Mielőtt arra hívnánk az Olvasót, hogy beszámolónk során gondolatban tekerjen velünk, szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik bár személyesen nem lehettek jelen, munkájukkal és döntéseikkel mégis hozzájárultak ahhoz, hogy ez az élmény megvalósulhasson. Köszönjük Sógor Árpádnak a sok háttérmunkát, és a teológia vezetőségének a támogatását.

Huszonhat diákkal és egy frissen végzett kollégával indultunk el kalandos utunkra. Minden reggel a Jó Atya lábaihoz kucorodtunk, igét hallgattunk, énekeltünk, áldást kértünk.

Balatonfüreden a négykerekűeket kétkerekűekre cserélve, a ragyogó őszi napsütésben nekivágtunk a sok kalandot ígérő Balaton-körnek. Minden napnak megvolt a szépsége és a kihívása is.

Az elindulás napján gyönyörködhettünk az őszi tájban, ugyanakkor a dimbes-dombos nyugati oldal nem kevés erőfeszítést kívánt. Első állomásunk a Tihanyi Bencés Apátság volt, ahol Jeromos atya nemcsak idegenvezetést biztosított számunkra, hanem személyesebb, a lelkészi identitást, elhívást érintő kérdésekről is beszélt nekünk. Öröm, kíváncsiság, nyitottság és testvéri szeretet lengte be a légkört.

A napunk vége nehezebb volt, mint gondoltuk. Kiderült, hogy a GPS által kiszámolt 2,5 óra nem tartalmazta a szükséges pihenőket, így az erőltetett menet ellenére is csúszott egy órát a program. A badacsonyi ízek viszont oldották a feszültséget és a stressz helyét átvette az öröm és a megelégedettség.

A második napi terep sem volt egyszerű, de a festői táj és a keszthelyi Festetics-kastély látványa, története, gyönyörű könyvtára elfeledtette velünk a bringák lassan kényelmetlenné váló ülését. Bár a Balaton vize igencsak sekélyessé vált, a diákok még csobbanhattak egyet a beköszönő lehűlés előtt.

Harmadik napra esőt, hideget ígértek a meteorológusok, igyekeztünk hát a leghosszabb távot mihamarabb letekerni (70 km). A hűs szellő ellenére élveztük a sík terepet. S néhol vidáman, kacarászva haladtunk, mit sem sejtve arról, hogy létezik egy különös nevű gyomnövény, ami a nyár közepétől az őszi fagyokig megkeserítheti egy-egy bicajos útját. Ha hirtelen lapos lesz a kereked, tudhatod, hogy nagy valószínűséggel egy királydinnyével találkoztál. Minket sem került el, avagy mi sem kerültük ki őt… No, de nem keseregtünk sokáig, mert a BalatonBike365 fél óra alatt hozta is a csere-kerékpárt.

Az utolsó napra is bőven jutott a kihívásokból. Ha az első két napon a változatos domborzat, a harmadikon a hosszabb táv és az alacsonyabb hőmérséklet jelentett nehézséget, a negyedik napra a kaptatók és a hideg mellé néhány jó erős zápor is megörvendeztetett bennünket. És igen, van az a pont, amikor ez már nemhogy nem zavar, hanem nevetni is képes vagy miközben érzed, hogy az esővíz fel-le jár a lábujjaid között. Aki úgy érezte reggel, hogy nem szívesen tenné ki magát ennek az élménynek, áthajókázott Siófokról egészen Balatonfüredig.

A megtett út, a nehézségek ellenére való kitartás, a váratlan események felnőtt módra való kezelése, megoldása, a csendes vagy épp beszélgetéssel fűszerezett egymás mellett tekerés mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy az új tanév kezdetét valami más, valami különleges légkör lengje be. Máshogy csengenek a „Jó újra látni!” mondatok; s a szívünkben biztos helyre rejtett KaTHarzis-kör hisszük, hogy nemcsak azok számára jelent többletet, akik jelen voltak, hanem a PTI egész közösségére kiárad.

Hadd zárjuk a beszámolót egy közösen szőtt imádsággal.

Mennyei Édesatyánk!
Hála az első szó, ami eszünkbe jut az elmúlt hétről. Hálásak vagyunk Neked, Urunk, hogy velünk jöttél, hogy ezen a kiránduláson is végig a szívünkben voltál, vigyáztál ránk a túra alatt, és épségben hazaértünk. Köszönjük Neked az erőt, amit a lábainkba adtál, és hogy amikor a lábunkat nem kímélve kellett tekernünk, akkor Te társakat küldtél mellénk.

