Előfohász: A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette a mennyet és a földet.
Apostoli köszöntés: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és megváltó Urunktól, Jézus Krisztustól.
Énekeljük Isten dicsőségére a 254a,1–2 szakaszait, Erős vár a mi Istenünk.

Hallgassátok meg Isten szent Igéjét a Római levél 3,19-31 verseiből.
Adja meg Isten, hogy Igéje sok és áldott gyümölcsöt teremjen bennünk az Ő dicsőségére. Jertek, valljuk meg együtt bűneinket, imádkozzunk a kegyelmes Istenhez a következőképpen:

„Úr Isten, örökkévaló és mindenható Atyánk! Íme, egybegyűltünk itt. A szentek egyességében, az angyalok és üdvözült lelkek társaságában trónusod elé visszük áldozatunkat.
Megvalljuk és megismerjük szent felséged előtt, hogy mi szegény bűnösök vagyunk, bűnben fogantatva hajlandók minden rosszra, és soha meg nem szűnünk áthágni szent rendeléseidet. Amikor ezt cselekesszük, igazságos ítéletedből romlást és kárhozatot vonunk magunkra. Mindazáltal, Urunk, bánjuk, hogy téged megbotránkoztattunk, s kárhoztatjuk magunkat és bűneinket, igaz bűnbánattal kérve, hogy a te kegyelmed jöjjön segítségül minékünk. Alázattal kérünk, szerető, irgalmas Atyánk, hogy könyörülj rajtunk. Töröld el bűneinket, növeld és sokasítsd meg rajtunk napról napra Szentlelked ajándékait, hogy igaz bűnbánatunk teremje a megtérés gyümölcseit, amelyek kedvesek teelőtted.
Vallást teszünk azért a te színed előtt, hogy egyedül a te egyszülött Fiadba, a mi Urunk Jézus Krisztusba vetjük hitünket és reménységünket, bizonyosak lévén afelől, hogy hit által részesévé lehetünk a te benne kijelentett kegyelmednek, melyet adj meg nekünk itt és az örökkévalóságban, az ő nevéért. Ámen.”
Bűneink őszinte és töredelmes megvallása így szól hozzánk igéjéből a kegyelmes Isten: „A te hited megtartott téged, eredj el és többé ne vétkezzél!”
Énekeljük tovább Isten dicsőségére a 84. zsoltár 1–2. és 5–6. verseit: Ó seregeknek Istene.

Prófétai imádság: Kérjük Isten szentlélekének jelenlétét és áldását az igehirdetésre és igehallgatása Szenczi Molnár Albert könyörgésével:
„Mely igen kedvesek a te hajlékaid, ó, Seregeknek Ura! Sóvárog, sőt eleped a lelkem az ÚR udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez. Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged! Bizony, jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer. Jobb az Isten háza küszöbén állni, mint a bűnösök sátraiban lakni.
Mennybéli Atya, mindenható Úr Isten, ahogyan Dávid királynak és prófétának, a te hű szolgádnak nagy kívánsága volt régen, és tenéked nagy buzgósággal könyörgött, hogy ellenségei elől való bujdosásából ismét szent hajlékod tornácába jöhessen, és segítségül hívja a Te szent nevedet, és téged tiszteljen, amit ő a legnagyobb örömnek és boldogságnak tartott, aminthogy valóban az is, kérünk azért Téged, hogy mi is megérthessük és megismerjük azt, hogy szintén ennek kell a mi fő örömünknek is lennie, valamíg mi e földön lakozunk.
Kegyelmes Úr Isten, a te keresztyén egyházadban, híveidnek szent gyülekezetében jelen vagy. Könyörgünk azért Tenéked, ó, mi Istenünk és királyunk, tartsd meg ezen jókedvedet mihozzánk, és engedd meg minekünk, hogy szép békével és bátorsággal a te neved dicséretére és tiszteletére naponként összegyűlhessünk, a Te szent Igédet hallgathassuk, és a Te szent sákramentumaiddal rend szerint élhessünk.
Cselekedd, hogy mi is, a Te házadat soha semmi egyébnek ne tartsuk, hanem csak annak, aminek Te akarod tartani: tudniillik annak a legnagyobb örömnek, amely örömünk minékünk e földön lehet, és amely egyedül a Benned hívők gyülekezetében találtatik. Mint szarvas a hűs forrásvízhez, úgy kívánkozunk mi is Tehozzád, hogy lássuk a Te színedet híveid gyülekezetében. Mert jobb minekünk egy nap abban, mint hosszú ideig maradni e világ örömeiben és gyönyörűségében.
Mivelhogy Te vagy a mi világosságunk és erős kővárunk, add minékünk, hogy mi e földön úgy gyülekezhessünk össze, hogy ez a mi reménységünk erősödjön: Tehozzád megyünk, a Te hajlékodba, ahol az örökkévaló jónak, örömnek és boldogságnak részesévé lehetünk minden hívővel együtt, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.”

