseményeit. A kurzus elsősorban a protestáns teológiai irányzatokra és nagyobb jelentőségű események ismertetésére korlátozódik. Olyan teológiai irányzatok kerülnek bemutatásra, amelyek az globálisan hatottak a protestáns egyházakra.

Cred 3 · Sem 2 · Őszi

A modern egyháztörténet az Erdélyi Református Egyház 20 századi történetét mutatja be. A racionalizmus, majd a liberális teológia után az egyház vezetősége felismerte, hogy vissza kell térni a reformátori teológia alapjaihoz. Ennek a korszaknak a jelenetős eseményei közé tartozik a kolozsvári teológia megalapítása, a belmisszió elindítása, a nőszövetségi, ifjúsági munka megszervezése.