Üdvtani szempontból a keresztyén teológia mindenekelőtt Krisztus kereszthalálának hasznát hangsúlyozza. Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért, halálával kibékített bennünket Istennel, kereszten kiontott vérével megigazulást szerzett mindazoknak, akik hisznek benne. Krisztus feltámadásának üdvtani jelentőségét jobbára a halottak eszkatologikus (végidőbeli) feltámadásával kapcsolatban hangsúlyozzunk a halál felett aratott diadal valóságaként: ha Krisztus feltámadt a halálból, bizonnyal feltámadnak a halottak is, mivel Ő az első zsenge (vö. 1Kor 15,12.20).

Üdvtani szempontból a keresztyén teológia mindenekelőtt Krisztus kereszthalálának hasznát hangsúlyozza. Jézus Krisztus meghalt a mi bűneinkért, halálával kibékített bennünket Istennel, kereszten kiontott vérével megigazulást szerzett mindazoknak, akik hisznek benne. Krisztus feltámadásának üdvtani jelentőségét jobbára a halottak eszkatologikus (végidőbeli) feltámadásával kapcsolatban hangsúlyozzunk a halál felett aratott diadal valóságaként: ha Krisztus feltámadt a halálból, bizonnyal feltámadnak a halottak is, mivel Ő az első zsenge (vö. 1Kor 15,12.20).

A feltámadás, pontosabban a személy, az individuum feltámadásának hite, úgy ahogy az a Dániel könyvében vagy például a deuterokanonikus 1. és 2. Makkabeusok könyvében, illetve az Újszövetségi iratokban áll előttünk, hosszabb folyamat eredménye. E személyes feltámadásba vetett hithez nyújt adalékokat a Kr. u. 1. századi, ószövetségi apokrif, más megnevezés szerint pszeudoepigráf irat is, a Jób testamentuma. A Jób testamentuma által egyben betekintést lehet nyerni a Biblia „holdudvarának” bő irodalmába, s annak egyik közkedvelt műfajába, a pszeudoepigráf testamentum-irodalomba.

Aki a szavakban csal, nem csak az életét sikkasztja, sinkófálja el, hanem a vallomás lehetőségét. (Pilinszky János)

Stephen Hawking korunk egyik legmeghatározóbb gondolkodója méltán örvend széleskörű elismertségnek. Felmerül azonban a kérdés: vajon tudományos tekintélye igazolhatja-e a sajátosan filozófiai és vallási kérdésekre vonatkozó kijelentéseit is? John C. Lennox az Oxfordi Egyetem matematika professzora késégbe vonja ezt. Nem Hawking szigorúan tudományos tételeit vizsgálja, hanem azokat a világnézeti-, filozófiai, vallási és antropológiai állításait, melyeket a tudós az utóbbi időben gyakorta hangoztat.

Márk evangéliumának első három fejezetében (Mk 1,21 - 3,12) számos csodaelbeszélés található. A jelzett szakaszban azomban a látszólag lazán, szinte csak műfaji azonosságuk szerint kapcsolódó gyógyítástörténetek és démonűzések különös értelmező szerepet töltenek be az elbeszélés menetében. Az evangélista már ebben az egységben olyan képet fest Jézusról, amelynek teológiai súlya meghatározó az evangélium egészére nézve. Az előadás során a csodaelbeszéléseknek a történések menetében betöltött különleges szerepéről kívánunk számot adni.

A páli etikai intelem ráépülhet a krisztológiára, az üdvtanra, a sákremantumokról és a Szentélekről szóló tanításra, vagy akár az eszkatológiára is. Mindez végső soron azt tanúsítja, hogy az apostol, különböző írányból közelítve meg az egyes etikai problémákat, mindig az isteni üdvtettre épülő keresztyén létmeghatározottság alapján inti és bizdítja a gyülekezeteket.

Jézus maga hívja el a tanítványait, és arra kötelezi őket, hogy kövessék őt. A követésnek azonban mensszemenő köetkezményei vannak: a tanítványnak készen kell állnia arra, hogy mindentől, ami addig meghatározta az életét (család, foglalkozás,otthon, anyagi javak), távolságot tartson, sőt teljesen lemondjon Jézusért. Hogyan értelmezhető a Jézus követésének e kemény feltétele?

A páli textusok arról tanúskodnak, hogy az apostol a keresztségről mély értelemben beszél, amikor azt úgy magyarázza, mint amelyben Krisztussal együtt meghaltunk a régi világ számára, hogy már e mostani világban új életet nyerjünk Isten előtt, az Ő ereje által. Üdvösségünk reménységének a már elnyert új élet az alapja.

Vladimir Jankélévitch orosz zsidó családból származó francia filozófus. Egy méltatója szerint “a zsidó gondolkodók közül a leginkább görög”, és egyszersmind – tegyük hozzá – a leginkább keresztyén is. 1951—1979 között volt a Sorbonne egyetem morálfilozófusa. Úgy tartják számon, mint aki “nem tudott megbocsátani”, hisz elévülhetetlennek vélte a háborús bűnöket, miközben sokat írt a megbocsátásról (Le pardon, Pardonner?) Előadásomban ezeket az írásait kapcsolom össze Bonhoeffer Etikájának két kérdéskörével: a bűnvallással, illetve a halál bálványozásával.

Az emlékezetkultúra nyugati kibontakozása nem holmi szellemi fényűzés, hanem törvényszerű válasz a második világháborút követő évtizedek görcsös némaságára. Ennek jelentkezése a magyar szellemi és egyházi élet keretein belül a kommunizmus évtizedeit követően ugyanígy szükségszerű. E két történelmi tapasztalat közös nevezője pedig maga az ember, az “egyedüli példány”, akinek a világosság és sötétség morális egymásnak feszülése éppoly elemi tapasztalata, mint ezek fizikai valósága.

Előadásunk egyház és állam viszonyrendszerét kívánja feltárni Dietrich Bonhoeffer értelmezésében (1906 – 1945). Etikai gondolkodásának az egysége Krisztusra épül: mind az egyház, mind az állam az Ő uralma alatt áll. Isten parancsának négy mandátumon keresztül kell megvalósulnia a világban, melyek a házasság (család), a munka (kultúra), a mindenkori politikai kormányzat, valamint az egyház.