A 2019. március 3-án tartott
akadémiai istentisztelet rendje:

1. Előfohász
2. Apostoli köszöntés
3. Ének: 136,1-4.10-11.
4. Bibliaolvasás: ApCsel 2,37-47 (felolvassa Nagy Dávid),
ApCsel 5,1-14 (felolvassa Földvári Debora)

5. Reszponzórikus bűnvalló imádság az 51. zsoltár szavaival (vezeti Szilágyi István)
E: Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem,
Gy: töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal!
E: Teljesen mosd le rólam bűnömet,
Gy: és vétkemtől tisztíts meg engem!
E: Mert tudom, hogy hűtlen voltam,
Gy: és vétkem mindig előttem van.
E: Egyedül ellened vétkeztem,
Gy: azt tettem, amit rossznak látsz.
E: Ezért igazad van, ha szólsz,
Gy: és jogos az ítéleted.
E: Lásd, én bűnben születtem,
Gy: anyám vétekben fogant engem.
E: Te pedig a szívben levő igazságot kedveled,
Gy: és a bölcsesség titkaira tanítasz engem.
E: Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek,
Gy: moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó.
E: Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak,
Gy: és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél.
E: Rejtsd el orcádat vétkeim elől,
Gy: töröld el minden bűnömet!
E: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem,
Gy: és az erős lelket újítsd meg bennem!
E: Ne vess el orcád elől,
Gy: szent Lelkedet ne vedd el tőlem!
E: Vidámíts meg újra szabadításoddal,
Gy: támogass, hogy lelkem készséges legyen,
E: hogy taníthassam utaidra a hűtleneket,
Gy: és a vétkesek megtérjenek hozzád.
E: Ments meg, mert vért ontottam, ó Isten, szabadító Istenem!
Gy: És igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem.
E: Nyisd meg ajkamat, Uram,
Gy: és dicséretedet hirdeti szám.
E: Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat.
Gy: A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!

6. Feloldozás: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos lelkűvel is. Felüdítem az alázatosak lelkét, felüdítem a megtörtek szívét. […] Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét: Békesség, békesség közel és távol! Ezt mondja az ÚR: Meggyógyítom őt! (Ézs 57,15.19 MBT)

7. Ének: 351,1-9
8. Prófétai imádság
9. Ének: 366,1-3
10. Alapige és igehirdetés: Mk 10,17-27

A pénz kísértése

Lekció: ApCsel 2,37-47; 5,1-14
Textus: Mk 10,17-27

„Eladó az egész világ
Aranyborjú fennen trónol,
Minden őelőtte hódol,
Mindenki hitvány pénzt imád.
Itt a kurta földi pályán
Kit megejt a sárarany,
Ünnepelni úgy rohan
Ezt a gőgös szörnyű bálványt,
Érte koldus és király
Fékevesztett táncot jár.

Áll a hajsza, áll a bál
a pénz körül,
Járja koldus és király.
A Sátán örül.

Eladó az erény s a bűn,
Mert a pénz nem ismer Istent,
mert a pénz legázol mindent,
övé a kéj, övé a kín.
Érte küzd a test, a szellem,
Őhozzá visz minden út,
Érte dúlnak háborúk
S harcok: ember, ember ellen.
És az átkos Mammonért,
Ontanak ki annyi vért.

Áll a hajsza, áll a bál
a pénz körül,
Járja koldus és király.
A Sátán örül…“

Mintha csak Pál apostol szavai visszhangzanának Mefisztó rondójának soraiban, amelyek szerint valóban minden rossz gyökere a pénz/gazdagság iránti vágy:
Ezek megbomlott elméjű és az igazságot elvető emberek torzsalkodásai, akik a kegyességet a nyerészkedés eszközének tekintik. Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak. Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket. (1Tim 6,5-11 MBT)

