Prófétai imádság
Atya, Fiú, Szentlélek Istenünk! Eléd állunk, megszólítunk téged, kimondjuk neved, felséges Úr. Úgy illik, hogy hálát adjunk neked, első szavunk a köszöneté legyen. De Istenünk, mi, akik naponta többször is összetesszük a kezünket, sokszor már gépiesen ejtjük ki ezeket a szavakat, hogy hála, áldás, köszönet. Pedig van miért hálát adnunk. Tanévet kezdhettünk úgy, hogy nemcsak láthatjuk egymást, de kezet is szoríthatunk egymással. Az első hét, amely az újbóli találkozás öröméjé, valóban sok jó beszélgetéssel telt. Igéd szólt ismét minden reggel, órákon újra titkaid kerültek terítékre. Sok tervet szőhettünk az új félévre, és most messziről érkezett vendégeinkkel együtt állunk hajlékodban. Igazán kimondhatnánk, hogy köszönjük. De olyan üresnek hangzik ez a szó. Olyan kevés, kopott és szegényes, már-már abszurd kimondani is. Míg mi beszélünk, te cselekszel. De nálad a kettő úgyis ugyanaz, a szó és a tett, nekünk pedig sokszor a szavaknál is gyengébbek tetteink. Vedd hát azt, amit adni tudunk, ezt a keveset, elnyűttet, semmit, és te formálj belőle új világot, kedved szerint való eget és földet, amelyen lakhatunk.

Szárnyalni akarunk! De nem vasmadár füstös szárnyán akarunk feljutni hozzád, hanem azt akarjuk, hogy a lélek megszabaduljon a földi kötözöttségek gravitációs terétől, és felszusszanva egy kicsit köszöbödre kuporogjunk. Szavaddal takarót teríts ránk, és a Lélek tüzénél forralt itallal melengesd át a világi közönytől meghidegedett szívünket. Gyújtsd meg igéd szövétnekét, hogy lássunk. Hirdesd szavadat, hogy halljunk, szólj hozzánk, hogy értsünk. Engedj a mai napon is közelebb kerülni ahhoz a titkos felismeréshez, hogy mit is vársz tőlünk, mit kell nekünk tennünk. Legyen ebben eszközöd a mai istentisztelet, és hadd legyünk kegyelmednek tárgyai. Az igéből legyen élet. Ahogy egykor testet öltött szavad fiadban, úgy járjon át bennünket is a kijelentés, és testesítsük meg tanítványaidat ebben a világban. Ehhez mi gyengék vagyunk. Erősíts hát, készíts a mai napon is erre.

Sokan vagyunk, sokféle kérdéssel, különféle érzésekkel. Még mi magunk sem tudjuk, minek örülünk, miért búsulunk. Legyen az egy ige ezer válasszá előttünk, ahol kell bizonyosságra vigyen, ahol kell eltántorítson, ahol nincs tanács, döntés szülessen, ahol valami fáj és bánt, igéd szenvedést enyhítsen. Fiad ezt cselekedte itt közöttünk. Szentlelked által tedd meg most is, itt is nekünk. Atya, Fiú, Szentlélek Istenünk! Ámen.

Igehirdetés:
2007-ben, a német szóbeli érettségin a tételek között még szerepelt a példaképek témája. Kit és miért tart valaki követendő példának? Mi az, amiben érdemes rá figyelni, hasonlóan eljárni az élet különböző területein. Bevallom, nem szerettem ezt a témát. Gyerekesnek éreztem, hogy egy 18 éves fiatalember azt mondja, hogy olyan akar lenni, mint XY. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy teológiára készülvén, de egyáltalán keresztyénként, valamilyen bibliai szereplőt illene mondani. De azért az mégsem jött volna a számra sehogy sem, hogy pl. az én példaképem Mózes, az meg még kevésbé, hogy én olyan akarok lenni, mint Jézus. Az már azonban igaz, hogy az ember akarva akaratlanul mintákat lát és ismer fel maga körül. Az egyiket jónak, követendő példának tartja, a másikat elutasítja. Ha olvasunk egy könyvet, vagy nézünk egy filmet, valakivel mindig azonosulunk, és valakit ki nem állhatunk. Természetes dolog ez. Hitünk is így igazodik a Szentírás nagy személyiségeihez. Pl. Mózeshez. És ha az idei teológustalálkozó témája a hivatás hídjai, nézzük meg a mai alkalommal, milyen példát vehetünk róla, akit a prófétatörvény a prófétaság etalonjaként említ. Még konkrétabban nézzük meg, ki is Mózes, milyen jelentősége van, hogy a mózesi próféta népe fiai közül támad, és mit jelent az, hogy Isten olyan prófétát támaszt, mint Mózes.

