Rektori évnyitó beszéd

Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt (Filippi 2,5)

A 2016–2017-es akadémiai év megnyitása alkalmával tisztelettel köszöntöm a Teológiánkat fenntartó egyházaink megjelent képviselőit. Jelenlétük mutatja, hogy egyházaink figyelemmel kísérik tevékenységünket, hiszen ebben az intézetben egyházaink számára képzünk lelkipásztorokat, felelős szolgálattevőket.

Tisztelettel köszöntöm meghívottainkat, kedves vendégeinket: a kolozsvári magyar konzulátus képviselőjét (Kecskés Tibor konzul urat) és a kolozsvári magyar nyelvű felsőoktatási intézmények képviselőit (rektorhelyettes asszonyt, szenátusi elnök urat, dékán asszonyt). Örülünk megtisztelő jelenlétüknek (dr. Soós Anna, dr. Kása Zoltán, dr. Lukács Olga).

Tisztelettel köszöntöm a tanári kar tagjait – beleértve a társult és óraadó tanárainkat is – azzal a reménységgel, hogy igényes és hivatástudattól áthatott munkával fogják végezni oktatói, nevelői szolgálatukat ebben a tanulmányi évben is.

Tisztelettel köszöntöm Intézetünk tisztviselőit, valamennyi munkatársát, és kérem, hogy ebben az évben is lelkiismeretesen végezzék munkájukat.

Szeretettel köszöntöm a teológiai hallgatóinkat, a tiszteletes ifjúságot, azokat, akik már eddig is tagjai voltak akadémiai közösségünknek, és azokat is, akik a sikeres felvételi után első éves hallgatóként vesznek majd részt a tanulás, formálódás folyamatában.

Kedves Testvéreim!

Elbizonytalanodott világban élünk. A nagyhatalmak közti növekvő feszültség, a megoldhatatlannak tűnő súlyos közel-keleti helyzet, a biztonságot kereső bevándorlók nagy tömege, Európa tétovasága a Brexit-et követő időszakban és a nyugati és keleti tagállamok közötti nézetkülönbség, valamint a hazai korrupciós botrányok növekvő száma egyre több embertársunkban kelt bizonytalanságot. A pozitív irányú áttörő változás még mindig várat magára. Ezért évnyitó beszédem fő gondolataként az újszövetségi Szentírás egyik legszebb igehelyének értelmezési lehetőségeit vázolom fel röviden. Ezzel szeretnék bíztatni és bizalmat ébreszteni a hallgatóságban. Ez a bizalom a hit bizalma, s a hitről való beszédnek éppen itt, ebben az intézetben van a helye.

Pál apostol Filippibeliekhez írt levelének, de az egész Újszövetségnek is az egyik legszebb és írásmagyarázati szempontból is legizgalmasabb darabja az úgynevezett Krisztus-himnusz a levél második fejezetében.

Lássuk először, miről is szól a himnusz. Pál ezt írja:

Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (Fil 2,6–11)

Tartalma szerint a himnusz két strófára tagolható. Az első strófa ereszkedő mozgást követ, a második emelkedőt; az első Krisztus megaláztatását írja le, a második felemeltetését. Az ereszkedő mozgás fokozatos, az emelkedő hirtelen felívelő. Ugyanarról a szintről indul, és ugyanarra a szintre érkezik, közben mégis változás érzékelhető. Az első strófában Krisztus cselekszik, ő az alany, és arról szól, amit ő vállalt és végrehajtott. A másodikban Isten a cselekvő, azt rögzíti, amit ő Krisztussal tett.

Formai és hagyománytörténeti szempontból a himnusz „idegen testként” tűnik fel a levél egészében, mint ahogy írásmagyarázati szempontból is idegen testként érzékelhető. Nemcsak szókincse, kifejezésmódja tér el a levél többi részétől, hanem – amint mondják – nehezen illeszkedik a szövegkörnyezetbe is. A himnusz Krisztusról szól, a szövegkörnyezet kifejezetten etikai tartalmú. Jól szemlélteti ezt a himnuszt felvezető mondat: „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt.” Ez a felszólítás foglalja össze az apostol gyülekezethez intézett intelmeit: „Tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is (2,2–4). (Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt.)

A tartalmi különbség jól érzékelhető. A himnusz Krisztus személyéről szól és arról, ami a vele történt. Szaknyelven szólva: a himnusz színtiszta krisztológia. Azt tisztázza, kicsoda Krisztus, mit tett ő és mi történt vele aztán. Arról nincs szó, hogy miért történt mindaz, ami történt, hogy mi volt a célja Krisztus megaláztatásának és felemeltetésének. A krisztológiát itt furcsa módon nem szövi át az üdvtan, a szótériológia. Hiányzik az ember megváltására vonatkozó bármely utalás, vagyis mindaz, amire a H.K. így kérdez rá: Mi hasznát veszed Krisztus szenvedésének? ( HK36) … vagy mit használ halál, feltámadása, mennybemenetele? Mi tehát a közvetlen jelentősége az emberre nézve a Krisztussal történt eseményeknek; szaknyelven és tömörítve: a Krisztus-eseménynek. Mindenekelőtt az erkölcsi tartalmú intelem és a tiszta krisztológia közvetlen, átmenet nélküli összeillesztése különös, megnehezítve az értelmezést. A himnuszban megénekelt Krisztus erkölcsi példaképpé válik a keresztyén ember előtt. Vajon követhető-e ez a példa? Kivitelezhető-e abban a formában, ahogy a himnuszban áll előttünk? Hogyan értsük a krisztológiának és a keresztyén etikának ezt a szoros egymásra vonatkoztatását?