Adott tehát egy külső tényező (a pénz, a vagyon), és adott a(z esetenként igencsak erőteljes) érzelmi és tudati szinten megnyilvánuló viszonyulás, amellyel hozzá közeledünk. Ennek a viszonyulásnak a „betegségére” gondolt Pál, amikor arról írt ifjú szolgatársának, hogy minden rossznak gyökere a pénz iránti túlzott szeretet.
Tény, hogy az ember egyik alapvető létszükséglete a biztonság iránti vágy, és ennek egyik szelete az anyagi biztonság. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom: mindenki szeretne legalább akkora vagyonnal rendelkezni, amely biztosítja a tisztességes megélhetést, és kiiktatja az anyagi kiszolgáltatottság érzését. Azonban azt is látjuk, tapasztaljuk, hogy ez a vágy olykor, vagy meglehetősen gyakran beteges intenzitással tör felszínre, és akkor – mintha csak életre kelnének Mefisztó rondójának sötét sorai – mind egyéni, mind közösségi szinten mérhetetlen károkat okoz. Szelíd, de mégis találó (mondhatni akár így is: lírai) iróniával jellemzik a pénz dolgában tanúsított emberi magatartást Arany János költeményének sorai:

Ki nem szeretne pénzt sokat,
Öreg tallért, huszasokat?
Ki mondaná, hogy már elég,
Ha úgy elébe öntenék?
Neked, Pál, van: s többet kivánsz,
Kerek számból csorbát csinálsz;
Neked Péter nincs: de ha volna!...
Mint makkal az
Éhes malac
Szeretsz legalább álmodni róla.
De az álom csalárd büvész,
Vele ugyan nem sokra méssz:
Némelykor ad pénzt, eleget,
S találsz utóbb patkószeget…

A pénz és vagyon kérdése alól Krisztus földi teste, az egyház sem mentes. Kezdetektől fogva megjelenik benne az anyagiakkal való élés és visszaélés kérdése. Nem csupán az első pünkösd utáni „ősegyházban”, hanem már Jézus tanítása is reflektál ezekre a kérdésekre. Sőt, miközben az Ószövetségből olvassuk a Törvény, a Próféták és a többi Irat sorait, bőséggel találunk ott is erre vonatkozó előírásokat, vagy tanácsokat. És az Egyháztörténet Krónikája nem csupán arról számol be, hogy miképpen sikerült, vagy nem sikerült megvalósítani Istennek a vagyon-kérdésre vonatkozó előírásait, hanem arról is, hogy már a legkorábbi időkben, a gyülekezeten belül történtek ilyen-olyan visszaélések. E tekintetben pedig 2000 év a tanúja annak, hogy „nincs új a Nap alatt”.

A ma felolvasott igék akár azt az érzést kelthetik, hogy Jézus és a tanítása nyomán megalakult jeruzsálemi gyülekezet radikális társadalmi reformot sürget – amelynek megvalósítása azonban nem volt egészen akadálymentes. Adott egy magát törvénytisztelőnek tartó, Jézus számára is szimpatikus fiatalember, aki afelől érdeklődik, hogy mit kell tennie az örök élet elnyerése érdekében. Amikor kiderül, hogy megtartja a parancsolatokat, Jézus rávilágít az „egyetlen” fogyatkozására… Jézus szavai miatt azonban „elborult az ember arca és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt”. Az a szócsalád, amelynek egyik tagjával (στυγνάζω – aor.part.) jelöli az evangélista emberünk arcának színeváltozását, egyszerre utal az elkomorodásra (ti., hogy elborult az arca), viszont ugyanúgy alkalmas a gyűlöletet, utálat, megvetés, undor kifejezésére is, arra, hogy valaki förtelmesnek, rettenetesnek, iszonyúnak tart valamit. Ily módon a szöveg azon túl, hogy jelzi emberünk „külső reakcióját”, betekintést nyújt belső világába is, és fellebbenti a fátylat azokról az érzésekről, indulatokról, amelyek Jézus szavai nyomán benne kavaroghattak.

Sőt mi több! Úgy tűnik, Jézus nem áll meg itt, hanem tovább feszíti a húrt, és arról kezd beszélni, hogy mennyire nehéz a gazdagoknak bejutni Isten országába. Itt hangzik el a híres/hírhedt mondás is, amely szerint a gazdagnak nehezebb bejutni a mennyek országába, mint a tevének átmenni a tű fokán (vagy, ami szerintem valószínűbb: a hajókötelet átfűzni a tű fokán). Az alapige utolsó egysége két erőteljes igével (θαμβέω és ἐκπλήσσω) mutatja be a tanítványok reakcióját: mind a 24. versben, mind a 26. versben előforduló szavak egyaránt kifejezik a csodálkozással vegyes megdöbbenést, megijedést, sőt még a gondolatok összezavarodását is.