Hálásak vagyunk, hogy felfedted nekünk a közös tekerés közben: az önzőség, a büszkeség hajszolása szétszakít és rombol, míg az alázatos szeretet a másik iránt összekapcsol és épít. Köszönjük, hogy ez az út megtanított minket arra, hogy még inkább hálásak legyünk a közösségért, amelyhez tartozunk. Megmutattad, mennyire fontos a közösség húzó és megtartó ereje és a bajtársiasság. Hálásak vagyunk azokért a társakért, akiket mellénk adtál, akik motiváltak, megtartottak és bátorítottak minket.

Mennyei Édesatyánk, áldott legyen a Te háromszor szent neved, amiért erőt adtál erőtlenségünkben, és kitartást reményvesztettségünkben. Amikor úgy éreztük, hogy egy métert sem tudunk már tovább tekerni, és teljesen belefáradtunk, megmutattad azt, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Hálásak vagyunk, hogy tekerés közben feszegethettük a határainkat, állóképességünket, és hogy amikor mi feladtuk volna, Te hátulról toltál minket egyenest a célig.

Köszönjük, Urunk, hogy az út során megerősítetted bennünk: minden nehéz bökkenő után jön egy könnyebb szakasz, amiért érdemes megdolgozni. Hálásak vagyunk, hogy ez az út megtanított minket arra, hogy az emelkedőkön elég mindig csak a következő métert megtenni. Néha nem látjuk, hol ér véget a kaptató, mégis érdemes tovább haladni, mert a kitartás mögött egyszer csak ott vár a lejtő. Így az életben is elég lehet, ha a következő lépést kérjük és kapjuk meg Tőled, hisz elég tudnunk azt, hogy életünk térképe a Te kezedben van. Hálásak vagyunk, hogy megmutattad: olykor csak sok fájdalmon keresztül és kitartó állhatatosság által érkezhet el életünkben az áldás, és hogy a csendben elhordozott, hűséggel viselt szenvedés mindig meghozza gyümölcsét.

Köszönjük, Urunk, hogy ez az út megtanította nekünk, hogy a lelki utak sokkal nehezebbek és fárasztóbbak, mint a fizikai látású ember előtt álló hosszú, keskeny bicikliutak. Hálásak vagyunk, hogy pikkelyek helyett tisztánlátással gazdagítottál minket, s azért is, hogy isteni erőddel és hatalmaddal lehetővé tetted, amit eddig mi, sokan, lehetetlennek gondoltunk. Nincs Nálad nagyobb!

Hálásak vagyunk, Urunk, hogy a tekerés közben nem csak az előttünk álló távra tudtunk koncentrálni, hanem csendben figyelhettünk és csodálhattuk a Te teremtett világod szépségeit, apró részleteit. Ebben a csendességben tudtunk a leginkább önmagunkra, társainkra, de legfőképpen Rád hangolódni és figyelni. Köszönjük, hogy a természetben, társaink mosolyában oly sokszor megláthattunk Téged. Teremtő hatalmadat dicsérte a táj és az út, amelyen végighaladtunk.

Hálásak vagyunk azért is, hogy megtapasztalhattuk biciklizés közben, hogy nem kell háttérzaj vagy zene, dalra fakadhatunk mi magunk. Köszönjük ezt a csendet, amelyben még inkább Rád figyelhettünk.

Köszönjük, Urunk, hogy megmutattad számunkra azt is, hogy egy megfelelő ember jelenléte az életünkben képessé tehet minket olyan dolgokra is, amiket egyedül már rég feladtunk volna. Köszönjük mindazokat, akiket mellénk adtál, és hogy általuk megtapasztalhattuk a Te gondviselő kezed munkáját és szeretetét.

Hálásak vagyunk, Atyánk, mindazért, amit ezen az úton tanítottál, megmutattál nekünk: az alázatot, a közösség megtartó erejét, a kitartást, a csendet, a teremtett világ szépségét, és azt, hogy amikor mi már nem tudunk továbbmenni, Te akkor is tudsz vinni minket.

Köszönjük, hogy velünk jöttél, velünk tekertél, erőt adtál erőtlenségünkben, és végig a szívünkben voltál.
Áldott legyen a Te háromszor szent neved mindezekért! Ámen.