Akadémiai Istentisztelet 2018 február 25-én.
Textus: Ézsaiás 5, 1-7: Dal az Úr szőlőjéről
Lekció: János 15, 1 – 8: A szőlőtő és a szőlővesszők
1. 404. dics. Siess, keresztyén, lelki jót hallani 1 – 3 v.
2. 403. dics. Semmit ne bánkódjál 1 – 2 v.
3. 386. dics. Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom 1 – 4 v.
4. 80. Zsolt. Uram, ismétlen térj mihozzánk 4 – 6 v.
5. 342. dics. Velem, én szent Atyám 4 – 6 v.
6. 394. dics. Kegyelmes Isten, kinek kezében 1 – 4 v.

Kedves testvéreim, hallgassunk most meg egy dalt, egy szerelmes éneket Jeruzsálemi Lantos Ézsaiástól, valamikor Krisztus Urunk születése előtt 722 előttről. A dalt Isten akaratából, mellyel Ézsaiás akarata egy volt, egy lombsátor ünnepen énekelte el, ahol népes hallgatósága lehetett, hiszen egy ilyen ünnepen az nép egésze képviseltette magát. Ma mi vagyunk Ézsaiás hallgatósága, halljuk hát mi üzen nekünk ez a gyönyörű ének:

1 Hadd énekelek kedvesemről, szerelmesemnek énekét az Ő szőlőjéről! Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér hegyen; 2 Felásta és megtisztítá kövektől, nemes vesszőt plántált belé, és közepére tornyot építtetett, sőt benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd jó szőlőt terem, és az vadszőlőt termett! 3 Mostan azért, Jeruzsálem lakosi és Juda férfiai: ítéljetek köztem és szőlőm között! 4 Mit kellett volna még tennem szőlőmmel; mit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szőlőt terem, holott vadat termett?! 5 Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szőlőmmel; elvonszom kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kőfalát, hogy eltapodtassék; 6 És parlaggá teszem; nem metszetik és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és parancsolok a fellegeknek, hogy rá esőt ne adjanak! 7 A seregek Urának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése; és várt jogőrzésre, s ím lőn jogorzás; és irgalomra, s ím lőn siralom!

Kedves testvéreim, őszinte döbbenettel kell megállapítanunk, hogy Szentírásunk egyik leggyönyörűbb verses megfogalmazása egy ítéletes prófécia!!
Isten minden irodalmi műfajt felhasznál arra, hogy üzenetét célhoz juttassa, és ma itt a szívet gyönyörködtető és felemelő, szerelemes éneket használ fel arra, hogy emlékeztessen, a dolgok, a dolgaink, nagyon rosszul állnak.

Mikor szól? A lombsátor ünnepén, amikor a nép összegyűl, kivonul a szőlőhegyekbe, s ott a lombsátrak alatt lakva, hét napon át ünnepelt csapongó, sokszor kicsapongó – jókedvvel ének, tánc, lakodalmas és szerelmi játékok között. Ilyenkor illik a fülbe és a szívbe, a vidám, évődős, vicces ének, lantosok gondoskodtak a dalokról, hogy mindenki fenékig ürítve élvezhesse az ünnep poharát.

Kinek szóltak az énekek? Van kutató, aki úgy gondolja, hogy még a piciny benjaminita törzs is ott volt az ünnepen, tehát úgy kell erre tekinteni, hogy az egész nép, a teljes elhívott és kiválasztott nép simogattatja a fülét Ézsaiás lírai soraival.

