Ágendásbeszédet mondani reformáció emlékünnepén a legkönnyebb. Miért? Mert az úrvacsoratanban különböznek leginkább a történelmi egyházak. Vitás kérdés, hogyan van jelen Jézus az úrvacsorában? Ahány felekezet, annyi nézet, és azt látjuk, hogy mindenki megpróbálja a teológiai kijelentéseket a materiális világban is lekövetni. Pl. hogyan lesz fizikailag Jézus testévé az anyagi szempontból nyilvánvalóan továbbra is kenyér és bor. Ilyesmivel könnyű megtölteni az ágendásbeszéd 6-7 percét. De a ma embere egyre kevésbé tud kezdeni bármit is ezzel a spekulatív, zárt rendszerrel, amely egy logikus világot alakít ki, miközben folyamatosan arra kér, hogy ne az eszedet használd. Így hát ágendásbeszédet mondani, de tk. prédikálni a 21. században nagyon nehéz feladat marad. Épp ezért a reformáció napján, annak szellemében, ne a reformációról, annak egyházairól, hanem az igéről elmélkedjük. Itt közelebbről a szereztetési igéről.

Református hagyományunkban az úrvacsora akárhogy nézzük évi 6 függelék az istentisztelet után. Sokan már csak az időtartama miatt sem élnek vele, főleg ünnepnapokon, de talán még inkább azért nem, mert nem értik annak jelentőségét. De baj épp a megértéssel van, hogy mi protestánsok az eszünkkel esszük az úrvacsora kenyerét. Pedig ennél sokkal többről van szó. Azért van úrvacsora, hogy a hit titkát, azt a megfoghatatlan szövevényes rendszert, amit teológiának nevezünk, tapinthatóvá tegye. Ha nem is érted, érezd, élvezd, ízleld, kóstold. Ha nem is tudod pontosan micsoda, élj vele, és az örökéletre éltessen. Itt nem megértésről, hanem megélésről van szó. Ahogy szádhoz emeled kezedet évezredek áhítatos mozdulata köt össze hitvalló apáddal, nagyapáddal, a reformátorok alázatával, a tanítványok Krisztussal ünneplő seregével. A gesztus és a cselekvés a kapocs, amelyben a Lélek sejteni enged valami többet, mint mi vagyunk.

Érdekes teológiai gondolatkísérlet lenne, ha csak ennyit tudnánk Jézus váltságmunkájáról, hogy az ő halála kenyér és bor. Már csak ez mennyi minden magában hordozna. Mert nekünk úgy kell Isten „mint egy darab kenyér, S aki él, mind-mind isten-gyermek és anyaölbe vágy”, haza az atyai házba. És ez Krisztus. Az éhezőnek kenyér, a szomjazónak egy pohár víz, a bánkódónak egy korty megvidámító bor. Ő minden, ami hiányzik belőled, és a mi te soha nem lehettél és nem lehetsz ezután, aki kipótolja, amit te elvesztegettél. Igaz ígéret a szeget szó után, szentség az eljátszott becsületűnek, igazság a hazugságba vegyített féligazságok között, halált vállaló bátorság, amikor te még a stopposnak is titkolod, hogy teológus vagy.

De ne felejtsük a másik teológiai kijelentést sem, hogy az egyház a Krisztus teste. Te kell légy a kenyér és a bor, a megvidámító és tápláló, a szentséget képviselő a melletted lévő emberneki. Légy hát, mint egy falat kenyér, üdítő forrás, vihar ellen menedék, hazátlannak meleg otthon, és mindenkinek minden, mi szükség.
Azért mégiscsak nagy dolog ez. Egy asztalhoz ülni az Istennel. Szóba elegyedni a világteremtő Úrral. Nem semmi gondolat. József Attila juthat eszünkbe, aki szintén vacsoraközben látja Istent:
vacsora után melléd ülnék,
pipámat egy kicsit elkérnéd
s én hosszan, mindent elbeszélnék.

Gyere, e vacsora mellett beszéld el neki mindazt, ami benned van. Oszd meg az örömöd, kiáltsd világgá a boldogságod, vagy sírd el a régi bánatod, panaszold el, ami nem esik jól. Ugyanakkor meg kell látnunk azt is, hogy nekünk is változni kell. Mi magunk is vagyunk bánat, könny, átvirrasztott éjszakák hús-vér oka, és bűneinkből tisztulni kell, jobbá kell lennünk. Krisztus erre is hív ennél az asztalnál. Királyi vendégség ez, de egyben az óemberünk halotti torja, és az újemberünk szülinapi zsúrja. Amikor esszük majd a falat kenyeret, és isszuk a korty bort, ne gondolkozzunk, ne az eszünkkel mélázzunk a sok felénk hangzó szón, hanem éljük át a váltság pillanatát, érezzük meg ebben a közösségben a célt és az utat, amely egy és ugyanaz, ami megváltó Urunk Jézus Krisztus.

Kedves Testvéreim! Az úrvacsora csak kenyér és bor. De mi sem vagyunk szentek, csak esendő emberek. Mégis ebben a közösségben mozog valami. Ha jól figyelsz, hallatszik a szél zúgása, valami földön túli zene. Látod? Hallod? Érted? Nem? Gyere, ízleld! Ámen.