A kérdésre három irányból adhatunk választ. A hermeneutika nyelvén szólva, három olvasat lehetséges: az etikai, a kerügmatikus és az üdvtani-etikai olvasat.

1) Etikai olvasat
Az etikai olvasatban a felvezető mondat és a himnusz kapcsolata szoros. Krisztus indulata, érzülete követendő példaként áll a Filippibeliek előtt: Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt. A mérce magasra van állítva. Több tekintetben is elérhetetlenül magasra. Krisztus alázatos, engedelmes magatartása, melyet soha nem adott fel, hanem élete végéig következetesen képviselt, önmagában is meghaladja az emberi teljesítőképesség felső határát. Hogyne haladná meg akkor, ha megfontoljuk: Krisztus Isten iránt volt töretlenül engedelmes, az ő akaratának vetette alá magát teljesen, és nem úgy, hogy ebben az engedelmességben békés öregkort, csendes kimúlást érhetett meg. Hanem úgy, hogy fel kellett vállalnia és el kellett szenvednie az erőszakos, kínos, megszégyenítő kereszthalált. Mégis, bizonyos mértékig, talán emberileg is követhetőnek tekinthető Krisztus alázatossága és halálig tartó engedelmessége, főleg, ha a szándék vagy törekvés belső, vagy alkalomszerű, apró külső megnyilatkozásaira gondolunk: Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt.

Ennek az ún. etikai olvasatnak mindig gyenge pontja marad, hogy a himnuszban rögzített mozzanatok közül igen kevés állítható példaértékűként az olvasó elé. A himnusz egészét nem lehet mintaként értelmezni. Krisztus alázata istenségének feladásában és önmegüresítése emberré válásában követhetetlen, ezért felszólításként értelmetlen. A himnusz második fele pedig Krisztus felemeltetéséről egyáltalán nem tekinthető példaértékűnek, hiszen ott már nem is Krisztus, hanem Isten mag a cselekvő: „Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé.” A kör alaposan leszűkül.

Ha bizonyos mértékig érvényesíthető is ez az értelmezés, nehéz helyzet elé állítja követőjét. Krisztus földi életén tájékozódva, engedelmességét szem előtt tartva szüntelenül azon kell igyekeznie, hogy irányt tartson. Nem hiába figyelt fel a szakma e magyarázat gyenge pontjaira.

2) A kerügmatikus olvasat. Ez a megoldási javaslat laza kapcsolatot lát a felvezető mondat és a himnusz között. Nézete szerint az etikai parancs nem Krisztus példájának követésére vonatkozik, hanem a keresztyén közösség belső jó rendjének megtartására. A kulcsot e megállapításhoz egy sajátos kifejezésforma értelmezési lehetősége adja. A felvezető sor így is olvasható: Az az indulat legyen bennetek, amely illik Krisztus Jézusban. Érthetőbben körülírva: Úgy viselkedjetek, ahogy azok között illik, akik Krisztushoz tartoznak. A „Krisztus Jézusban” szófordulat gyakran használt kifejezésforma Pálnál – amolyan rögzült formula – üdvtani szempontból írja le a megváltottak helyzetét. Ők azok, akiket Krisztus megváltott halálával, akik szorosan hozzá tartoznak, mert meg vannak keresztelve, akik Isten új teremtése, mert hatalma által új életet nyertek, és akiket ez az isteni kegyelem kísér, és új magatartásra is kötelez: Az az indulat legyen bennetek, amely illik Krisztus Jézusban. Egyszerűbben: Ti tudjátok, hogy mi a rend közöttetek! Úgy viszonyuljatok egymáshoz, ahogy az a Krisztus gyülekezetében illik! A felvezetőt követő himnusz így már nem kapcsolódik szorosan az etikai tartalommal. Krisztus nem követendő példa. A himnusz csak szemléltet, nem kötelez semmire. Krisztus engedelmes áldozatára mutat, és ezt követő felemeltetésére: Hiszek Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában … aki szenvedett, megfeszíttetett, meghalt, eltemettetett … feltámadt a halottak közül, felment a mennybe, ül az Atya Isten jobbján. Így valljuk az Apostoli hitvallás szavaival. Ez a keresztyén hit tartalma; idegen kifejezéssel: a kérügma, amit Pál és társai hirdetnek.