Az énekes pedig az elején, szándékos kétértelműséggel, énekelni akar egy szerelmesről, akit ő ismer (van fordítás, amely barátnak nevezi), egy szerelmesről, akinek van egy szőlője, akinek énekelni szokott. Érezzük, milyen lírai, éppen alkalomhoz illő és nagyon humoros a helyzet! Miféle szerelemes az olyan, akinek a szőlője a mindene? – kuncoghattak a hallgatók.
Hadd énekeljek, nosza énekeljek - kezdi – no hadd, mondhatta rá a hallgatóság, és minden bizonnyal elcsendesedett egy kicsit, hogy jobban tudjon figyelni egy énekre. A kezdő kép egyszerűen csodálatos: íme zsíros, nagyon kövér, nagyon termékeny hegyoldal vagy hegytető! ( a hallgatóság máris elkezdhette keresni a helyeket, ahol ez lehet, hiszen náluk a hegyek sovány földűek, hiszen a gyors víz, ami a hirtelen és nagy mennyiségű lezúduló esővel érkezik, sokszor szikláig lemossa a termékeny talajt. Érezhették, hogy ez valami nagyon Istenáldotta hely lehet, ha olyan nagyon termékeny, jó föld. Gondolom, némi irigység is feltámadhatott bennük, szőlőtermesztőkben, hogy na ez már igen! Nem csoda, ha szerelmes a szőlőjébe!). A domb- vagy hegyoldalon levő szőlőskertjében (némi áthallással Éden kertjére) ez a szerelmes komoly és alapos talaj előkészítő munkálatokat végez! Felásta vagy felkapálta, a köveket kiszedte (tessék csak belegondolni, hányszor hajolt le ezért, ha annyi gyűlt, hogy kerítést lehetett építeni a kiszedett kövekből) és nemes – fényes bíborszőlőt ültetett belé! De az ültetés után nem pihent meg, hanem tornyot! is épített a közepébe, sőt a taposógödröt is kivájta! Egy szőlőbe egy kis csőszkunyhót illik tenni a vigyázónak, hogy legyen hová behúzódnia az esőtől, nem tornyot, de ez a szerelmes egyszerűen nem kíméli magát, mindent megad azért, hogy a lehető legjobban legyen megőrizve a szőlője! A taposógödröt és a must gyűjtő gödröt nem csak kiássák, hiszen akkor elfolyna a bor, hanem sziklába vájják, hogy ott csak a kettő közé beépített lefolyón juthasson oda, ahonnan kiszedik majd a hordókba, hogy nemes borrá forrjon. Érezzük, hogy magát nem kímélve dolgozik a szerelemes (ilyenre csak az igaz szerelem készteti az embert, ezt mindenki tudja a hallgatóságban), hogy a szőlőjének jó legyen! Fura ez a szerelmes, de a hallgatóság biztosan sok furcsa és humoros történetet hallott már lombsátor ünnepen. Szinte együtt reménykedünk a szerelmessel, amikor várja, hogy teremjen az a szőlő! Legyen öröm és legyen boldogság! Forrjon a bor és a vér! Éljen az igaz szerelem!

De – és ez lehetett az első meghökkentő fordulat – az csak fanyar, savanyú, vadszőlőt termett, nekem a régi fordítás is nagyon tetszett: egrest. Össze is fut a szánkban a nyál a savanyúságtól, ha kimondjuk a szót. A nagy munka tehát mind hiába való volt! Hiába a várakozás, hiába a reménység, hiába a maximális áldozat, eredmény –semmi.

Szinte látjuk, amikor a lantos felemeli a kezét, abbahagyja a pengetést, körülmutat, és ezt mondja: És most Jeruzsálem lakója! Júda férfija: bíráskodjatok köztem és szőlőm közt! No, gondolhatták a férfiak (és asszonyok, és mindenki aki ott volt, hiszen ez egy jelképes felszólítás volt, szerintem), ez könnyű lesz igazságot tenni a szerelmesek között! Még akkor is, ha a másik fél egy szőlő, mert a tények annyira világosak és egyértelműek: A szerelmes mindent megtett, természeti és munka körülményeket maximálisra biztosított, csak gyümölcsöt, csak termést lásson, de keserűen és szomorúan, megrendülten és fájdalmasan csalódnia kellett. Az ítélet egyértelmű: az ilyen szőlő vesszen ki! Amikor felteszi a kérdést, körülnézve, együttérzést keresve az énekes a szerelemes számára, a hallgatóságot szinte látjuk, amint bólogat: Mi tennivaló lett volna még szőlőm számára? Miért történt ez? Nemes szőlőt várt a szerelemes és egres termett? Lehet ezt így? ne lehessen!! Amikor a próféta felsorolja, a szerelmes mi mindent fog tenni a szőlőjével, a hallgatóság azonosul a szerelmessel, aki csalódott, aki dühös, és akinek IGAZA VAN! Erős, kemény kifejezések következnek: elbontom, lerontom, elvonszom, elfordítom, lerombolom sövényét, kerítését, kőfalát, védőfalát, hogy legeljék le, pusztítsák el, tapossák, tiporják össze, felégetni való szabadpréda lesz! (Jogos, bólogat a hallgatóság.) De a szerelmes nem áll meg ezzel, ha aprólékos és kitartó volt az építésben, az lesz a rombolásban is: pusztasággá, parlaggá teszem, hagyom, hogy elvaduljon, nem metszik, és nem kapálják, tövis, tüske, gaz, bozót lesz csak benne! (Megérdemli, bólogat tovább a sok együttérző, átérezvén a becsapott szerelmes kétségbeesését) és akkor…akkor elhangzik egy mondat…

A fellegekre meg ráparancsolok, esőt reá ne hullassanak!

