Ha azt mondom, hogy ajándék és megkérlek, hogy társítsatok egy ünnepet ehhez a szóhoz, akkor nagy valószínűséggel a többség a Karácsonyra szavazna. Karácsonykor hoz a kisjézus ajándékot, csomagot. Húsvétkor esetleg a nyuszi az, aki elrejti a tojásokat a fűben. Pedig Húsvétkor is kapunk ajándékot. Csak azt nem a nyuszi, nem a kisjézuska, hanem a nagy Jézus adja. Jézus Krisztus.
Sógor Árpád
Gyermekkoromban, ha valami csínytevés volt az iskolában és ezt közülünk valaki jelentette a felsőbb hatóságnak, akkor arra azt mondtuk, hogy „Árulkodó Júdás, kapsz egy kotlós tojást”. Sokáig nem is értettem, hogy hogyan került a Szentírásba egy ilyen levél, aminek Júdás a szerzője. De nyilván ez a Júdás nem az a Júdás, aki elárulta Jézust, hanem az írásmagyarázók szerint Jézusnak testvére Jakabbal együtt. Hosszabb tanulmányokat írtak a levél szerzőségének a kérdéséről, mint amilyen hosszú maga a levél, hogy ki is volt ez a Júdás, mikor is íródott ez a levél. Miért olyan fontos ez?
Klassz lehet állandóan utazni és mégis folyton megérkezve lenni. Számomra ma ez a karácsonyi evangélium következménye. Szükség van az exit-lámpákra, de fel kell gyújtanunk a Szentírás enter-lámpáit is, hogy mindenkinek elmondhassunk: menekülhetünk Őhozzá.
Nehéz, Uram, most nagyon nehéz az ünnepre való készülés. Annyi minden terhel. Hova tűnt belőlünk az ünnep várása?
Nemrég láttam egy fényképet, amin egy orosz orvos, aki egy antarktiszi expedíció tagja volt, más orvos hiányában önmagán kellett életmentő vakbélműtétet végrehajtania. A mai alkalommal mi is egy ilyen eseményen, egy szívműtéten vehetünk részt, nem sebész főorvosként, nem páciensként, hanem csak megfigyelőként.
Néhány évvel ezelőtti legációs jelentésből olvasok fel néhány sort. A kedves teológa, aki azt állította, hogy ő találkozott Jézus Krisztussal és hogy gyökeresen megváltoztatta az ő életét, mármint Jézus az övét, amikor ott volt a lehetőség, hogy erről a gyülekezet előtt bizonyságot tegyen, meg se mert szólalni, még csak azt sem írhatom, hogy összefüggéstelen mondatok hagyták el az ajkát, hanem szemmel láthatóan a félelemtől szóhoz sem jutott. Szemkontaktusról szó sem volt, lehajtott fejjel, lesütött szemmel hallgatott és reszketett.
Ebben a jól ismert karácsonyi történetben a mennyei kommunikáció beindít egy többrétű földi kommunikációt. Beindul egy dominó-effektus. Vagy egy lánc-reakció. Melynek elején ott vannak az angyalok, akik nagy örömet hirdetnek és e láncreakció végén, a karácsonyi történet folytatásaként, ott vagyunk mi, akik hirdetjük az igét. És reméljük azt, hogy ez a sor nem szakad meg itt, hanem a tőlünk hallott igét, szintén továbbmondják a minket hallgatók.
Szerelmes atyámfiai, így szól e fejezet végén Pál apostol. Mennyi gyöngédség és érzelem van ebben a megszólításban. A 15. fejezet egy hosszú teológiai fejtegetés a halálról, életről, feltámadásról, teleszőve Pál apostol személyes bizonyságtételével.
Valami hasonlóra vállalkozom én is most, szeretett testvéreim. Esetleg az arányok lesznek fordítva, személyes vallomásomat szövöm át egy kis teológiai fejtegetéssel.
Papp Vilmos: Elkoptatott szavak című könyvében sorra veszi a mi egyházi nyelvünk nagy szavait, fogalmait. És röviden elemzi azoknak megkopott állapotát és megmagyarázza azoknak igazi jelentését. Mai igénkben is bőven találhatunk hasonló szavakat. Megigazulás, békesség, kegyelem, dicsőség, reménység. Nem ő az első, aki ehhez a témához nyúlt. Ott vannak például Szabó Dezső írásai, aki sokszor vitriolos pennával, gúnyoros hangvétellel figurázza ki az egyházi életünk fonákságait.
Oldalak