Az Ige hallgatására készülve énekeljük a 372. ének mindhárom versét: Hű pásztorunk vezesd a te árva nyájadat.

 
Alapige: Hallgassátok meg, testvéreim, Isten szent Igéjét Róma 3,31 verséből: „Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Semmiképpen!/Távol legyen! Sőt inkább érvényt szerzünk a törvénynek”

Testvéreim! „A mi Urunk hosszútűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek – a neki adott bölcsesség szerint – szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére.”
Úgy tűnik: belénk kódolt állapot, hogy szeretünk ellentétpárokban gondolkodni: törvény szemben az evangéliummal, törvény szemben a kegyelemmel, vagy mint éppen a mai Igeszakasz két kulcsfogalma is, törvény szemben a hittel. Luther szerint „csak az lehet igazi teológus, aki ért a törvény és az evangélium megkülönböztetéséhez, mert a keresztyénségben ez a legmagasabb rendű művészet. Éles határ van ugyanis a törvény alatt és az evangélium alatt folytatott élet között”. Jól jegyezzük meg: Luther itt megkülönböztetésről, nem ellentétbe állításról beszél.

A felolvasott alapige két részből áll: egy kérdésből és a rá adott válaszból. A lectio-ban pedig a levél szerzőjének érvelését hallottuk, amellyel válaszként megfogalmazott állítást bizonyítja. Bár érvelése rendkívül komplex és jelentős intellektuális energiabefektetésbe kerül azt követni, egy dolog biztos: a hit jelentőségét hangsúlyozza, és annak elsőbbségét emeli ki a törvénnyel szemben. Érvelése végén – annak érdekében, hogy mindenki úgy értse, ahogyan kell – felteszi a lényegbevágó kérdést: „Érvénytelenné/hiábavalóvá tesszük tehát a törvényt a hit által?”, majd meg is adja rá a teljes mértékű meggyőződést sugárzó választ: „Semmiképpen!/Távol legyen! Sőt inkább érvényt szerzünk a törvénynek”. Ízlelgessük ennek a kijelentésnek a szavait, hogy megérezzük mit és hogyan mondott az apostol, amikor megfogalmazta a törvény és hit kapcsolatára vonatkozó gondolatait.
 Érvénytelenné/hiábavalóvá tesszük. Ezek a szavak azt sugallják, hogy mind a törvénynek, mind a hitnek feladata van. Az itt használt görög szóban felismerhetjük egyfelől az igekötőt, amelynek jelentése „teljes mértékben”, továbbá a fosztóképzőt, valamint a „dolog, munka” jelentésű főnévből képzett igét. Ez a három szóelem együtt valami ilyesmit jelent: teljesen megfosztani feladatától, teljes mértékben „munkanélkülivé” tenni valakit. A kérdés tehát: ha a hitet helyezzük előtérbe, munkanélkülivé válik a törvény, és megfosztjuk-e feladatától?
 A törvényt. A törvénnyel fordított szót a görög irodalom sokféle értelemben használja, és bár ténylegesen van olyan jelentése is, hogy „törvény, vagy rendelkezés”, alapvetően a szokásrendszerek körülírására használják. Maga a szó jelentésmezeje a proto-indoeurópai ősnyelv „nem*” tövéig nyúlik vissza, amely a szétosztás, adás és az elvevés cselekvéseit jelöli. A törvény tehát olyan erő, amely egyrészt adatott, másfelől áthagyományozódott, és az éppen élő generáció pedig átvette. Ha ehhez hozzákapcsoljuk a Második Templom korabeli zsidóság Tóra-fogalmát, azt mondhatjuk, hogy ez tulajdonképpen az isteni tanítás, útmutatás, amely egyrészt még a világ teremtése előtt megteremtett, és amelyet másfelől Mózes átvett a Szináj hegyen, majd a próféták és a bölcsek által áthagyományozódott a mindenkori jelen nemzedéke számára. Kérdés tehát: hogyan viszonyul ehhez az isteni útmutatáshoz, instrukcióhoz a hit? Érvénytelenné teszi-e és megfosztja feladatától?
