A 18. század utolsó harmadában Kénosi Tőzsér János (1708−1772) és Uzoni Fosztó István (1729−1778) lelkészek latin nyelven írták meg az erdélyi unitárius egyház történetét. Ezt folytatták id. Kozma Mihály (1723−1798), majd Kozma János és Gergely. A több ezer oldalas kézirat kötetei a székelykeresztúri és a kolozsvári unitárius kollégium könyvtárában vészelték át a nehéz évtizedeket. A Bibliotheca Unitariorum sorozatban 2002-ben Káldos János gondozásában két kötetben jelent meg a latin kézirat. Az első kötet magyar fordításával noha már 1942-ben elkészült Márkos Albert, a kolozsvári unitárius főgimnázium nyugalmazott latin tanára, csak 2005-ben jelenhetett meg nyomtatásban. A második kötet magyarítását 1945-ben fejezte be a fordító, ez most 2009-ben kerülhet kiadásra.
Az Erdélyi Unitárius Egyház történetének második kötete arról „a rengeteg szenvedésről” szól, amely a 17. század folyamán érte az egyházat. A szerző hat fejezetben beszéli el Erdély és az unitárius egyház viszontagságos sorsát Báthory Zsigmond és Gábor, majd Bethlen Gábor uralkodásával kezdődően, a hírhedt dési komplanáción (1638) és II. Rákóczi György erőszakos térítésein át az önálló erdélyi fejedelemség megszűntéig. A hat fejezetből álló második könyv tömörebben adja elő az eseményeket, mint az első könyv.
Az első fejezet tizenkilenc szakasza a 16. század fordulójának véres eseményeit mutatja be Bocskay István 1606-ban bekövetkezett haláláig. A második fejezet teljes egészében a kolozsvári anyaeklézsia sorsát és nevezetesebb válságait ismerteti a református fejedelmek uralkodása alatt. A harmadik fejezet is Kolozsvár történetéhez kapcsolódik, ebben az eklézsia vezető, ún. első papjairól, ezek munkásságáról, az őket segítő prédikátorokról olvashatunk. A fejezet második szakaszának függeléke az 1660-ban Lengyelországból száműzött és Kolozsvárra, illetve a környékre telepedett lengyel unitáriusok papjairól és eklézsiáiról szól. Ugyanez a fejezet ismerteti a legfontosabb közösség, a kolozsvári eklézsia kántorait, az óvári iskola lektorait és szentpéteri kisebb iskola igazgatóinak munkásságát is. A fejezetet az óvári iskola főnökeinek (szeniorainak) előszámlálása zárja. A terjedelmes negyedik fejezet az unitárius egyházköröket, espereseket és egyházközségek sorsát tárgyalja, részleteiben is ismertetve az erőszakos református térítés okait és eredményeit. Az ötödik fejezet újból Kolozsvár történetéhez kapcsolódik a 17. században élt püspökök munkássága s az általuk összehívott zsinatok bemutatásával. Végül az utolsó, hatodik fejezetben azokról az unitárius családokról olvashatunk, akik a 17. század során még unitáriusnak vallották magukat, majd különféle okokra hivatkozva megtagadták felekezetüket és vallásukat.
A törzsanyagot személy- és helynévmutató, zsinati mutatók, a tárgyalt művek szerző és cím szerinti, valamint a legfontosabb tételeket felölelő tematikus mutatói egészítik ki. Ezenkívül az erdélyi unitárius egyház 18. századi közigazgatási rendszerét bemutató térképek, kéziratokról és nyomtatványokról készült illusztrációk gazdagítják a kiadványt.