- HU
- EN
- RO
Lelkésztovábbképző 2023: Egyház a társadalomban
hétfő, 2023, Szeptember 11 - 13:00 - csütörtök, 2023, Szeptember 14 - 14:00
A bibliai szövegek következetesen különbséget tesznek az „Isten népe” (egyház) és „mások” között. Az Istenhez (egyházhoz) való tartozás identitásmeghatározó elem, kifele és befele egyaránt. A bibliai szemlélet viszont Isten népét nem egy ebben a különbözőségében elzárkózó, elszigetelt közösségként látja. Izrael népe azt a küldetést kapja, hogy a külvilággal való kapcsolatát „papi királyság”-ként élje meg (2Móz 19,6), azaz miként az ószövetségi kultuszi szolgák, mediátor legyen Isten és környezete között. Jézus tanítványainak feladata pedig nem az, hogy kivonuljanak a világból, hanem hogy az ő tanítványává tegyenek minden nemzetet (Mt 28,19).
Ezeknek a bibliai szempontoknak a konkrét gyakorlati alkalmazása azonban mindig is nagy feladatot jelentett az egyház számára. A „világban van, de nem a világból való” alapgondolatnak különböző korokban különböző módon igyekeztek érvényt szerezni, több-kevesebb sikerrel. Sajátos világszemlélet meggyőződés hirdetőjeként az egyház komoly szerepet játszott a kultúra és műveltség terjesztésében, az iskolarendszerek kialakításban. A társadalom peremére szorultakkal való törődés megélésében a szociális gondoskodás hálózatát építette ki és a gazdasági biztonság alapjait fektette le. Az egyház által végzett feladatok jelentős részét később átvette az időközben önállóvá fejlődött szekuláris állami rendszer. S ha mindez nem lenne elég, az egyház tagjai közben folyamatosan érintkeznek mindazzal, ami a világban történik: közvetlenül élik át, hogy a világról alkotott ismereteink változnak, de ugyanúgy változnak a társadalmi kapcsolatok is.
Az egyházi küldetés külső és belső kontextusainak változásai arra késztetnek, hogy a tanítvánnyá tétel küldetését folyamatosan újragondoljuk. Egy-egy felszínen konkretizálódó kérdés esetében a legtöbb esetben annál sokkal mélyebb okok húzódnak meg. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet 2023. évi továbbképzése a fenti kérdéskört járja körül a teológia szakterületei felől, keresve korunk egyháza gyakorlati kérdéseinek megértéséhez szükséges mélyebb teológiai okokat és a lehetséges megoldásokhoz vezető utakat. Alapvetően arra a kérdésre keressük a választ, hogy miben ragadható meg az egyház relevanciája napjaink társadalmában? Mennyiben kell az egyháznak együtt haladni a korral, illetve egyéni utat járni?
További információ
Időpont: 2023. szeptember 11–14.
Helyszín: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet
Szerkezet: 12 × 1.15 perc előadás, azt követően 20 perc megbeszéléssel / vitával.
Kreditpont: 24
Helyek száma: 35
Regisztrációs díj: 150 lej
Bejelentkezési határidő: 2023. augusztus 11.
A továbbképzőre az alábbi regisztrációs linken elektronikusan lehet bejelentkezni. Az étkezéssel és szállással kapcsolatos regisztrációt a bejelentkezők számára egy későbbi időpontban tesszük elérhetővé. Egyelőre a részvételi szándékot kérjük rögzíteni.
A továbbképző részvételi díjainak befizetését nem a szervezők kezelik. Ezzel kapcsolatos információk megtalálhatók a továbbképző füzetben itt. További kérdéseikkel forduljanak az OLTT illetékes személyzetéhez.
Program
Megjegyzés: Az előadás címére kattintva megtekinthető az összefoglaló. Az alábbi szűrőkkel lehet csoportra, illetve az előadás helyszínére szűrni. Az időpontra kattintva hozzáadhatja az előadást a Google Naptárához.
Időpont | Előadó / Felelős | Esemény | |
---|---|---|---|
12:00 |
Érkezés, regisztráció, szálláshelyek elfoglalása Bethlen terem |
||
13:00 |
Közös ebéd Konviktus |
||
14:30 |
Jelenlevők köszöntése és megnyitó beszéd Bethlen terem |
||
15:00 |
Nép, nemzet, vallás, kultusz Összefoglaló Bethlen terem |
||
17:00 |
„Ti azonban nem így tanultátok Krisztust.” Az Egyház és a világ viszonya az újszövetségi iratok fényében, különös tekintettel Pál apostol leveleire Összefoglaló Bethlen terem |
||
19:00 |
Vacsora Konviktus |
Időpont | Előadó / Felelős | Esemény | |
---|---|---|---|
07:30 |
Reggeli Konviktus |
||
08:30 |
Reggeli áhítat Bethlen terem |
||
09:00 |
Egyház a társadalomban – társadalom az egyházban Összefoglaló Bethlen terem |
||
11:00 |
Jövevények és idegenek. Eszkatológiai identitás és öntudat Péter első levelében Összefoglaló Bethlen terem |
||
13:00 |
Ebéd Konviktus |
||
15:00 |
Mi köze van Athénnak Jeruzsálemhez? A korai keresztyénség és a nem-keresztyén társadalom viszonya Összefoglaló Bethlen terem |
||
17:00 |
Az Erdélyi Református Egyház és az erdélyi románság kapcsolata Összefoglaló Bethlen terem |
||
19:00 |
Vacsora Konviktus |
Időpont | Előadó / Felelős | Esemény | |
---|---|---|---|
07:30 |
Reggeli Konviktus |
||
08:30 |
Reggeli áhítat Bethlen terem |
||
09:00 |
Kapcsolati perspektívák „egyház és világ” találkozásában Összefoglaló Bethlen terem |
||
11:00 |
Teológiai oktatás és erdélyi református lelkipásztori szolgálat Összefoglaló Bethlen terem |
||
13:00 |
Ebéd Konviktus |
||
15:00 |
A gyülekezet / az egyház belső élete, mint kívülre (a világra) néző szolgálatának forrása Összefoglaló Bethlen terem |
||
17:00 |
A népegyházi jelleg és a kisebbségi helyzet hatása a református egyház és lelkipásztor társadalmi szerepvállalására Összefoglaló Bethlen terem |
||
19:00 |
Vacsora Konviktus |
Időpont | Előadó / Felelős | Esemény | |
---|---|---|---|
07:30 |
Reggeli Konviktus |
||
08:30 |
Reggeli áhítat Bethlen terem |
||
09:00 |
A református identitásképzés mint társadalmi hozzáadott érték Összefoglaló Bethlen terem |
||
11:00 |
Halász a hálóban, egyház a világ háló(szobá)jában. A lelkészképzés következő tíz éve a bibliai küldetés, történelmi örökség és a társadalmi realitások tükrében Összefoglaló Bethlen terem |
||
13:00 |
Ebéd Konviktus |