Most egy másik énekestől, egy bárdtól, Arany Jánostól hadd idézzek, egy, szintén énekesekről és igazságtalanságról szóló költeményből, A walesi bárdokból: „Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik”. Hát valahogy így lehetett, mert így derült ki, hogy ki a szerelemes, és ki a szőlő…

S hogy kétség se maradjon e felől, a lombsátor ünnepének a bárdja immár nyíltan kimondja: Mert a seregek Istenének szőlője: Izrael háza (gondolom itt újra körbe mutatott) és Júda férfiai pedig az ő gyönyörű ültetvénye, gyönyörködésének ültetése! Kiderül az is, mi lett volna az elvárás, a jó gyümölcs, a jó termés, és mi lett a vadszőlő, a fanyar, keserű, savanyú, csalódást okozó egres…ettől a mondattól mindenkinek megkeseredhetett a szájában a nóta:

A szerelemes remélte, hogy lesz jogőrzés, és lett jogorzás, és lesz hűséges igazágos, és lett sikoltó vészkiáltás, törvényességre várt és lett önkényesség, igazságra várt és lett kiáltó gazság, várt irgalomra és lett siralom! Jogot várt, de íme, csak visszaélés van, igazságot, de íme, csupa jajveszékelés! Azt várta, hogy igazság terem náluk, de csak jajkiáltás hallik és siralom.

A következmények – a próféta további beszédéből kiderül, fájdalmasak és pusztítóak, a szerelmest semmibe vevő szőlő, az Isten akaratán lazán túllépő, kiválasztottságával és kiemeltségével visszaélő nép immár nem a szerelmes jókedvével, hanem a jajszóval ismerkedik meg.

Mit üzen nekünk ez a gyönyörűségesen szép és megrázóan fájdalmas ének?

Először is emlékeztet arra, hogy Isten szívet lelket gyönyörködtetően használtatja a beszélt nyelvet, de mindig arra, hogy tisztázza igazságát, elvárásait és helyünket a vele való kapcsolatunkban. Nem tagad el, nem takar el semmit, ha semmire valóak vagyunk, akkor annak is nevez. Elvárja, hogy mi a legmagasabb mércének is megfeleljünk. Hogyan lehet ez? Hiszen már Izrael is elbukott ebben? Van ember, aki eleget tehet az Úr elvárásainak? Igen! Van. Honnan tudjuk ezt? a leckében felolvasott tanításból, ahol maga Jézus mondja, hogy ma is van szőlőskertje az Úrnak, de mostmár minden szőlővessző be van oltva a szőlőtőkébe, aki Ő MAGA. Mivel Ő és az Atya egyek, többé nincs kifogás, hogy ezért meg azért nem termünk jó gyümölcsöt, ha Krisztusba vagyunk oltatva. Vele kezdődően, ha valaki belé oltatik, és mégsem terem jó gyümölcsöt, az azért lehet, mert NEM AKAR. Erre viszont semmilyen mentség sem lesz már. A semmit vagy egrest termő vesszőket lemetszik és tűzre vetik. Az ézsaiási felégetni való szabad préda immár valóság. Jézus beszéde tisztázza, tetteink következményeitől nem tud megmenteni, csak a benne létező új élet, élő venyigeség ad erőt arra, hogy másképp cselekedjünk, hogy jó gyümölcsöket teremjünk, és ne kelljen a gondos gazdának lemetszenie minket. Az életünkért, a tetteinkért a teljes felelősségünket visszaadja nekünk, valamint megtanítja a módszert, hogyan maradhatunk benne. Ezt olvashatjuk el a János 15, 1-12-ben:

1 Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. 2 Minden szőlővesszőt, a mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, a mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. 3 Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, a melyet szóltam néktek. 4 Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; aképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok. 5 Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. 6 Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek. 7 Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, a mit csak akartok, és meglesz az néktek. 8 Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim. 9 A miképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. 10 Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.11 Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék. 12 Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképpen én szerettelek titeket.

Egyszerű ? Igen.
Nehéz? Nagyon.
Van másik útja? Nincs.
Tudomásul szolgál. Ámen.