Irvin D. Yalomtól olvasom most éppen "Amikor Nietzsche sírt" című könyvét. Borítóján ott hullámzik hívogatóan a következő mondat: „biztonságosan élni életveszélyes”. Ahogy halad előre a történet egyre világosabbá válik számomra, hogy tulajdonképpen egy közhelyet rangosít fel ebben a tételmondatban: Semmi sem az, aminek látszik. Kislányom a múltkor kérdezte egy szuszra – anya, ugye a magyar ellentéte a román, és a holland ellentéte az angol? És a mennyben nem lesznek olyanok, akik nem hisznek Istenben?

Kislányunk Abigél szokott a legnagyobb komolysággal humorizálni családi dinamikánkat illetően, arról, hogyan is működünk: avan pa, az első főnök, anya a második főnök, Ábel a harmadik főnök, és én vagyok a negyedik főnök. 7 évnyi bölcsességgel, tapasztalattal is jól kiszimatolta az erővonalakat és azt, hogy mindenkinek körvonalazható felségterülete van. Pl. A harmadik és a negyedik főnök szabadon dönthet arrül, hogy délután 2-3 vagy 5-6 között írja a házi feladatait. De arról is, hogy a hónap 4-5 vasárnapja közül melyik lesz a szökővasárnap, amikor szabad, lehet nem jönni templomba.

A korinthusi levelek számos témája mögött Pál apostol vitája áll a gyülekezet egyéb tanítóival, akiket mi tévtanítóknak szoktunk nevezni. Ez utóbbiak azzal vádolják Pált, hogy ő test szerint jár (2Kor 10,2), azaz nem lélek szerint, és gyengeségei alkalmatlanná teszik őt az apostoli szolgálatra. E témakör néhány részletét már megnéztünk az előző fejezet záróversei kapcsán. A mai reggelen a lélek adományainak és Pál testébe adatott tövis kérdése kerül elénk, hogy abból a mai üzenetet nyerjük.

Hol van az ő eljövetelének ígérete? A nemzetközi vallásbörzén a bibliai vallásosságnak van egy igen sajátos jellege, mégpedig az, hogy lényegét tekintve ígéretekre épül, arra ti., hogy valakinek, akit Isten magához szeretne kapcsolni megígér valamit. S vallásos embernek lenni a bibliai nyelven azt jelenti, hogy hinni abban, hogy ez az ígéret majd valamikor teljesülni fog. Bízni valamiben, ami még odébb van, ami most még nem valóság, csak a szavak, a beszéd szintjén létezik.

Az egyház naivitása és méltósága
Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács részlet: „Elérkezett a nagy nap, kimentem az országútra. Nagyon féltem. Mentem és arra gondoltam, ha nem sikerül legyőznöm a félelmet, nem fogok életben maradni. A félelmem elárul. A zsidó félelem – attól, hogy zsidó vagyok… azt gondoltam, csak akkor maradok életben, ha megszűnök zsidó lenni.” Tökéletes német és lengyel nyelvtudással Dániel testvér a gestapó tolmácsa lett, előbb németről fordított lengyelre, később lengyelről németre a rendőrségen, a katonák között.

Prófétai imádság:
Ábrahám, Izsák és Jákób Istene! Hozzád vonulunk fel, a nép, amely Ábrahám magvából való, amelyet Fiad váltott meg, és amelyet a Szentlélek által formáltál egyházzá! Íme, itt vagyunk az ígéret és az áldás örökösei, hogy áldjunk és magasztaljunk téged, dicsérjük nagyságod, féljük szentséges neved! Köszönjünk, hogy magadhoz fogadsz most bennünket, és megállhatunk szent házadban.

2023 október 15 – Akadémiai Istentisztelet
Lekció: Zsoltárok 51, 1-15 Textus: Jakab 5, 13-20

1. 164. dicséret : Téged áldunk, nagy Isten 1-2
2. 32. zsoltár Ó, mely boldog az oly ember éltébe 1. és 4. versszakok
3. 156 dicséret: Atya, Fiú, Szentlélek
4. 412. dicséret: Jöjj, mondjunk hálaszót 1. versszak
5. 348. dicséret: Áldjad én lelkem a dicsőség erős királyát 1. és 5. versszak
6. 481. dicséret: Tégy Uram, engem, áldássá 1-2 versszakok

A levélíró nagy gondot fordít egy különös háznak, a lelki háznak az egészséges, szép rendben való működésére. Tulajdonképpen egy házépítési engedélyt küld a kis-ázsiai keresztyéneknek, egy különös tervet, amelynek szavatossága még mindig érvényes. Épüljetek fel lelki házzá – kőről kőre haladva, elindulva a sarokkőtől, Jézus Krisztustól, élő kövekként fonódjatok egymásba, egymásba karolva, egymáshoz csiszolódva rendeződjetek védő falakká, szilárd burkolattá: férfiak és nők, kicsik és nagyok, vezetők és vezetettek, szomorkodók és örvendezők.

Legutóbb erről a szószékről a szeretet Himnuszáról prédikáltam, most a Tízparancsolatról, a Törvényről szól az ige. Úgy látszik, hogy megtalálnak ezek a nagy témák. Kihívás számomra ilyen közismert nagy textusokról prédikálni, mert reális a veszély, hogy az ember elvész a részletekben vagy túl nagy általánosságban beszél és emiatt támad hiányérzete a gyülekezetnek.

1Sám 3,1-10
Ószövetség órán sokszor elhangzik, hogy a különféle szövegek számos az eredeti nyelvhez köthető jelenséget, szójátékot, allúziót és más ehhez hasonlót tartalmaznak. Egy-egy érdekesebb jelenségre fel szoktam hívni a figyelmet, és azt is számtalanszor hangoztattam már, hogy a jól ismerős történeteknek, üzeneteknek épp ezek felől lehet egy-egy új hangsúlyt, szempontot kölcsönözni. A mai reggelünkön mindezt Sámuel nevéhez kapcsolódóan fogjuk megnézni. Mindenekelőtt azonban egy kicsit az alaphelyzetet kell szemügyre vennünk.

Lekció: Ex 19,1-6; 1 Pét 2,9-15
Textus: 1 Tim 2,1–6

Ma imádság vasárnapja van. Egy 5. századig visszanyúló egyházi hagyomány szerint a húsvét utáni ötödik vasárnap a Rogate, azaz: az „imádkozzatok–vasárnap”. Ennek megfelelően a mai igénk is az imádságról szól, mégpedig annak egy sajátos formájáról: „tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért…”

Prófétai imádság

Középiskolás koromban az iskolaújságunk címe a Kotta nélkül volt. Egyik címlapjára egy osztálytársam megrajzolta az iskola utcájában található Szent György szobrot és egy másik osztálytársnőm meg egy verset írt hozzá. Az érdekes az volt, hogy nem a megszokott ábrázolását láthattuk Szent Györgynek, hanem a sárkány szemszögéből volt megörökítve a pillanat és a vers is a sárkány hangján szólalt meg: "segíts uram, sárkánnyá lettem, égi lándzsa függ felettem". Már nem emlékszem minden sorra, de így folytatódott, hogy "én is szomjazom a fényre".

Textus: Énekek éneke 8,5–7 Lekció: Zsolt 139

1. Rendbe szedett szerelem?

A szerelem és a hit két dologban hasonlítanak egymásra: mindkettő ajándék, és mindkettő egyetlen M/másik Sz/személyre irányul. Ezért vetnék meg az igeszakasz zárómondata szerint azt az embert, aki megpróbálná megvásárolni az ajándékot.