A Hegyi Beszédben az emberek egymáshoz fűződő viszonyát ugyanaz a komolyság, mélység és radikalitás határozza meg, mint az ember és Isten kapcsolatát. Az antitézisek számolnak azzal, hogy a tanítványok Isten országának polgáraiként nem mentesülnek a gonoszsággal való konfrontációtól. Az erőszakkal való találkozásokban is meg kell mutatkoznia annak, hogy a tanítvány az Atya akaratának van alárendelve, és a megtorlás jogáról úgy mond le, hogy rábízza azt az Atyára. A tettről és a célról egyre világosabban átkerül a hangsúly a lelkületre, és ez szorosan összefügg azzal, hogy nem a törvény előtt kell elszámolnunk, hanem a mennyei Atya előtt. A törvény a cselekedetet ítéli meg, a nagyobb igazság az embert. Isten országának ethosza újra és újra a szeretetben válik megragadhatóvá. Ez a szeretet természetesen nem érzelmet vagy érzületet jelent, hanem akaratlagos cselekedetet mások javára, mások jólétének az előmozdítására, még azokkal szemben is, akiket nem kedvelünk. A határokat nem ismerő, az ellenségre és az üldözőkre is kiterjedő szeretetnek Isten nagylelkűségét kell tükröznie.