 A hit által. A hit görög szava alapvetően a hűséghez kapcsolódik. A görög nyelvben a peithó = meggyőzni igéhez hozzákapcsolt -tis képzővel jött létre ez a szó, amelynek proto-indoeurópai őse (bheydh*) felöleli a kényszerítés, meggyőzés, bizalom és hűség jelentésmezejét. Ilyen szemantikai háttérrel nyilvánvaló, miért határozták meg hitvalló őseink úgy a hitet, mint ami egyszerre biztos ismeret (amely meggyőz valami felől, és ez a valami kényszerítő erővel hat reánk), és szívbéli bizalom (mint ami a hűség megnyilvánulása).
 Semmiképpen/Távol legyen! Szó szerint: „ez semmiképpen sem történhet meg!” A lenni, történni ige óhajtó módban lévő alakja nem csupán a beszélő kívánságát fejezi ki, hanem a lehetőséget, illetve tagadó formában a lehetőség hiányát.
 Megerősítjük/érvényt szerzünk. Szó szerint: fölállítjuk, azt okozzuk, hogy álljon. Ezzel a képpel fejezi ki a szerző, hogy ha a törvény tanításának megcselekvéséhez hit is társul, az nem semmisíti meg a törvényt, nem teszi „munkanélkülivé”, hanem épp ellenkezőleg: a törvény csakis így töltheti be feladatát. Így állhat ott mindig a hívő életében, és így válhat külső kényszerítő erőből amolyan belső iránytűvé.

Ha így megismertük alapigénk szavait, igazat adhatunk Kálvinnak, aki a levélhez írt kommentárjában a következőképpen fogalmaz: „Mikor a törvényt szembeállítják a hittel, ebből rögtön valami ellentmondás gyanúja támad az emberben, mintha a törvény és a hit ellenkezne egymással. De ez a hazug képzelődés különösen azok között hatalmasodik el könnyen, akik a törvény helytelen értelmezésével eltelve, abban nem keresnek semmi mást, csak a cselekedetek igazságát, az ígéreteket pedig figyelmen kívül hagyják. […] Pálnak ezeket a szavait nem vonatkoztatom sem külön a szertartásokra, sem az úgynevezett erkölcsi parancsolatokra, hanem általánosságban az egész törvényre. Mert az erkölcsi törvény valóban megerősödik és megszilárdul a Krisztusban való hit által, mert hiszen arra a célra adatott, hogy a bűnössége felől kioktatott embert elvezesse Krisztushoz, aki nélkül maga a törvény sem teljesíthető… Amikor azonban Krisztushoz érünk, először őbenne találjuk meg a törvény tökéletes igazságát, amely beszámítás útján a mienk is lesz, azután azt a megszentelődést, amely szívünket a törvény megtartásához szabja – s bár ez a törvénybetartás nem tökéletes, mégis a célra irányul. Hasonló a helyzet a szertartásokkal is, amelyek megszűnnek ugyan és elenyésznek Krisztus eljövetelével, de éppen ő erősíti meg azokat igazán. [Ezért azt tanítjuk róluk,] hogy igazságuk Krisztusban teljesedett be. Úgy sáfárkodjunk tehát az evangéliummal, hogy tanításunk révén szilárduljon meg a törvény, de ne támaszkodjék semmi más erősségre, csakis a Krisztusban való hitre.”

