diákélet

A 2017-2018-as akadémiai év második féléve a hagyományos csendesnapokkal kezdődött. A református, evangélikus és unitárius hallgatókat több külső meghívott szakember előadása, szakmai beszámolója segítette a lelkipásztori szolgálatra való készülésben.

Az Erdélyi Napló írt cikket a Protestáns Teológiai Intézet diákjainak missziós szolgálatairól. Kádár Hanga írása teljes terjedelemben elolvasható az alábbi linken: https://erdelyinaplo.ro/csendes-ora/serultekert-idosekert-hontalanokert

„Adj már csendességet”- csendült fel az ének a díszteremben, s ezzel kezdetét vette a 2016-2017. második félévének csendesnapi programja, amelyre igazán szükségünk volt az elmúlt hetek izgalmai, éjt nappallá tévő fáradtságos időszaka után. Jó volt kissé elcsendesedni, az Úrra tekinteni, s hálát adni a mögöttünk álló vizsgaidőszak és pótvizsgaidőszak véget éréséért, bármilyen is legyen annak kimenetele.

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet minden ősszel – a viszonylag csendes nyarak után – megtelik hangokkal. A 2016-2017-es tanévkezdést két új "frekvencia" is meghatározta.

A Frățean család három éve került az utcára, amikor albérleti lakásuk új tulajdonosa kilakoltatta őket. Történetük szemünk előtt lassan – amint a bizalom is –, csak lépésről lépésre bontakozott ki.

Jézus szava csendül fel bennem: "amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg" (Mt 25:40). Bátorító dallam – élni csak így érdemes.

Az esemény mottója akár a "Bezzeg a mi időnkben..." is lehetett volna. Gyakran halljuk ezt a sóhajt, felkiáltást, de általában csak halvány sejtelmünk van arról, hogy ez mit takar.

A kolozsvári püspökség és teológiai intézet között nincs nagy távolság. Gyalogosan kb. 10 percre fekszik egyik a másiktól. Mégis néha úgy érezzük, a fizikai közelség nem elég ahhoz, hogy jó kapcsolat legyen a két intézet között.

Oldalak

Subscribe to diákélet