Az egyház rendeltetése, hogy benne kiábrázolódjék a világ teremtésének célja: Istennel és a teremtménytársakkal való harmonikus közösség. A közösségen belüli perikhorétikus kölcsönösségben ismerhető fel egyedül Isten szentháromságos léte. Az egyház az igazi politika inkarnációja a világban.

Az Újszövetség szövegállományát figyelembe véve általában igen keveset mondhatunk az ember megigazításáról, jóllehet reformátori örökségünknek megfelelően ebben foglalható össze megváltásunk titka. Egyházi gyakorlatunkban ezt a kérdést leginkább a reformációra emlékezve feszegetjük. Akkor is azt tapasztaljunk, hogy viszonylag kevés, és a fogalmi zártsága miatt alig oldható textus áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy kilépve a nehézkes dogmatikai nyelvezetből a prédikáció vagy a gyülekezetnek szánt rövidebb előadás szintjén bontsuk ki azt, ami a megigazulásról világossá tehető.

A Radikális Ortodoxia kortárs teológiai irányzat az angolszász akadémiákon. Legmeghatározóbb alakjának, John Milbanknak egyik programadó írását vizsgálom, melyet ’Posztmodern kritikai augusztinianizmus’ címmel tett közzé. Az írás alcíme: rövid summa negyvenkét válaszban fel nem tett kérdésekre. Az áttekinthetőség kedvéért a szerteágazó három és fél tucatnyi választ négy nagyobb tematikus egységbe tömörítem, a következő beosztással. Az első egységben a teológia új helyzetéről szóló gondolatokat mutatom be (a posztmodern, szubjektum, narratíva, nihilizmus fogalmak mentén).

A Zsoltárok könyve Targumának keletkezési idejét általában az i.sz. 4-6. századok közötti időszakra datálják, bár az is lehetséges, hogy több korszak anyagát is beledolgozták a ma ismert targumszövegbe. Philip Alexander véleménye szerint a Zsoltárok könyvének Targuma azok közé a targumok közé tartozik, amelyek tartalmazzák a szöveg alapfordítását, és ehhez fűzik magyarázó megjegyzéseiket. Általában véve a Zsoltárok könyve Targumában több helyen előfordul historizáló exegézis, valamint olyan szövegrész, amely a maszoréta szöveg előtti állapotokat őrzött meg.

A Fil 2,12–13 magyarázata két sajátos értelmezési problémával szembesít: milyen értelemben beszél Pál az üdvösség véghezviteléről a keresztyén ember lehetőségeként, amikor ő azt rend szerint Isten kizárólagos kegyelmi tettének tekinti, és hogyan viszonyítható egymáshoz az isteni és emberi munkavégzés a végső üdvösségre nézve úgy, hogy a kettő el ne nyomja egymást, az emberi cselekvés pedig ne váljon az isteni üdvmunka feltételévé.