Magyar nyelv és irodalom II
A tárgy az első félévi irodalom kurzus anyagát folytatja (korban és térben), illetve mélyíti el. Általános célja az irodalom és a vallásosság szerves kapcsolatának szemléltetése. Abból a feltételezésből indul ki, hogy a kultúra alapját alkotó szférák (vallás, irodalom, történelem, stb.) akkurátus megismerése csak úgy lehetséges, ha ezeket egy interdiszciplináris hálóban szemléljük és vizsgáljuk, hiszen gyakorlati megvalósulásukban is mindenképp komplementerek, szigorú elválasztásuk sem a megismerés, sem a továbbvitel szempontjából nem produktív. Szűkebb értelemben a cél olyan jelenségek vizsgálata irodalmi példákon, amelyek ezen interdiszciplináris háló metszéspontjaiban ragadhatóak meg, konkrétan: egyháztörténeti események, teológiai irányzatok irodalmi reprezentációi. A jelenségek megértésére az eszköz egy-egy, kor vagy jelenség szempontjából releváns példát vizsgálata esettanulmány-szerűen. A fókuszba helyezett korszakok/jelenségek: felvilágosodás–deizmus, a romantika vallásossága, valamint bibliai alakok és témák irodalmi reprezentációi. Minden jelenséget magyar és világirodalmi példával is szemléltetünk.
Competențe
Competențe specifice
Az egyes korok (felvilágosodás és romantika) vallási és irodalmi jelenségeinek átlátása összefüggésekben, magyar- és világirodalmi jelenségek komparatív szemlélete, jelenségek kontextualizálása társadalmi folyamatokban, bibliai intertextusok azonosítása és értelmezése irodalmi szövegekben.Competențe generale
Szövegek értő, értelmező olvasása és feldolgozása, jelenségek hálózatának átlátása, terminológia elsajátítása és alkalmazása, szövegalkotás.Structura cursului
Distribuția fondului de timp
Număr de ore pe săptămână | Curs | Seminar | Practică | |
---|---|---|---|---|
2 ore/săptămână | 2 | 0 | 0 | |
28 ore/semestru | 28 | 0 | 0 |
Studiu individual | Ore/sem | |||
---|---|---|---|---|
Timpul total estimat | 85 | |||
Studiul după manual, suport de curs, bibliografie și notițe | 30 | |||
Documentare suplimentară în bibliotecă, pe platformele electronice de specialitate și pe teren | 10 | |||
Pregătire seminarii, teme, referate, portofolii și eseuri | 15 | |||
Tutoriat | 2 | |||
Total studiu individual | 57 |
Examinare
Az óralátogatás és a kiadott bibliográfia ismerete a szóbeli vizsga feltétele.
Bibliografie
Carte
- (1996): Hogyan írjunk szakdolgozatot?. Budapesta: Kairosz Kiadó, pp. 256
- (1998): Csokonai, az újrakezdések költője. Csokonai Könyvtár . Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó, pp. 327
- (1994): A felvilágosodás korának magyar irodalma. Budapesta: Balassi, pp. 431
- (1999): Petőfi Sándor. Budapesta: Korona Kiadó, pp. 312
- (1996): Wordsworth and the Question of Romantic Religion. Lewisburg: Bucknell University Press, pp. 182
- (1994): Madách Imre Az ember tragédiája című színművének theologiai vizsgálata. Cluj-Napoca: Erdélyi Református Egyházkerület, pp. 100
Articol în carte
- (2001): Nem-jel, nem-tudás, nem-idő. A bibliai Jónás könyve és Babits Jónás könyve apofatikus hermeneutikai megközelítése. In: Valami helyet . Budapesta: JAK-Kijárat, pp. 179-238
- (1982): Passió és állathecc. Mészöly Miklós Filmjéről és művészetéről In: Balassa Péter: A színeváltozás . Budapesta: Szépirodalmi Kiadó, pp. 302-343