Ószövetség

A kurzus célja az, hogy rávilágítson az Ószövetség néhány jelentősebb tematikájára, amelyek mind ebben a kanonikus gyűjteményben, mind pedig a későbbi judaizmusban és keresztyénségben kiemelt jelentőségűek. Az Ószövetség főbb teológiai irányvonalainak átfogó felvázolása után, a kurzus olyan kulcsfontosságú kérdésekkel foglalkozik, mint a szentség, bűn-büntetés-bűnbocsánat, áldás, nemzeti teológia, univerzalizmus és partikularizmus. A kurzus külön figyelmet szentel annak, hogy ezek az ószövetségi koncepciók hogyan alakítják a későbbi zsidóság hitét, hogyan vannak jelen az Újszövetségben, illetve a keresztyén teológiában.

A kurzus célja kettős: egyrészt áttekinti az ószövetségi prófétai irodalmat (Kései Próféták), másrészt, ezzel párhuzamban röviden felvázolja az ún. kettészakadt királyság korának történetét (Kr.e. 10-6. század).

Ami a prófétai irodalom tárgykörét illeti, a hallgató betekintést nyer az izraeli prófétizmus kialakulásának történetébe, illetve megismerkedik az ún. író-próféták munkásságával. Az egyes prófétai könyvek esetében azok tartalmi, irodalomtörténeti és teológiai vonatkozásait vizsgáljuk meg.

It is argued that the preposition in Prov 1:22b is employed as a dativus commodi, as opposed to earlier assumptions that it is a dativus ethicus. The employment of the preposition in Prov 1:22 as a dativus commodi in a construction with the verb, "to desire," implies an ironic criticism of the negative attitude of the "scoffers" towards Wisdom's call and of their revelling delight in their scoffing.

This work examines the relationship of the speeches of Wisdom to one another and with the rest of Proverbs 1–9. This rapport between the speeches is expounded in the close reading chapters and is also scrutinized from the perspective of their genre definition. In turn, it is suggested that the affinities between the speeches and parental instructions of Proverbs 1–9, point towards viewing the speeches as a component genre, called instruction by Wisdom within the framing genre parental wisdom instruction.

A kurzus célja az Ószövetség prófétai szövegeinek elemzésével kapcsolatos sajátos exegetikai problémák megismerése. A prófétai szövegek gyakran költői formában íródtak. A költői nyelv jellegzetes szókinccsel és más (pl. narratív) szövegektől eltérő sajátosságokkal rendelkezik. A próféciákban általában önálló, kisebb szövegegységekkel van dolgunk. Ezeket az eredetileg önálló irodalmi egységeket egy későbbi szerkesztési folyamat rendjén bizonyos szempontok szerint egymás mellé rendelték úgy, hogy azok egy prófétai "könyvet" hozzanak létre.

A biblika-teológia számomra mindig az exegézis lényeges horizontja volt, de vajon hogyan kell azt szakként tanítani? [...] Én a bibliai bizonyságtételek sokféleségében olyan témára akartam rámutatni, amely a bibliai könyvek gyűjteményén belüli összefüggést világítja meg.

Az Ószövetségi teológia tárgy általános célja az, hogy megpróbálja keretbe foglalni a tartalmilag oly szerteágazó Ószövetséget, és rávilágítson azokra a referencia-pontokra, amelyek a későbbi hagyományozás folyamán a zsidóság és a keresztyénség révén az emberiség kulturális közkincsévé váltak. Az Ószövetségi teológia I tárgy sajátos célkitűzése az, hogy bemutassa a korábbi ószövetségi-teológiai rendszerezési kísérleteket (tudománytörténeti áttekintés), majd ezek után rátér az ószövetségi istenképekre. A fókuszban a monoteizmus, a mitologikus nyelvezet és az istenábrázolás kérdése áll.

Az Ószövetségi exegézis I kurzus célja az, hogy konkrét példák által bemutassa az ószövetségi szövegelemzés folyamatát, rávilágítson a bibliai szövegek értelmezésének problémáira, és segítsen abban, hogy a hallgató megtanuljon kritikusan viszonyulni egy konkrét szöveghez és annak értelmezéseihez. A kurzus ugyanakkor lehetővé teszi egy konkrét bibliai perikópa mélyebb megértését is (Ézsaiás 6:1-9:6).

The specific objective of this course is to introduce the student into the Old Testament / Hebrew Bible by means of summarising presentations, section by section and chapter by chapter. Topics to be tackled include the conquest and monarchic traditions, the message of the former prophets, the place and relevance of poetic and wisdom texts, and the exilic and post-exilic periods. The course homes in on the interpretative enterprise en ensemble, which subsumes comprehensive knowledge about the authors and historical background of the individual books of the Old Testament / Hebrew Bible and its wider cultural milieu in the ancient Near East.

Oldalak

Subscribe to Ószövetség