„Ha tehát száddal úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz” – mondja Pál apostol (Róma 10,9). Bibliai szövegek sokasága tanúsítja, hogy ebben a bibliai kultúrkörben a személyes hit soha nem volt magánügy. Ennek megvallása, nyilvánosság előtti felvállalása az Istennel kapcsolatba kerülő ember számára nem csupán lehetőség, hanem mindenkori kötelesség is. Történeti perspektívában szemlélve azt látjuk, hogy hitvallás tartalma időről-időre, különböző tényezők figyelembe vételével változott ugyan, viszont a hit nyilvános megvallásának a ténye, mint a hívő ember önazonosságának, hovatartozásának az explicit megjelenítése minden korban jelen volt. Az egyház történetében a hitvallások úgy állnak, mint valami mérföldkövek az Istennel együtt megtett út mentén. Egyszerre mutatnak visszafelé, az eddig megtett útra, és jelzik azt is, hogy a cél még odébb van. A hitvallás nem a célba ért hívő közösség kánonja, hanem az úton levő szentek útjelzője. Egyszerre jelzik az utat annak, aki azon jár, és szolgálnak intő jelül ott, ahol valaki eltért a kijelölt, közös ösvénytől.

A világban az Isten útját kereső egyház számára fontos újra és újra számba venni ezeket a mérföldköveket, és fontos újakat állítani a következő nemzedéknek. A Protestáns Teológiai Intézet által szervezett továbbképző célja az, hogy a teológia különböző szakterületei mentén egy-egy átfogó, szintézisszerű előadás keretében, vagy konkrét példákon, mélyfúrásokon keresztül állítsa az egyházat szolgáló lelkipásztori közösség elé a hitvallás kérdésének a fontosságát. Az előadások, szemináriumok visszatekintenek korábbi bibliai, óegyházi, reformátori példákra, anélkül azonban hogy szem elől tévesztenék a mai egyház összefüggésében a hit megvallásának égető, gyakorlati megoldásra váró kérdéseit és problémáit is.