Az Egyház történetében időről időre megjelentek olyan személyek, közösségek, akik Krisztus eme szavait szó szerint értelmezve próbálták járni az életszentség útját. Csupán néhány példát említek meg (nem fontossági és nem időrendi sorrendben):

1209. április 15. – a hagyomány szerint a ferences rend „születésnapja”. Assisi Ferenc már jó ideje azon gondolkodik, hogy a köréje gyűlt közösség számára valamiféle életszabályt fogalmazzon meg, azonban nem mert a saját elgondolása szerint cselekedni, mert ,,olyan nehéz dolog ez, hogy meg kell róla kérdeznünk az Úr Jézus Krisztust!'' – mondta. Ezért két társával, Quintavellei Bernáttal és Canthani Péterrel együtt a Szent Miklós-templomba mentek, ahol az oltáron ki volt téve az evangéliumos könyv, hogy bárki olvashassa. Bízván abban, hogy Isten így hozza tudomásukra akaratát, a legenda szerint Ferenc háromszor találomra felütötte a könyvet, és az egyik lapon, ahova a könyv kinyílt, ez állt: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el amid van, és oszd szét a szegények között!” (Mt 19,12). Akkor felkiáltott: „Testvérek! Ez a mi életünk! Ez a mi regulánk! Menjetek hát, és tegyétek meg, amit hallottatok!”

Kr.u. 398-ban, Nektáriosz halála után Aranyszájú Jánost nevezték ki/választották Konstantinápoly új pátriárkájává (meg kell jegyeznünk: akarata ellenére). Szókratész egyháztörténet-író a következőképpen jellemezte: „Azt mondják, hogy a mértékletesség iránti buzgósága miatt szigorú volt, […] egyenes életmódja miatt nem törődött azzal, mi fog majd történni vele, de egyszerűsége miatt nyílt és őszinte volt. Szabadon megmondta mindenkinek a szemébe a véleményét.” Szókimondását sokan sértésnek, őszinteségét gőgnek, önmegtartóztató életvitelét mogorva különcködésnek tartották. Rögtön püspöksége kezdetén ugyanis megszüntette a korábbi (már-már fényűzőnek mondható) püspöki lakomákat, és egyedül étkezett, a püspöki palota pompás berendezését pedig elárvereztette, és az árát szétosztotta a szegények között… és hozzá kell tennünk, hogy ezekkel a szigorú intézkedéseivel nem kevés ellenfelet szerzett magának.

Harmadik példánk Küroszi Theodórétosz. Amikor 23 éves korában meghaltak szülei, jelentős mennyiségű örökségét eladta, az árát szétosztotta a szegények között, ő maga pedig az Apameától mindössze 3 mérföldre lévő Nikertász kolostorba vonult. Cselekedetének fő indítékáról ő maga vall: mivel szüleinek későn, és emberi lehetőségeik ellenére született gyermeke volt (születéstörténete sok tekintetben hasonlít a Sámson vagy Sámuel születéstörténetéhez), ezért már egész kis korában Istennek szentelték – ő pedig úgy érezte: azzal teljesíti leginkább szülei reá vonatkozó fogadalmát, ha életét ő maga is Isten szolgálatának szenteli. 423-ban Kürosz püspökévé választották. A püspöki székhely egy elhanyagolt kisváros volt, amelyhez saját bevallása szerint 800 egyházközség tartozott, és ebben a püspöki körzetben valósággal hemzsegtek az eretnekségek. 81. levelében így ír püspöki tevékenységének anyagi vonzatairól:

Szüleim már fogantatásom előtt megígérték, hogy Istennek szentelnek engem, és ennek megfelelően neveltek. Püspökké választásom előtt kolostorban éltem, és igazából akaratom ellenére szenteltek püspökké. Püspökségem 25 esztendeje alatt senkitől sem fogadtam el egy obulust sem, vagy akár öltözetet. Sőt azok sem kaptak még egy cipót vagy egy tojást sem [ajándékként], akik háztartásomban éltek. Nem tudom elviselni azt a gondolatot, hogy bármit is birtokoljak – kivéve azokat a rongyokat, amelyeket viselek. Püspökségem jövedelméből nyilvános kikötőket építtettem, két nagy hidat, és közfürdőket a város számára. Mihelyt megtudtam, hogy a városnak nincs vízellátása, [bár az Orontész partján fekszik], vízvezetéket építtettem, és vízzel láttam el a száraz és szomjazó várost.

Ezen kívül orvosokat, mesterembereket szerződtetett a város számára, így járult hozzá, hogy az elhanyagolt kisváros életszínvonalának emelkedéséhez.