Bár Luther a Jakab levelét amolyan szalmalevélnek nevezte, – asztali beszélgetéseiben felindultságában meggondolatlanul azt is hozzáfűzte, hogy csak arra jó, hogy begyújtsanak vele a kályhába, egy előszavában azonban valamivel szelídebben fogalmazott, és úgy írt róla, mint – amelynek „önmagában nincs evangéliumi jellege”, úgy érzem, mégis Jakab az, aki rendkívül életszerű képekkel ábrázolja a hit és cselekedetek „összeelegyítetlen, elválhatatlan, oszthatatlan és elkülöníthetetlen” egységét, kölcsönös egymásba hajlását. Hallgassuk Jakab szavait, és értsük meg belőle hogyan magyarázza az Írás önmagát:
„1Testvéreim, amikor a dicsőséges Urunkba, Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók. 2Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, 3és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok neki: „Te ülj ide kényelmesen”, a szegényhez pedig így szóltok: „Te állj oda”, vagy „Ülj le ide a zsámolyomhoz”, 4nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká? 5Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért? 6De ti megszégyenítettétek a szegényt. Vajon nem a gazdagok hatalmaskodnak-e rajtatok, nem ők hurcolnak-e titeket törvény elé? 7Nem ők káromolják-e azt a szép nevet, amelyről titeket elneveztek? 8Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”, helyesen cselekedtek. 9De ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és a törvény mint törvényszegőket marasztal el titeket.
10Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen vétkezik. 11Mert aki ezt mondta: „Ne paráználkodj!”, ezt is mondta: „Ne ölj!” Ha pedig nem paráználkodsz, de ölsz, megszegted a törvényt. 12Úgy beszéljetek, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye ítél meg. 13Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten.
14Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt az ilyen hit? 15Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, 16valaki pedig ezt mondja nekik közületek: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól”, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? 17Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.
18Viszont mondhatja valaki azt is: „Neked hited van, nekem meg cselekedeteim vannak.” Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet. 19Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek. 20Akarod-e hát tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő? 21Ábrahám, a mi atyánk nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor fiát, Izsákot felajánlotta az oltáron? 22Látod tehát, hogy hite együttműködött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite. 23Így teljesedett be az Írás, amely azt mondja: „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul”, és „Isten barátjának neveztetett”. 24Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által. 25Ugyanígy a parázna Ráháb is nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor befogadta a követeket, és más úton bocsátotta el őket? 26Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.”

Ha egy vallás alapvetően a cselekedetekre összpontosít, óvatosaknak kell lennünk, hiszen a cselekedet-központúság óhatatlanul magában hordozza azt a veszélyt, hogy hit nélkül a legjobb cselekedetek is gépiessé, kiüresedetté, lényegüktől megfosztottá és ember-mivoltunktól idegenné válhatnak. Nem érnek semmit. Azonban a puszta hitközpontúság is meddővé teheti a kegyességet – mert amint azt Jakab leveléből hallottuk, a hit cselekedetek nélkül halott. Alapvetés nélküli formákká, roskatag intézményekké válnak a hit nélküli jó cselekedetek, amelyek így, ebben a formában nem érnek semmit. Vagy ami még rosszabb: hitünk elméletivé válik, olyan beteges filozófiává, amelynek semmi hatása nincs mindennapi életünkre: terméketlen fügefa ez, amelyen a kertész hiába keres ízletes, szemet-szájat gyönyörködtető gyümölcsöt.

