A huszadik században egy olyan jelenség következett be, amely nemcsak fizikai világunkban hozta létre a „határtalanság” érzését, hanem egy egészen új vagy más világot alakított ki. E világ eszközei ugyan valóságosak, de maga ez a világ nem valóságos, mivel virtuális, látszólagos, azonban aki bűvkörébe lép, könnyen rabjává válik. E látszólagos világ, virtuális valóság, más néven szimulakrum egyik létrehozója, alkotó eleme és hordozója az internet.

Az előadás első felében azt szeretnénk megvizsgálni, hogy Szentírás milyen közlést kifejező igékkel írja körül a hit megvallásának folyamatát, ezeket milyen szövegösszefüggésbe és élethelyzetbe ágyazza bele, illetve hogy ez milyen teológiai következményekkel jár. Ez a vizsgálódás hozzájárulhat ahhoz, hogy a hitvallást mint műfajt pontosabban tudjuk körülírni és elhatárolni más szövegtípusoktól. Az előadás másik fele arra keresi a választ, hogy milyen bibliai gyökerük van azoknak a kifejezéseknek, amelyek az ókeresztyén teológiai irodalomban jelölték a hitvallás fogalmát.

Dolgozatunk elsődleges célkitűzése feltérképezni és csokorba gyűjteni, hogyan írtak a görög nyelven alkotó késő ókori egyháztörténészek a hunokról. A Kr.u. IV. század utolsó harmadától (370. körül jelentek meg ugyanis a hunok Európában) az V. század második harmadának végéig terjedő időszakban a hunok fontos politikai tényezőként voltak jelen a Római birodalom történetében.

This article argues that Isaiah's so-called ‘refrain poem’ (Kehrvergedicht) in Isa. 9.7–20 is a composite text, going back to two early prophecies with different concerns. Isaiah 9.7–17* focused originally on the arrogant refusal of the divine word, while Isa. 9.18–20* reflected on the chaotic social circumstances in Samaria in the eighth century. The refrains in vv. 9,11cd, 16ef and 20cd were added to these two already connected prophecies at a later stage. The theological summary in v. 12 is yet another addition, closely affiliated with 5.24–25. Unlike v.

Pál apostol nyomán Habakuk 2:4 a keresztyén teológia egyik kulcsfontosságú szövege, amelyre az Újszövetség három alkalommal konkrétan hivatkozik. A reformáció korában, amikor a hit általi megigazulás újra a teológiai figyelem középpontjába kerül, ez a szövegrész, illetve ennek újszövetségi referenciái ismét jelentős szerephez jutnak. A tanulmány rámutat arra, hogy Hab 2:4 héber szövegének eltérő értelmezése milyen következményekkel járt a két nagy reformátor, Luther Márton és Kálvin János hit-értelmezésére nézve. Hab 2:4 reformátori olvasatának elemzése rávilágít ugyanakkor a (nyugati) keresztyén hagyomány egy másik kardinális problémájára is. A hit általi megigazulást illetően a héber szöveg alapján igyekszik egy olyan kérdést tisztázni, amely valójában a görög szöveghez (a Septuagintára hagyatkozó páli értelmezéshez) kötődik. Az újszövetségi szövegek révén közvetett formában kanonizált, ugyanakkor a reformátorok (és a nyugati teológia) által megkérdőjelezett tekintélyű Septuaginta, illetve a mérvadónak tekintett héber szöveg egymásmellettisége, továbbá a scriptura sacra sui ipsius interpres és a hebraica veritas kanonikus hermeneutikai elvei komoly paradoxonokhoz vezetnek.

Lehet-e köze a XX. század második felében a Sorbonne morálfilozófusának a reformáció egyik szellemi atyjához, Kálvinhoz? Földrajzilag mindenképpen, hisz volt úgy, hogy ugyanazokat az utcákat rótták, és az sem mellékes, hogy egy nyelvet beszéltek – mindezt persze négyszáz esztendő távlatában.

Erdély sokoldalú polihisztorának életművében szerves részt képez kiterjedt levelezése. Ezek a levelek apró részletekben egyaránt rámutatnak a levelezőtársak mindennapjainak társadalmi, közösségi és gyakran egyéni, családi gondjaira, és így lehetőséget adnak mintegy belülről szemlélni mind a kort, mind a személyek gondolkodásmódját és kapcsolatainak működését. A továbbiakban Kós Károly hat, eddig publikálatlan levelét teszem közzé, amelyeknek címzettje dr. Gönczy Lajos teológiai tanár.

Az alábbi dolgozat a francia filozófus Pardonner? című, 1971-ben publikált szövegét elemzi, amely bizonyos értelemben ellentéte a szerző korábbi megnyilatkozásának. Megelőző munkája, a Le pardon (1967) nyugodt kijelentőmódjával szemben a Pardonner? mintha kérdésessé tenné az előző álláspontját.

A tanulmány a református gyülekezetekben élő népszokások közül a halál átmeneti rítusához kapcsolódakat gyűjti össze, a teljesség igénye nélkül. A virrasztó és a halotti tor napjainkig élő hagyományai változatos formákban maradtak fenn a gyülekezetekben.
Ezeknek gyűjteménye a tanulmány, mely összefoglalásként megállapítja, hogy ezek a régi szokások ma is élnek, és néprazi, valamint lelkigondozói szempontból nagyon fontos, hogy fenn is maradjanak.

The God of Jankélévitch is creative energy, eternal acting goodness and love, but it is not a person and does not personally know its creations. It does not rule, does not enter into a covenant, does not bring redemption at the cost of its own heartbreak, does not judge sins and does not forgive them, does not speak, does not give commandments, does not conquer death, does not resurrect the dead, and does not offer eternal life.

Ez a tanulmány a felmentés problémáját elemzi Vladimir Jankélévitch gondolkodásában. A felmentés a sértett fél azon próbálkozása, hogy a mélyen elrejtett emberi gonoszságon túl olyan külső mozzanatokat találjon, amelyek motiválhatták az elkövetőt. Az oknyomozó eltökéltségével keresi a választ az "unde malum?" kérdésére.

Az ötödfél évszázados II. Helvét Hitvallás tizenegyedik fejezetében ez áll: "Aeterni Dei aeternum filium credimus et docemus hominis factum esse filium, ex semine Abrahae atque Davidis, non ex viri coitu, quod Hebion dixit, sed conceptum purissime ex Spiritu Sancto, et natum ex Maria semper virgine, sicut diligenter nobis historia explicat evangelica.” Némileg meglepő Bullinger hitvallásában a krisztológiai meghatározás általam kiemelt része, miszerint az örökkévaló Isten örökkévaló Fia a mindenkor szűz Máriától született.

A bibliai történetek és mesék jellem és küzdőképesség erősítő hatásait megértve lehetőségeink szerint mindent meg kell tennünk, hogy az iskolában és gyermekcsoportokban kialakuló pszichoterror elejét vegyük.

Ez a publikáció néhány pillanatképet kíván felvillantani az antiókhiai incidens (Gal 2,11-14) értelmezéstörténetéből, illetve néhány filológiai és teológiai szempontot felmutatni az igeszakasz mai értelmezéséhez.