Leírás
Breslauban (ma Wroclaw) született 1906. február 4-én, iker kishúga társaságában, a jómódú család hatodik gyermekeként. Hat éves, amikor az apát, Karl Bonhoeffert mint neves pszichiátert Berlinbe hívják egyetemi tanárnak. A tizenkét éves ifjút mélyen megrázta testvérbátyjának eleste az első világháborúban; talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy később teológiai tanulmányokra szánja el magát, ily módon szakítva némiképp a családban uralkodó felvilágosult-liberális szellemiséggel. Tanulmányait a protestáns teológiai tudományosság egyik fellegvárában, Tübingenben végzi. Disszertációját Berlinben mutatja be Communio Sanctorum. Dogmatikai elemzés az egyház szociológiájáról címmel (1930), majd ugyanebben az évben megjelenik magántanári munkája, a Lét és cselekvés. Néhány hónapos Egyesült Államokbeli tanulmányútját követően Berlinben lesz az egyetem teológiai karának tanára. Egyre ismertebbé válik mind egyházi, mind pedig világi körökben széleskörű nemzetközi kapcsolatai és ökumenikus munkássága, valamint eredeti teológiai látásmódja révén (Az egyház lényege, Teremtés és bukás). Egy évig Londonban dolgozik lelkipásztorként, majd 1935 és 1937 között a náci propagandának behódolt “német keresztyénséggel” (Deutsche Christen) szembeforduló, ún. Hitvalló Egyház lelkészképző szemináriumát vezeti egy félreeső településen, Finkenwaldban, annak erőszakos felszámolásáig. Itt elhangzott előadásaira épül a Krisztus követése című, nagy visszhangot kiváltó munkája, melyben a hit kockázatos útját a valóságos cselekvésben nem vállaló, önáltató keresztyénség “olcsó” kegyelmével állítja szembe a “drága” - mert a Krisztus vérébe és olykor az övéi vérébe is kerülő - kegyelemet. Életében megjelent utolsó munkája - Közösségi élet - már a címében is sokat elárul arról, hogy szerzője miben látta az egyház megújulásának járható útját. 1939 júniusát Bonhoeffer ismét az Egyesült Államokban tölti, ahol érette aggódó barátai megpróbálják lebeszélni arról, hogy visszatérjen a puskaporos hordóvá lett Németországba; a háború kitörése előtti utolsó hajójárattal mégis visszatér, saját szavai szerint “tiszta lelkiismerettel”, mint aki “számolt a lehetséges következményekkel“. Miután eltiltották a nyilvánosság előtti beszéd jogától, majd írásai publikálásától, külföldi útjai és ökumenikus megbízásai közepette az Etika című munkáján dolgozik. 1943. április 5-én váratlanul letartóztatják, és mintegy másfél évig a Berlin Tegel-i katonai fegyházban tartják fogva. Ebben az időszakban keletkeznek barátaihoz és hozzátartozóihoz írott híres börtönlevelei, melyeket később az Ellenállás és megadás című kötetbe gyűjtve ismerhetett meg a világ. Az itteni raboskodás vége felé lehetősége nyílik a szökésre; szándékosan marad, hisz tudja, tettét hozzátartozóin torolná meg a hatalom. Pár nap múlva, 1944. október 8-án átviszik a Gestapo Prinz-Albrecht-Strasse-i szigorított börtönébe, február 7-én a Buchenwald-i koncentrációs táborba, majd április 6-án egy másik, Schönbergben működő táborba, ahonnan két nap múlva Flossenbürgbe szállítják; itt a Führer személyes parancsára, egy rögtönítélő bíróság döntését követően, április 9-én felakasztják. Utolsó szavai a bitófa alatt is élő reménységéről tanúskodnak: “ez itt a vég - számomra az élet kezdete.”