Mit mondjunk tehát? A példaként említett hitbeli elődöket követve mindenki, aki itt ül, adja el vagyonát, az árát ossza szét a szegények között, és úgy kövesse Krisztust? Vagy egy ilyen követelmény miatt sokan szomorúsággal és megvetéssel vegyes undorral távozik majd Krisztus közelségéből? Péter válaszából, amelyet a bibliaolvasás rendjén hallottunk, kiderül: Anániást és Szafírát senki nem kényszerítette, hogy eladják azt a földbirtokot, és ha el is adták, az árával szabadon rendelkezhettek. A bűnük az volt, hogy szándékukat illetően hazudni mertek a Szent Léleknek. A „gazdag ifjúban”, akit Jézus megkedvelt ugyan, a Megváltó szavai nyomán eluralkodott az undor és a megvetés, és szomorúan távozott. Ez a „jó mester” nem is annyira jó, mint gondolta… Bár feltételezhetjük, hogy több-kevesebb sikerrel próbálta élni a Tóra igéit, amaz „egy fogyatkozása” olyan erős volt, hogy elszakította őt a Jézus-követéstől, és lehet, hogy más pályára állította…

Esetleg más módja is van annak, ahogyan Krisztus szavai visszhangra lelhetnek lelkünkben? Miközben azon gondolkodtam, hogyan lehetne számunkra életszerűen megszólaltatni e 2000 éves elbeszélés üzenetét, érdekes szimfónia alakult ki, ugyanis belső világomban ez a három igeszakasz, amelyet hallottunk a Heidelbergi Káté három artikulusával került azonos hullámhosszra. Egyrészt egyre erőteljesebbé vált a szentek közösségének jellemzése, amely szerint „a hívők egyenként és együttesen mind tagok az Úr Krisztusban, s minden õ javaiban és ajándékaiban részesek. Másodszor, hogy (az előző megállapítás következményeképpen) mindenki kötelességének kell ismerje, hogy ajándékaival (az anyagiakkal is!) a többi tagok javára és üdvösségére készséggel és örömmel szolgáljon.” (HK 55). Másrészt pedig a nyolcadik parancsolat magyarázata rendjén a Káté szerzői nem csupán azt fogalmazták meg, hogy mit tilt Isten ebben a parancsolatban, hanem azt is, hogy mit követel: „Hogy felebarátom hasznát tőlem telhetőleg előmozdítsam, vele úgy cselekedjem, mint akarnám, hogy mások cselekedjenek velem, és hűségesen munkálkodjam, hogy a szűkölködők szükségében segíteni tudjak.” (HK 111). Harmadsorban pedig, mivel fölmerülhet a kérdés, hogy miért is kell, vagy jó nekünk embertársaink javára odafigyelnünk, hiszen – mint mondani szoktuk – a mi munkánk eredményéről van szó, és így szabadon rendelkezünk vele, hasznos lesz odafigyelnünk arra, ahogyan a Káté szerzői az Úr imádságának negyedik kérését magyarázzák. Amikor ugyanis azt kérjük Istentől, hogy adja meg nékünk a mi mindennapi kenyerünket, tulajdonképpen így imádkozunk: „vedd gondjaidba a mi testi szükségeinket, hogy így megismerjük, hogy minden jó egyedüli forrása te vagy, és hogy a te áldásod nélkül sem a mi gondoskodásunk és munkánk, sem adományaid nálunk nem gyarapodnak. Éppen ezért, a mi bizodalmunkat minden teremtménytõl elfordítva, egyedül csak beléd helyezzük.” (HK 125).