A himnusz így idegen testté válik a levélben, önálló élete van. Bizonyos megközelítésben ez így helyénvaló. De éppen ezen a ponton válik kérdésessé a kerügmatikus olvasat. A himnusz mégiscsak egy levél, egy érvelési folyamata szerves része, és nem szabad kiszakítani abból, még akkor sem, ha az etikai olvasat túl sok kérdést is hagy megoldatlanul. A keresztyén magatartást szabályozó jelleg tagadhatatlan.

3) Az üdvtani-etikai olvasat szerint Krisztus magatartása példaértékű; ennyiben etikai ez az olvasat is. Jó, ha Isten iránti engedelmesség határozza meg a keresztyén életet, ahogy a Krisztusét is. Ez viszont csak az egyik oldal. A másikra a himnusz második strófája világít rá. Arról szól, hogy a kereszthalálig engedelmes Krisztust Isten felemelte, s a legnagyobb méltóságba ültette. Ez az, ami Krisztussal történt. Úgy tűnik, valamit valóban szemléltetni akar itt az apostol. Krisztus teljes útja a megaláztatáson és kereszthalálon át a teljes dicsőségig emberileg kivihetetlen. Krisztus nem követhető példakép. Viszont példaértékűvé válhat az a mód, ahogyan Krisztussal történt, ami történt. A hit központi tartalmát leíró himnuszból kiolvasható, megtanulható, hogyan cselekszik Isten azzal, aki engedelmesen kitart mellette: hogyan emeli fel a megalázottat, hogyan értékeli át a kudarcot, hogyan teszi gyümölcsözővé az értelmetlent, hogyan kezd újat a vég ellenére, hogyan támaszt a halálból életet, hogyan hoz elő valamit ott, ahol korábban semmi nem létezett.

Mindez a himnuszt követő versek alapján érthető meg. Összefoglalva ott ez áll: engedelmességben hajtástok végre üdvösségeteket – amint Krisztus is. Ahogy korábban, úgy most még inkább engedelmeskedjetek. De félelem és rettegés között – nem elbizakodottan. Mert Isten hozza működésbe és tartja fenn úgy az akarást, mint a munkálást tetszése szerint bennünk. Nem arról szól itt Pál, hogy az ember Isten munkatársa lenne, hanem arról, hogy még az akarat is az Ő munkája nyomán (erejénél fogva) éled fel bennünk. Ha valami megy, az attól megy, hogy Ő működteti. És csak Ő tudja, hogy mi mire jó, és hogyan szolgálja a végső célt, mert tetszése szerint műveli mindezt közöttünk. A félelem és rettegés hódolatot jelent. Mély tiszteletet az iránt, aki átlátja azt, amit mi nem látunk át, aki képes megtenni azt, amit mi nem tehetünk meg, és aki ott és akkor kezd valami újat, rendkívülit, ahol, és amikor mi nem reméljük.

A Krisztus-himnusz azt szemlélteti, hogy Krisztus engedelmessége és Isten hatalma által ér célba minden. Aki benne áll Krisztus engedelmességében, joggal bízhat az életét hordozó Isten erejében. Jó számolni ezzel. Pál következetesen és mégis nagy szabadsággal érvényesíti ezt az elvet. A korinthusiak lehetetlennek tartják, hogy Pál meggyőzze őket hitelességéről. Hisz arra sem volt mersze, hogy elmenjen hozzájuk, beváltva ígéretét. A vádra így válaszol az apostol: „Ha még egyszer elmegyek, nem leszek kíméletes; minthogy annak bizonyítékát keresitek, hogy általam valóban az a Krisztus szól, aki veletek szemben nem erőtlen, hanem hatalmas közöttetek. Mert ha meg is feszíttetett erőtlenségből, él Isten hatalmából, és ha mi erőtlenek vagyunk is őbenne, élni fogunk vele együtt Isten hatalmából közöttetek.” (2Kor 13,3–4)

Tisztelt Hallgatóság! Kedves Testvéreim!

Ezzel az Istenre néző nagy bizalommal tekintek az előttünk álló tanévre, törekvéseinkre és elvégzendő munkáinkra.

Örömmel jelenthetem, hogy aggodalmaink ellenére 29 ifjút vehettünk fel alapképzésünk első évfolyamára. Hallgatóink száma ezzel 159 főre emelkedett. Tizennéggyel több ez, mint a tavalyi évben, és 20-nél is több a korábbi esztendők mutatóihoz képest. Egyházak szerinti megoszlásban: EREK 88, KREK 41, MUE 28, ELE 2 tanul intézetünkben. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az idén nem volt evangélikus jelentkező sem a nyári, sem az őszi felvételi időszakban.

Újra építjük a kapcsolatokat a BBTE Református Tanárképző Karával. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy vasárnaponként itt a Teológia dísztermében közösen veszünk részt nemcsak az akadémiai istentiszteleteken, hanem az istentiszteleti szolgálatokban is.

Ebben a tanévben is sok feladat vár diákra, tanárra, intézetünk minden alkalmazottjára. Végezzük azzal a bizalommal feladatainkat, hogy a minden kegyelem Ura számon tart minket, s Ő juttatja célba engedelmes igyekezetünket.

Ezekkel a gondolatokkal a 2016–2017-es tanévet megnyitottnak nyilvánítom!