Ha vannak a Bibliának jól ismert történetei, a Mózes elbeszélések mindenképpen azok. Mind jól ismerjük a halálra üldözött nép sorsát, a fián meginduló anya történetét, aki vízre teszi le gyermekét. A fiút a fáraó lánya találja meg, aki így kiváló körülmények között nevelkedhet. Ő mégis hű marad népéhez, védelmezi őket. Megöl egy egyiptomit, amiért menekülnie is kellett. Majd juhásznak szegődik. Bujdosása földjén mégis küldetést kap, és 80 éves korában Isten azzal bízza meg (Ex 7,7), tárgyaljon a fáraóval és vezesse ki a népet. Ezután következik 40 év vándorlás a Sínai félszigeten, ahol Mózes egyrész átveszi a Tízparancsolatot, másrészt számtalan csodát tesz általa Isten. Mózes tehát a szabadítás eszköze, egy történelmi távlatokban mérhető népvezér személyiség.

Vannak azonban a történeteknek egyéb részletei is, amelyek árnyalják a képet. Mózes agyonüt egy egyiptomit, aminek részleteiről nem sokat tudunk. Idegen asszonyt vesz feleségül. Isten megbízását sem vállalja elsőre, Istennek győzködnie kell ezt az aggastyánt. A népe, akiért mindezt megteszi, az Ígéret földjének kikémlelése után meg akarja kövezni, csak ne kelljen elfoglalni az új hazát. Ezenkívül is mindenki lázad ellene: testvérei, a léviták, és a nép megszámlálhatatlan alkalommal. Annak körülményei ugyan tisztázatlanok, hogy miért nem mehet be Mózes az Ígéret földjére, de tudjuk, hogy épp a kémlelés története után Isten megharagszik rá. Csak távolról nyer bepillantást oda, amiért oly sokat szenvedett. Mózes ezek fényében nemcsak erőskezű vezető. Mást is el lehet mondani a töreténetek alapján. Mózes egy embergyilkos csobán, egy akadékoskodó vénember, népe kárára házasságra lépő férfi, és még Isten ellen is olyat vét, amiért elveszti az ígéretet. Mózes tehát ember, olyan mint te meg én. És noha ez a kép, amit felvázoltam évszázados hagyományok fejlődésének szinopszisából áll össze, mégis ott van mögötte egy olyan személy alakja, aki bizony nem mindenben a tökéletes. Sőt. Jó nekünk erre figyelnünk, amikor a prófétatörvény őt kezeli a prófétaság mércéjeként. Isten olyan prófétát támaszt, mint Mózes.

Mindjárt tovább is foglalkoztat bennünket a kérdés, hogy mit jelent, hogy Isten olyan prófétát támaszt, mint Mózes, de most ezen a ponton hadd szűrjük le magunknak az első üzenetet a mózesi tágabb hagyományból. Isten nem szenteket hív el, nem tökéleteseket állít szolgálatba. Mózes nem azért kerül középpontba, mert bűntelen lenne, hanem mert Isten választja ki őt. Ez rád is igaz. A szolgálatban nem az számít, hogy mit tettél eddig, hanem hogy mit tesz Isten általad. Nem az a mérvadó, mit gondolnak az emberek, hanem hogy mit határozott Isten felőled. Prófétának nem születni kell, hanem Isten tesz azzá. Lehet nem mennek könnyen a vizsgák, te sem értesz úgy a beszédhez, akárcsak Mózes. Lehet te is inkább a biztos kenyér mellett maradnál a Hóreb mellett, és Isten csak küldje, akit küldeni akar. De „ha az oroszlán ordít, ki ne félne? És ha az Úr szól, ki ne prófétálna?” (Ám 3,8) De talán még azzal sem változik sok minden, hogy szolgálatba állsz. Mózes a pusztában vétkezett, mondjuk így: a csodálatos szabadítás megvalósítása közben. Attól még kivezette a népet, viszont ő maga kívül kellett maradjon. Lehet te is ugyanolyan indulatos maradsz, mint azelőtt voltál. Továbbra is viaskodnod kell saját személyiséged nemkívánatos jegyeivel, de attól még „próféta által hozza ki az Úr Izráelt Egyiptomból” (Hós 12,14). A prófétát az Úr támasztja.

Egyik feltűnő jegye a prófétának, hogy Izráel fiai közül, szó szerint „a te atyádfiai közül” támad. A prófétatörvény saját gondolatiságában a jövendőmondók, jelmagyarázók, igézők, varázslók a népek közül valók, míg a próféta Izráel fiai közül való. Ez annál is inkább szembeötlő, minthogy mind a Biblián kívüli források, mint a bibliai szövegek beszélnek a prófétaság intézményéről Izráelen kívül, ld. Bálám története, és a varázslásról a választott nép körein belül ld. az endóri halottidéző asszony. Ha ez így van, akkor vajon miért beszél a szöveg idegenként a varázslásról, és sajátként a prófétaságról? Semmiképpen nem azért, mert a deuteronomista ne lett volna tisztában a fenti tényállással, hanem sokkal inkább teológiai üzenete van ennek. A jóslás, varázslás stb. lényegét tekintve idegen a jahwizmus szentírási formájától. Ezek a válaszkeresésnek illegitim formái, amelyeket az elbeszélői keret az idegen népek köré helyez. Ugyanígy a próféta sem önmagában izráeli találmány, de a Jhwh-próféta mindenképpen az.

A prófétát és a jövendőmondót egy dolog köti össze, mindkettő feleletet ad egy választ kereső ember kérdésére? Pl. beteg vagyok, meggyógyulok-e? Csatába készülök, megmenekülök-e? De ameddig a varázslás során és a mantikum különféle eszközeivel én kényszerítem ki a választ a nem látható világ médiumain keresztül, addig a prófétának Isten jelenti ki magát. Ellentétes irányultságú folyamatokról van tehát szó, bár a célját tekintve mindkettő ugyanarra néz.

A prófétának a jövőt Istentől kell elkérnie, és nem magának kell választ adnia. Varázslók azonban ma már nem nagyon vannak, legalábbis városi közegben nem nagyon veszik komolyan őket. Vannak azonban más mindentudó megmondóemberek, a jövőt statisztikák alapján megjósoló látnokok. Távol legyen, hogy az ókori varázslást bármilyen szinten párhuzamba állítsam a jelen tudományos eredményeivel. Azért mégiscsak el kell mondani, hogy Isten embereinek a jövőt nem a szociológusok statisztikáiból, nem az etnikai változások tendenciáiból, még kevésbé a közvélemény pesszimista hangulatából kell levonnia. Ezek a hívő számára idegen eszközök. Abban az esetben, ha Isten kijelentését nélkülözik, illetve azzal semmilyen szinten nem számolnak, számunkra csupán a pogányság modern relikviái. A próféta térden állva kéri el népe számára a választ, és maga áll a résre (Zsolt 106,23), hogy fordítson népe sorsán.

Itt ismét fontos arra figyelnünk, hogy a próféta népe közül támad. Nem idegen számára Izráel sorsa. Jer úgy hirdeti a fogságot, hogy maga is tömlöcben van, és az élete hajszálon függ. Ez úgy beszél a rabság gyászáról, hogy maga nem gyászolhatja meg feleségét. Hós-on keresztül Isten elpanaszolja a megcsalt félj tragédiáját, miközben Hós maga is szenved felesége hűtlensége miatt. A próféta nem a templom hűvöséből szemléli a zarándokok forró útját, hanem maga is verítékben fürdik nehéz utakon. Csak az a próféta, aki egy a néppel, érzi, éli annak drámáit és örömeit. Úgy nem leszel próféta, hogy bent laksz a városban, és hétvégén kijársz prédikálni. Az nem hiteles, hogy panaszkodsz nincs ifis és vallásórás, de a gyerekeidet te is máshová járatod iskolába. Az nem ige, hogy hirdeted, maradjatok meg a végeken, de közben naponta nézed az új meghirdetett pályázatokat. Mindez legfeljebb fizetett kuruzslás, az Isten szenvedő szolgájától idegen képmutatás. És igen tudom, hogy milyen nehéz kérdések ezek, és mennyire a húsunkba vág. De Isten igéjét nem lehet megmásítani, és az elvi igazságot ki kell mondani, hogy döntést hozz a magad számára. Mi akarsz lenni: a fizetését megszolgáló, szolgáltatást nyújtó „igé-ző”, vagy a népe sorsában fájdalmasan osztozó igehirdető? Csak ez utóbbi lehet olyan, mint Mózes.

A legnehezebb kérdés továbbra is az, hogy mit jelent, hogy a próféta, olyan lesz, mint Mózes. Nyelvileg lehetséges, hogy az „olyan mint Mózes” szintagma a próféta szolgálatba állásának módjára vonatkozik. Isten úgy támaszt majd prófétát, ahogy „engem is támasztott”, azaz, ahogy Mózest. A szükségben szabadító támad. Mégis sokkal valószínűbb, hogy itt a mózesi minőség a próféta személyére vonatkozik. Mózes tekintetében a prófétai mivolt nem a jövő dolgainak kijelentésében nyilvánul meg, hanem abban a rendkívüli megjegyzésben, hogy Mózessel szemtől-szemben beszél az Úr (Num 12,8; Deut 34,10). De még ennél is fontosabb, hogy mit mond neki ebben a nagyon is intim kapcsolatban: egyszóval a Tórát, a Sínai kijelentés tartalmát, kultikus és szociális törvényeket.

Az új Mózesnek nem új törvényeket kell mondani, de az, amit mond, annak összhangban kell lennie a Tórával. Ahogy a Deut 13,1 fogalmaz, konkrétan a prófétára vonatkozóan, a prófétának ahhoz semmit sem szabad hozzáadnia vagy elvennie, amit Isten megparancsolt. Az új prófécia nem egyszerűen tóramagyarázat, de a Tórának nem mondhat ellent. És talán tartalmában is hasonló kell legyen. Ha megnézzük, a fogság előtti próféták témájukban a Tóra törvényeiben megjelenő kérdéseket érintenek: társadalmi igazságtalanság Ámósznál, bálványimádás Hóseásnál és így tovább. A próféta Isten új kijelentésének eszköze, amely azonban teljes mértékig összhangban áll a kijelentett alapelvekkel. Persze a sorrend fordított, először volt prófécia és azután törvény, mi több a törvény a sok prófécia kvintesszenciája. A prófétatörvény látásában mostantól a próféciának kell igazodnia a törvényhez.

Tradíció és innováció. E kettő elegye a mindenkori mózesi prófécia. Nem a régi szó szerinti megismétlése, nem is csak egy levegőben lógó új eszme, egy jó ötlet, hanem egy a múltat, jelent és jövendőt átölelő folyamat. Szokás ezt a fa képével szemléltetni; a gyökér és a korona viszonyával. Ismernünk kell a gyökereinket, a történelmet, hogy honnan jöttünk, mi a múltunk, hogy tudjuk, hogy hová tartunk. Ez igaz Isten igéjére is. Tudnunk kell mit tett Isten értünk, hogy tudjuk, mi lesz ezután. De talán nem tévedek, ha azt mondom, talán néha túl sokat is nézünk hátra, egyházunk múltjába. Büszkék vagyunk múltunkra, a tekintélyelv alkalmazásával zárunk rövidre kérdéseket, mert ez így volt eddig is, és ez tartott meg bennünket, hangoztatjuk sokszor. De a fának se a gyökerét esszük. Az új prófécia nem lehet a régi nyelvi revíziója. Ettől többről van szó. Oly dolgokat is meg kell fogalmaznunk, legalábbis ebben a modern világban, amelyek az ige szellemiségével, és nem annak betűjével állnak kapcsolatban. Ennek végső nagy példáját Jézus adta nekünk. Az egyházatyák sokasága a mai alapigét épp rá vetítették ki: ő lesz az új mózesi próféta. És az ige bár nem egyetlen személyről beszél, Jézus kétségkívül egy új Mózes volt, aki új nyitotta meg az új szövetség útját számunkra, hogy a régiből egy jottányit nem tett érvénytelenné, hanem teljes mértékig betöltötte azt. Mi Isten válasza a klónozásra, a genetikailag módosított embriók kihordására, a béranyaságra, a mesterséges intelligencia által vezérelt légicsapások pusztítására, a klímakatasztrófa teodícea kérdésére és sok más hasonló kérdésre? Azt mind érezzük, azt hiszem, hogy nem egyszerűen egy ÓSZ-i vagy ÚSZ-i ige, hanem egy abból kiinduló, az imádság alázatában formálódott, új, egyházi válasz, amely a Szentlélek kézjegyét viseli magán. Mindezt annak tudatában tehetjük, hogy az Úr ígérte: prófétát fog támasztani, olyat, mint Mózes. Ki ez a próféta? Te magad vagy! Akárki légy, ha Isten elhív, felvállalod néped sorsát, és az igén tájékozódva keresed az új válaszokat, te leszel, aki Mózes nyomdokain jársz, és egy népet elsegítesz az Ígéret földjének határáig. Ott majd a Krisztus által megnyílt kapuk várnak, hogy bemenjenek, akiknek elkészíttetett. Ámen.

Nagy imádság:

Atya, Fiú, Szentlélek Istenünk! Köszönjük igéd szavát. Köszönjük, hogy te, aki egy szavaddal teremtetted a világot, azóta is folyamatosan szólsz, hogy jobbá tedd azt és benne bennünket. Ez alkalommal is erősíteni és bátorítani akarsz minket. Hálát adunk ezért. A hivatásunkról beszéltél nekünk, és mi sokszor nem tudunk különbséget tenni a jobb és a bal kezünk között, nehogy küldetésünket felismerjük, tisztában legyünk megbízásunkkal. Sokszor beszélnek arról, hogy te megszólítasz embereket. Kérünk, hogy szólítsd meg minket is valamilyen úton-módon, emberek, szövegek, énekek vagy bármi más által, csak értsük akaratodat az életünkkel kapcsolatosan.

Mózes nem volt tökéletes, de elvégezte feladatát. Mi, ha nem is öltünk embert, de jobbak nem vagyunk a Deákné vásznánál mi sem, és egy kis irigységért, bosszúvágyért, áskálódásért, mocskolódásért, ahogy mondani szoktuk, nem kell nekünk sem a szomszédba mennünk. De ezen felül is úgy érezzük, hiányzik sok készségünk ahhoz, hogy a mózesszékbe üljünk, vagy valóban vigasztalni tudjunk. Te mégis minket akarsz küldeni. Tégy hát alkalmassá, ha már elhívtál, adj erőt, ha már munkát rósz ránk az aratásodban.

A próféta egy kell legyen a néppel. Ez könnyű a színmagyar, gazdag, nagyvároshoz közeli falvakban, ahol még mindig megsüvegelnek bennünket. De nem akarunk kisebbségbe kerülni, nem akarunk kiöregedő 5 falu papja lenni, nem akarjuk ingáztatni a leendő gyermekeinket. Nem vagyunk mi nagyravágyók, Urunk, de nehéz szívvel gondolunk erre, és inkább legeltetnék apósunk juhait a Hóreb lábánál. Te egyengesd meg szívünkben az indulatot, tedd, hogy átadjuk magunkat vezetésednek, és karrierépítés helyett állandó isteni ügyelet legyen szolgálatunk, ahol hívásodra rögtön útra kelünk.

Sok új választ várnak tőlünk. De mi tőled várjuk ezeket, Urunk. Olyan dolgokban kell tájékozottnak lennünk, ahol még a kérdést is nehezünkre esik megérteni, nemhogy a választ meg tudnánk fogalmazni. Add, hogy igéd talaján állva ki tudjuk mondani akaratodat. Adj bátorságot a betű helyett a lélekkel választ adni, és a múltba tekintés helyett a jövő kihívásai elé nézni. Adj nyitottságot, bölcsességet, határozottságot, és legfőképpen egységet közöttünk. Munkálja ezt ez a találkozó is. Legyünk szolgatársak, testvérek, de legalább egyszerűen csak jó emberek. Bárcsak az Úrnak minden népe próféta volna (Num 11,29). Akkor nem lenne háború, nem lenne kizsákmányoló árszabályozás, nem lenne áskálódás és semmi olyan, ami elválasztana bennünket egymástól. A Mózes lelkét áraszd ránk, mint egykor a 70 vénre, de áradjon az a világban szerte szét, hogy a Sionnál legyen találkozója minden népnek és nemzetnek, a mienkkel együtt, amelynek pásztorává tégy bennünket. Így áldj meg bennünket, Atya, Fiú, Szentlélek Istenünk! Ámen.