Mi „az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik. Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben. A mi Urunk hosszútűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek – a neki adott bölcsesség szerint – szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére. Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!” Ámen

Válaszoljunk Isten Igéjére a 214,1–5. énekünkkel: Győzhetetlen én kőszálom.

Imádkozzunk:
Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy Te hívtál minket magadhoz, és hogy szavaddal formálod a mi életünket, élteted és erősíted hitünket. Köszönjük a hit ajándékát, amely által a törvény előírásai és tanítása életünk iránytűjévé válik, amely arra ösztönöz, hogy önként, örömmel cselekedjük a Te akaratodat, a Te dicsőségedre. Mutasd meg nekünk a Te útjaidat, ó Isten, hogy járhassunk a Te igazságodban, és teljes szívvel tisztelhessünk Téged. Kérünk, hogy az elhangzott ige legyen eleven mibennünk, és olyan hatásos módon munkálkodjon, és hogy mindennapi életünkben is valósággá váljon üzeneted. Segíts megértenünk akaratodat, és úgy teremnünk a hit gyümölcseit, hogy az emberek lássák a mi hitünkből fakadó jó cselekedeteket és dicsőítsenek Téged.
Urunk, eléd hozzuk ezt a gyülekezetet, az Intézet közösségét, tanárait, diákjait, mindazokat, akik fáradoznak az itt tanulók és szolgálók hitbeli növekedéséért. Kérünk, töltsd be őket Szent Lelked ajándékaival, adj bölcsességet, türelmet és kitartást, hogy teljes életükkel mindenkor a Te igazságodat hirdethessék. Kérünk különösképpen beteg tanártársunkért és családjáért, hogy a Te vigasztalásod, gyógyító erőd és jelenléted kísérje őket a próbák idején. Imádkozunk azokért, Urunk, akik gyász, betegség vagy más próbatétel mélységeiben járnak, te légy számukra a vigasztaló, a bátorító, az áldott orvos.
Kérünk a te egyházadért, Urunk, mindenütt a világban. Tartsd meg népedet hitben és reménységben, hogy szilárdan kitartsanak a Te ígéreteid mellett, és a Te igazságod fényében éljenek. Kérünk, vezesd egyházunk vezetőit, pásztorait és szolgálóit, hogy mindenütt, minden körülmények között bátran hirdessék az evangéliumot.
Urunk, könyörgünk népünkért is, a nemzetért, amelyhez tartozunk. Légy segítségünkre minden szükségünkben, adj egységet és irgalmat, és vezess minket igazságban és szeretetben. Kérünk, adj bölcsességet vezetőinknek, hogy mindenben és mindenek felett a Te dicsőségedet keressék.
Különösen imádkozunk azokért, akik háborús övezetben hirdetik a Te igédet, hogy erősítsd és védelmezd őket, add nekik jelenléted békességét és örömét. Könyörgünk a világ békéjéért, hogy szűnjön meg a háború és erőszak, és a Te békéd uralkodjon minden ember szívében.
Urunk, emlékeztess minket, hogy mindenben Tőled függünk, és hogy Te vagy a mi végső menedékünk, szabadítónk. Add, hogy gyökeret verjen életünkben a Te igazságod, a jó cselekedeteket termő hit, és vezess minket mindenkor az örök élet felé. Jézus Krisztus, a mi Urunk által kérünk, aki veled és a Szentlélekkel együtt él és uralkodik mindörökké. Ámen.

Tárjuk fel szívünk az Úr előtt, elmondva neki személyes kéréseinket.
Áldott légy Istenünk, aki Jézus Krisztusért meghallgatod imádságunk szavát.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.
Ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Az Úr szent vacsorájában való részesedésre készülve énekeljük 264. énekünket: Lelkem siet hozzád menni.