„Fenséges az Úr, hiszen a magasságban lakozik.
Betölti Siont törvénnyel és igazsággal.
És biztonságos lesz a te időd.
Szabadság tartaléka: bölcsesség és ismeret.
Az Úr félelme: az az ő kincse.” (Ézsaiás 33,5–6)

A teológia mint tudomány, és a teológus mint e tudomány művelője legfőképp Istenen tájékozódik. Ez különbözteti meg őt a tapasztalat-alapú, empirikus kutatásokra és megfigyelésekre, vagy éppen az eszme szárnyalására támaszkodó tudományoktól.

A két vers, amelyet felolvastam, és amely egyben ünnepi szimpóziumunk mottója, olyan az Ézsaiás könyve 33. fejezetének első szövegegységében, mint egy pusztai oázis. Ugyanis a körülötte lévő versekben tombol a pusztítás, a harci lárma, drámai képekben jelenik meg a romlás és a bizonytalanság. E versek a földi eseményekre fordítják a figyelmünket.

Az alapigénk ezzel szemben felfelé, Istenre irányítja a tekintetünket. Mert a teológia, amint az első mondatomban állítottam, az Istenen tájékozódik. Ezt az irányultságát nem veheti el, nem zavarhatja meg semmi. Még a nyugtalan, bizonytalan, pusztuló környezet sem. És miközben a teológiai tudomány az Istenen tájékozódik, figyelmét két kérdés ragadja meg és tarja fogva: kicsoda az Isten, és mit tesz Ő.

Az első kérdést az alapige első mondta generálja és egyben válaszolja meg: „Fenséges az Úr, hiszen a magasságban lakozik”. A felséges, tőlünk megfoghatatlan távolságban lakó Istenen csak csodálattal és alázattal lehet tájékozódni. A rácsodálkozás és az alázat a teológiai tudomány alapvető ismertető jegyei, amelyek biztosítják annak mélységét.

A második kérdést, tudományos észlelésünk és fáradozásunk második irányát a második mondat teremti meg bennünk: „Betölti Siont igazsággal és jogossággal”. Isten, miközben betölti Siont, megszünteti az élettelen és értelmetlen ürességet, és megteremti a vitális és tartalmas teljességet. És az által, hogy jogossággal és igazsággal tölti be Siont, népének és egyben egyházának életterét, gondoskodik az igazságosságról és a szolidaritásról az emberek között. A teológia tudományként közreműködik abban, amit Isten tesz: Az Ő cselekvését úgy viszi közel az emberekhez, hogy azok a létben értelemre leljenek, illetve úgy, hogy az emberek egymás közti kapcsolatában méltányosság és szolidaritás uralkodjon. A teológiai tudománynak értelemkölcsönző, értelemtulajdonító és etikai feladata van. Ebben rejlik dinamikája, életszerűsége.

Az ürességet szüntető tartalom megbízhatóságot, szabadságot és gazdagságot nyújt: „És biztonságos lesz a te időd. Szabadság tartaléka: bölcsesség és ismeret. Az Úr félelme: az az ő kincse”. De nem akármilyen megbízhatóságot, szabadságot és gazdagságot!

Tartós megbízhatóságot, amely átível az idő múlásán, átöleli az idő kiterjedését. Nem az abszolút időét, hanem a megélt időét. A „te idődet”, ahogy az igeszakasz fogalmaz.

Tartalékból, bölcsességből és tudásból, tudományból származó szabadságot. A bölcsességnek és a tudásnak, a tudománynak a forrása a felhalmozott, reflektált hittapasztalat, közege és a következménye pedig a szabadság. Az Isten fiainak szabadsága – szabadság a bűntől, a megkötöző erőktől, és szabadság az engedelmességre.

És kincset – szellemi, lelki kincset, vagyis igazit: „Az Úr félelmét”. Ez nem anyagellenességet, vagy az anyag elszellemiesítését jelenti, hiszen az valóságidegen és pszeudo teológiai tudomány lenne. A lelki elsőbbségéről és annak materializálásáról van itt szó. Ez a feladata annak a teológiai tudománynak, amely azon az Istenen tájékozóik, aki testté lett.
Ámen.