Hallottátok az Írásnak ezt a magyarázatát? A pénz és a vagyon önmagában sem nem jó, sem nem rossz. Az emberi viszonyulás az, ami (nem a vagyont, hanem) a vele való bánást jóvá vagy rosszá („átkos Mammonná”, „gőgös, szörnyű bálvánnyá”) teszi. Ha Isten Igéje és Szent Lelke által elhívott az igaz hitben megegyező és örök életre elválasztott seregbe, azaz tagjává tett a szentek közösségének, akkor nemes feladatod az, hogy mindazokkal a lelki és anyagi ajándékokkal, amelyekben részesültél, a többi tagok javára és üdvösségére készséggel és örömmel szolgálj. Így leszel Krisztus földi egyházának örök diakónusa. Ez azonban nem feltétlenül azt jelenti, hogy életed egy adott pontján, egy sorsfordulónak számító alkalommal eladod mindazt, amid csak van, az árát szétosztod a szegények között, és kolostorba vonulva örök szegénységet fogadsz… Álljon előttünk a Küroszi Theodórétosz életpéldája: bár kolostorba vonulása előtt ő is eladta szüleitől örökölt vagyonát, amikor Kürosz püspöke lett, jövedelméből önzetlenül munkálkodott a reá bízott közösség életminőségének javításán. Mert Isten a lopás és rablás szigorú tiltásával egyidejűleg megköveteli, hogy embertársaink javát tőlünk telhetően előmozdítsuk, másokkal úgy cselekedjünk, ahogy szeretnénk, hogy velünk is cselekedjenek, és hűségesen munkálkodjunk, hogy a szűkölködők szűkségében segíteni tudjunk.

Eredjetek, és ekképpen cselekedjetek! Ámen!

11. Ének: 337,6-9

12. Nagy imádság, csendes imádság, az Úr imádsága
Elismerjük Urunk, hogy:
• Jobb a kevés az ÚR félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanság jár vele. Jobb egy tányér főzelék ott, ahol szeretet van, mint a hizlalt ökör, ahol gyűlölet van. (Prov. 15:16-17 MBT)
• Jobb a száraz falat ott, ahol békesség van, mint ha lakomával van tele a ház, de veszekednek benne. (Prov. 17:1 MBT)
• Jobb a feddhetetlenül élő szegény annál, aki gazdag, de görbe utakon jár. (Prov. 28:6 MBT)
• Többet ér a jó hírnév a nagy gazdagságnál, a jóindulat jobb az ezüstnél és az aranynál. (Prov. 22:1 MBT)
Óvj meg attól, hogy így gondolkodjunk: az én erőm és hatalmas kezem szerezte nekem ezt a gazdagságot! Add meglátnunk, hogy Te adsz nekünk erőt a gazdagság megszerzésére. (Deut. 8:17-18 MBT)
Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne mondjam: Kicsoda az ÚR? El se szegényedjek, hogy ne lopjak, és ne gyalázzam Istenem nevét! (Prov. 30:8-9 MBT)

Bizalommal tárjuk fel szívünket Isten előtt csendes imádságban! Könyörgésünkben vigyük Isten elé akadémiai közösségünket, szeretteinket, beteg testvérünket (testvéreinket), az Anyaszentegyházat, magyar népünket. Kérjük Istent, viseljen gondot testi-lelki szükségeinkről, és adjon erőt minden körülmények között háládatosan élni az Ő ajándékaival.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.”

13. Adakozásra való felhívás, hirdetések
1. Adakozás
2. Következő akadémiai istentiszteletünket mához egy hétre, március 10-én, Böjtfő vasárnapján tartjuk, amikor Igét hirdet Isten segítségével, Csűry István királyhágómelléki református püspök atyánkfia.
Ezen alkalommal az úrvacsora szent jegyeit is kiosztjuk, ezért a ránk következő héten bűnbánati hetet tartunk. Minden nap délután 6 órai kezdettel istentiszteletet tartunk az Alsóvárosi gyülekezetben, a Kétágú templomban. Szolgálnak az V. éves teológiai hallgatók. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit ezekre az alkalmakra!

14.Ének: 394,1-4
15. Hitvallás:
Hiszünk az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében.
Hiszünk az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született minden idők előtt, (Isten az Istentől), Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől; született, de nem teremtmény, egylényegű az Atyával, és minden általa lett.
Érettünk, emberekért és a mi üdvösségünkért alászállt a mennyből, testté lett a Szentlélektől és Szűz Máriától, és emberré lett. Keresztre feszítették érettünk Poncius Pilátus alatt, (kínhalált) szenvedett és eltemették; harmadnapon feltámadt az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atya jobbján, és újra eljön dicsőséggel ítélni élőket és holtakat; és uralmának nem lesz vége.
Hiszünk Szentlélekben, a megelevenítő Úrban, aki az Atyától és a Fiútól származik, akit együtt imádunk és dicsőítünk az Atyával és a Fiúval, és aki szólt a próféták által.
Hisszük az egy, szent, egyetemes és apostoli Anyaszentegyházat. Valljuk az egy keresztséget a bűnök bocsánatára. Várjuk a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet. Ámen.
16. Ének: 342,4-6
17. Áldás: