Prófétai imádság:

Mennyei Édesatyánk Megváltó Jézus Krisztus által a Szentlélek egyességében. Íme, felgyűlt eléd templomos néped, a te nemzetséged Uram, akit névről és az anyaméh előttről ismersz. Eléd gyűlűnk, hogy hálát adjunk neked, hogy eléd hozzuk életünket, és hogy igazgasd jelenünket és jövendőnket. Imádunk Atyánk ezért a lehetőségért, hogy te mindig hazavársz minket, igéd kosara előkészítve, a kegyelem asztala megterítve, és az üdvösség munkája készen öröktől fogva, mert nálad van kezdőpontja és végcélja a mindenségnek és benne nekünk, kis porszemeknek.

Ma különösen azért adunk hálát, mert az üdvösség útja, országod eljövetele nem akadt meg a kereszten, mert feltámadtál, és igéd terjedése akkor sem szűnt meg, mikor János apostol a tieid közül utolsónak lehelte ki űzött lelkét, hanem igéd útja egyházat története lett, amelyben mi is állunk, és élő kövekké épülünk. Köszönjük neked, hogy minden sötét időben rendelsz csillagokat, amelyek Krisztus születésére mutatnak, és nekünk tőled ragyognak. Így áldunk téged azért, hogy rendelted reformátorainkat, akik igédet és téged újonnan olyan tisztán és igazán hirdettek, hogy ismét megláthatunk általa téged. Add, hogy méltó utódaik legyünk, akik téged igazán szolgálnak.

Egyedül a hit kössön hozzád, ne bízzunk se érdemeinkben, sem erőnkben, se más teremtményben, hanem tőled elszakaszthatatlan bizalommal valljunk meg téged. Adj hitet a földnek, hiszünk, légy segítségül a mi hitetlenségünknek.

Egyedül a kegyelem tart meg, add hát, hogy kegyelmedre bízzuk magunkat, és ezt ne csak akkor, amikor már minden más kötél szakad, hanem kezdettől fogva teljesen. Te látod mennyire rád szorulunk. Betegek, megtörtek, magányosok, gyászolók, emlékezők, lelki terheket viselők vagyunk. Kegyelmed kísérjen bennünket mindenkor, reggel keljen a nappal, éjjel simítsa el párnánkat álmunk előtt.

Egyedül az írás, amely rólad tesz bizonyságot, az legyen útmutatónk, az forogjon előttünk életünknek minden napján. Könyörgünk, segíts, hogy Igédnek tanításától semmi el ne tántorítson. A hamis tudományok szövevényét és a gonosz tervet te rontsd meg, hiúsítsd meg az ellened támadók ármányát, hogy szavad tisztán hallgassák azok, akit benned hisznek és Téged keresnek.
Egyedül Krisztus váltságunk záloga, add, hogy üdvösségét másnál se ne keressünk, se ne gondoljuk, hogy kapunk csak nálad. Krisztus vére mos meg minket, megtöretett teste tesz bűneinkért eleget. Add, hogy ez legyen mindenkor előttünk. Fiad feltámadott, és ez bíztat mi is feltámadunk. Engedd így emlékeznünk a sírok mellől szeretteinkre, mint akik tudjuk, aki hisz annak örök élete van.
Imádunk Téged Istenünk, hogy a mai napon is ezt el akarod mondani nekünk, ismét szólod az örök élet beszédét, hogy mi nálad találjunk örök lakásra, benned éljünk és haljunk hálaadással. Egyedül Istené a dicsőség! Ámen.

Prédikáció:
A karácsonyi amerikai filmekben visszatérő motívum az ajándékbontás, kinek mit hozott a télapó? Sok családi történet épít arra ezekben a mozgóképekben, hogy a követelőző kisgyerek nem azt kapja, amit szeretett volna. Ez sok bonyodalmat indít el, de a film végére jó belátásra tér. Miért mondtam el ezt, hiszen hol van még karácsony, és ma a reformáció ünnepe van. Azért, mert a ma embere számára az az igazi ünnep, amikor kap valamit. Lassan az ajándék és az ünnep annyira egymáshoz kacsolódnak, hogy még nálunk keresztyéneknél is, ha nincs ajándékozás, nem is tudunk az ünnepről. Gondoljunk bele miért nincs olyan ünnepi hangulatunk mondjuk pünkösdkor vagy újkenyérkor. Sok oka van ennek, de az ajándékozás elmaradása minden bizonnyal meghatározó tényező. És ez a sors fenyegeti a reformációt is. A legtöbb igehirdetés ráadásul ilyenkor is csak újabb feladatokat ró ránk, azaz, hogyan tudunk hűek maradni a reformáció örökségéhez, mit kell a mában tennünk, hogy tovább folyjék a megújulás, és így tovább. Ma nem ez lesz. Hanem ahogy a zsoltáros számba vette életében és népe történelmében Isten szabadítását és nagyságos dolgait, majd hálát adott érte, úgy mi is ma bontogassuk ki azokat a lelki, szellemi ajándékokat, amelyeket ezen az ünnepen a mi Urunktól kaptunk, amiért hálásak lehetünk. Az alapigéhez tematikusan kapcsolódva egy lélegzetvételnyi szünetet tartva vessünk mi is számot, mivel is ajándékozott meg bennünket Isten a reformáció által, abban bízva, hogy a szemle végeztével bennünk is feltör az örömujjongás: Az Úrtól lett ez, csodálatos, a mi szemeink előtt.

A reformáció talán legnagyobb felfedezése a Biblia, a Szentírás. Mi olyan természetesnek vesszük ma már, hogy magyarul is több fordításban, megszámlálhatatlan nyomdatechnikai kiadásban vagy éppen online a telefonon, számítógépen olvassuk Isten igéjét. A szállodák is tele vannak nyomtatott Bibliával. De mindennek a gyökere a reformátorok felismerése, hogy a Szentírásban Isten mindenkihez szól. Mindenkihez beszél, és ha ez így van, akkor mindenkinek hozzá kell férnie Isten szavához. Ehhez azonban nem kell megtanulnia latinul, héberül vagy görögül, hanem Isten szavát kell lefordítani minden népnek a saját nyelvére. Az anyanyelvű igehirdetés, a bibliafordítások, de a felismerés maga is, hogy a Bibliát a nép kezébe kell adni, Isten egyik nagyszerű tette, amely most már annyira az életünk része, hogy nehéz elképzelni azt az időt, amikor ez nem így volt. Mégis adjunk ezért ma hálát.

Az anyanyelvű Bibliának volt még két hozadéka, amelyet szintén ma már magától értetődőnek tartunk, és nap mint nap élvezzük előnyeit, de talán ritkán kapcsolunk össze a reformációval. Az egyik az anyanyelvű oktatás. A közérthetőség elve nem korlátozódott csupán a Szentírás olvasására és hirdetésére, hanem a gondolat, hogy minél többen kell értsék a világ dolgait, és minél többen kell részt vegyenek a társadalom és világ dolgainak rendezésében, oda vezetett, hogy az anyanyelvhasználat nem maradt meg a Szentírás olvasásánál, hanem lassan-lassan évszázadokon keresztül visszaszorította a latin nyelvet az élet minden területén és minden tudományágazatban. Ez nem ment ugyan egyik napról a másikra, de mégis nagy szerepe volt ebben is a reformációnak. Persze az anyanyelvűség ebben az időben nemcsak a reformáció egyik célkitűzése volt, hanem a reneszánsz egyik újítása is. Nem véletlen, hogy a magyar irodalom első gyöngyszemei ebben az időben születnek. A reformáció ugyan nem egyedüli eszmerendszerként hirdeti meg az anyanyelvűséget, mégis a reneszánsszal karöltve, egymásra hatva, oda vezetett, hogy ma már ez is alapvető emberi jogunk, még itt is kisebbségi létünkben is. Ezen a téren is van tehát, amiért hálát adnunk.

És ha már az iskolákról esett szó, hadd említsük meg, hogy itt Magyarón szerveződik meg a későbbi Görgényi Egyházmegye első református iskolája, amely 1585-ben már biztosan működött. A falu első ismert lelkésze, Paksi János, marosi esperes lesz a 16. század fordulóján. Az is tudjuk, hogy a gyülekezet mindig is igényes volt, 1748-ban panaszkodnak, hogy a kántor nem énekli Nagypénteken Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. Olyan helyen vagyunk tehát, ahol a reformáció kitapintható a történelem ütőerén. Mindez hálára kell indítson bennünket, hogy eleink nem vették félvállról a hit dolgait, hanem élen jártak a lelki nevelés és növekedés útján. Példák ők, akiket követnünk kell és lehet, de akikért hadd mondjunk hálát Istenünknek! Nagy vagy Urunk, mert nagy dolgokat tettél őseink által!

De hadd térjünk vissza egy kicsit az anyanyelvűséghez. Az anyanyelvű Bibliák szerte Európában nagyban hozzájárultak a különböző nyelvek dialektusainak egységesítéséhez, pontosabban egy standard nyelv megállapításához. A reformáció kora alatt olyan időszakot kell elképzelnünk, ahol egy országban élő népek különböző dialektusokat beszéltek, és néhol alig vagy egyáltalán nem értették egymást, noha egy nemzethez tartoztak. Nem volt ez másként Németországban sem. Luther bibliafordításával létrehozza az ún. Hochdeutschot, azaz azt a mindenki által irányadónak tekintett nyelvet szabályaival együtt, amelyet mind a mai napig használnak és tanítanak. Károli Gáspárnak és csapatának, a mi bibliafordítóink munkásságának sem kevesebb az érdeme. Részletekbe menő boncolgatás helyett, csak kiemelnék néhány szófordulatot, szóösszetételt, amely Károli bibliafordítása révén honosodott meg nyelvünkben, ilyenek mint „megnyílik az ég csatornája”, „áll mint Bálám szamara”, „mossa kezeit” vagy a „pálfordulás”. Igazán fel sem tudjuk mérni, hogy az a magyar nyelv, amelyet ma beszélünk mennyire ebből a bibliafordításból nőtt ki. Sok kutatás látott és lát mind a mai napig napvilágot e téren, de a szakemberek egyetértenek abban hogy ez a szöveg a mai magyar irodalmi és művészi nyelv alapja, a tiszta igéből fakadó eredeti forrás. Ide kapcsolódik, hogy elkezdtek az istentiszteleten magyar nyelven énekelni. Az első átfogó zsoltárfordítások és népénekek is a reformáció idejében születnek, és képezik majd az anyanyelvű zenei műveltség alapjait. Hogy édes az anyai szó és tiszta a szívben az ének, hogy az egyház „anya”, Isten pedig „atya”, Urunk ajándéka a reformáció által. Neve áldassék ezért is.

A következő fontos szellemi ajándékcsomag önazonosságunkat érinti. Mindez a fentiekből következik. Ha az anyanyelvűség, az iskolában, a zenében, egyáltalán a mindennapos kommunikációban ennyire összefonódik a reformációval, kijelenthető, hogy enélkül nem lennénk azok, akik vagyunk. Azt mondják, hogy fociban és a történelemben nincsen olyan, hogy „mi lett volna ha…” Valóban nem tudni, mi lett volna, ha nincs reformáció. Ha nincs anyanyelvű, református iskola. Talán lenne mind a mai napig latin és katolikus, vagy ma már angol. De az biztos, hogy a Légy jó mindhalálig Nyilas Misijének közkedvelt és jól ismert történetét nem olvashatnánk. Móricz Zsigmond Misije a Debreceni Református Kollégium diákja, aki keresi a helyét az életben. Tanulságos történet, de mulatságos is. Hasunkat fogjuk, amikor Böszörményi megeszi a kollégiumi szobában Misi cipőkrémét, mert azt hiszi, valamilyen finom kenyérrevaló. A reformáció nélkül ez a regény soha nem született volna meg. Ugyanígy hiányolnánk Jókai nagyenyedi két fűzfáját, amely az enyedi református kollégium labancverő diákjainak állít romantikus emléket. Ady Endre szellemét a zilahi református iskola pellengérezte. De rajta kívül még soka vannak, akik valamilyen református kollégium diákjaként készültek az életre: a matematikus Bolyai Farkas és fia Bolyai János, a költő Áprily Lajos nemcsak diákja volt a kolozsvári refinek, de később tanára, a budapesti Baár-Madasnak pedig 10 évig igazgatója. Ugyanilyen híres diákok még, az író Sütő András, de himnuszunk szerzője Kölcsey Ferenc és a már említett Móricz is a debreceni református gimnázium padját koptatták. Mivé lettek volna ők ezen iskolák nélkül? Azok lennének-e, akikre mind most szívesen emlékezünk? Biztosan nem tudhatjuk, de több mind valószínű, hogy nem lettek volna azok, akikké végül lettek. Nélkülük pedig mi sem, sem a kultúránk, sem a nyelvünk, sem az értékrendünk. Megkockáztatom, reformáció nélkül nem létezne a ma ismert magyar műveltség és társadalom. Isten sokat adott nekünk ezeken az embereken keresztül, méltán dicsérhetjük őt.

A Biblia egyik legmeghatározóbb kifejezése a szabadítás. Isten szabadokká tesz minket. A történelemben sokáig nem volt ez így. Sok helyen ma is üldözik a keresztyéneket, és nem volt más a helyzet ez a reformáció korának elején sem. Mi erdélyiek viszont büszkék lehetünk, hogy az 1568-as tordai országgyűlés először a világon mondja ki a vallásszabadságot, azaz, hogy mindenki azt a vallást gyakorolhatja, amelyiket akarja. Ebben természetesen nemcsak a reformátusoknak volt szerepük, hanem az unitáriusoknak és a lutheránusoknak is. De forradalmi dolog. Egyáltalán az, hogy valamit a lelkiismereti szabadság által választhat meg valaki, felfoghatatlanul nagy előrelépés a szellemtörténetben. Nem túlzás ebben Isten szabadító munkáját, a lélek szabadságát látni. Áldhatjuk őt azért, mert szabadokként szabadon szólhatjuk szépséges szavait!

A legfontosabbat legutoljára hagytam. Isten a reformáció által nemcsak a Szentírást, nyelvünket adta vissza nekünk, hanem Jézus Krisztust is. Ez kicsit furcsán hangzik, hiszen a katolikus egyház is vallja Krisztus istenségét, azonban őt elérhetetlen messzeségbe emelte. Krisztus szerintük annyira szent, annyira különválik a világtól, hogy közvetítők nélkül nem is lehet kapcsolatot létesíteni vele. Szükség van Máriára vagy más szentekre, akik közbenjárnak, közvetítenek, tolmácsolnak, vagy legalább egy papra, aki imádkozik a szegény bűnösért. Az egyház szervezetén kívül, a közvetítők hiányában nem lehetett Krisztushoz közel kerülni. Mennyire távol van ez attól, amit mi a Szentírásban olvasunk, hogy Jézus odalép a házasságtörő asszonyhoz, és azoknak, akik őt meg akarják kövezni, azt mondja, az vesse rá az első követ, aki maga bűntelen. A Szentírásban olvassuk azt is, hogy Jézus szemére vetik, hogy bűnösökkel és vámszedőkkel vacsorál, vállal közösséget. Ezt ismerte fel a Szentírás alapján a reformáció, és hirdeti mind a mai napig, Krisztust bármikor, bárkinek, bárhogyan meg lehet keresni, hozzá lehet fordulni. Nincs olyan nagy bűn, amely elválasztana tőle, nincs olyan dadogó és rövid ima, amelyet ő ne örömmel hallgatna meg, nincs olyan hamis ének, amelyet ő ne venne szívesen. Nem kell közbenjáró, mert ő maga közvetít az Atyánál. Ő az Úr szolgál minket gyarló teremtményeket, hogy életünk legyen és az bőségben. Hogy Jézus Krisztus képe tisztán és hűen lobog fel előttünk sok száz emberöltő régiségben, Isten ajándéka a reformáció által.

Ez a Krisztus munkálkodik az egyházunkban. Ő hív el nap mint nap munkatársakat, lelkipásztorokat, presbitereket, gyülekezeti tagokat, hogy megálljanak a bástyán, figyeljenek, mint mond az Úr, és építsenek, plántáljanak, öntözzenek, vigasztaljanak, bátorítsanak, hirdessék az igét. Erre épül fel megannyi szervezet, diakóniai központ, rehabilitációs intézet, öreg- és gyermekotthon, számos karitatív alapítvány, mely a krisztusi tanítást akarja gyakorlatba ültetni. Ne értsetek félre kedves testvéreim, nem jelenti mindezt, hogy ne lenne még munka, hogy mindent valóban meg is tudtunk valósítani. Sok helyen fojtogatja az igaz kezdeményezéseket az egyházon belül is a nagyravágyás, az önös érdek és ki tudja még hányféle emberi gyarlóság. De azért vagyunk reformátusok, hogy újra és újra visszaforduljunk az ige igazságához, Krisztus személyéhez. Ez is egy reformátori tanítás, hogy semper reformanda, folyamatosan megújulva. Tűzzük ezt ma zászlónkra és dűljünk neki az előttünk álló feladatoknak, hogy majdan ránk is Isten ajándékaként emlékezzenek.

Kedves Testvéreim! Ma a reformáció ünnepén számba vettük, mivel is ajándékozott meg bennünket Istenünk a protestantizmus által. Még egyszer adjunk hálát azért, amit kaptunk. A Szentírásért, hogy kezünkben van és szívünkben lehet, hogy a magyar nyelv is azért ilyen szép édesanyánk ajkáról, mert Károlli annak idején így fordította Isten igéjét. Adjunk hálát, hogy tisztán szólhat az ének, nyelvünkön tanulhatunk, és legfőképp Krisztust igazán megláthatjuk. Üdvösségünk és váltságunk van ezáltal. Ahol még újulni kell, kezdjük el, mint akik tudják, hogy soha nem lehetünk készek, csak ha Krisztus készít el bennünket. Olyan nagy ajándék, hogy van ez a templom, ahol magyarul elmondhatjuk Istennek, hogy Atyánk és ennek a helynek, hogy Anyaszentegyház. Az Úrtól lett ez, csodálatos, ami szemeink előtt. Ámen.

Nagy imádság:

Atya, Fiú, Szentlélek Istenünk! Áldunk igéd szaváért. Magasztalunk az üdvösség bizonyságáért. Köszönetet mondunk bátorításodért. Ünnep a mai, mert gazdagon adtál, kincses házad kinyitottad, és az ajándéknak örülő gyermeki szívet megvidámítottad. Tied a dicsőség, Atya, Fiú, Szentlélek Istenünk.

Íme, te mindenkihez szólsz, és mindenkivel szót értesz. Ezért adtad kezünkbe igédet, szólod nyelvünkön szavadat. Te emberré lettél, hogy megválts, és szavadat anyánk nyelvén is szólod. Elfogadod énekünk és imádságunk. Hogy anyánk ajkáról édes a szó, hogy tiszta a szívben az ének, hogy a tiszta ige eredeti forrássá lett számunkra, téged magasztalunk. Add, hogy megőrizzük, ápoljuk, továbbadjuk igédet és hordozó közegét, nyelvünket. Tartalom forma nélkül nincs, mi hadd legyünk mindkettőnek őrzői és táplálói.

Hálát adunk azokért, akik által oly sokat adtál nekünk. Te nemcsak házadban tanítasz, és nem csak papjaid által vezetsz az úton. Versek, regények, énekek, művészek által is megszólítasz bennünket. Ott ülsz ihlett fiaid rímjén, az alkotónak te fogod tollát, hogy igaz legyen a mesében is a szó, tiszta az indulat. Taníts hát általuk!

Köszönjük neked Krisztust! Nekünk még az orvoshoz is időpont kell, ha valami fáj, de hozzád mindig bejelentkezhetünk. Nem kell közvetítő, ismeretség, mert a menny kapuját véreddel tártad tágra nekünk. Bűnös, téveteg szavú, gyenge hangú, mind eléd mehet, és te meghallgatod, életet egészen adsz neki. Fogadj el hát minket is.

Szabadokká tettél minket, hogy lelkiismeretünk szerint valljunk meg téged, olyannak, amilyennek őseink és mi is megismertünk. De sok minden veszélyezteti ezt a szabadságot. A tolerancia nem tűri az igazságot, az elfogadás harcol a határok ellen, és amit eleink vérükkel szereztek, mi önként adjuk oda. Ne engedd ezt Urunk, hanem adj belénk olyan bölcsességet, hogy az igazságnak és a szeretetnek egyszerre tegyünk eleget.

Tégy minket is példákká, életünket példássá. Ahogy eleink iskolát, egyházat, gyülekezetet építettek, hogy országod terjedjen, úgy legyünk mi is megtartói és gyarapítói evangéliumod örökségének. Add, hogy az édesanyák és az édesapák hitre tudják nevelni gyermekeiket, hogy a nagyszülők tőled való jó szava meglátszon az unokákon. Az ige pedig legyen vigasztalója a gyászolónak, erősítője a gyengének, bátorítója a betegnek, útmutatója az életben keresőnek. Hogy mindezekben Krisztusra tekinthetünk, köszönjük neked. Áldjuk a te háromszor szent neved. Áldunk a reformációért! Ámen.

Elhangzott Magyarón 2022. okt. 30-án.